Adorján András, korábbi neve (1968-ig) Jocha András (Budapest, 1950. március 31. – 2023. május 11.) magyar nemzetközi nagymester, többszörös sakkolimpikon, sakkolimpiai bajnok, háromszoros magyar bajnok, U20 junior sakkvilágbajnoki ezüstérmes, U20 junior Európa-bajnoki arany- és ezüstérmes. Nemzetközi sakk versenybíró, szakíró, sakkedző. Híres szlogenje a „Black is OK!”, amely számos sikeres sakk-könyvének címében is megjelenik.

Pályafutása 1964-ben az Országos ifjúsági bajnokságon 14 évesen a 20 éven aluliak mezőnyében 1. helyezést ért el. 1969-ben Stockholmban a 20 év alattiak számára rendezett junior világbajnokságon a 2. helyet szerezte meg a később felnőtt világbajnoki címet is szerző Anatolij Karpov mögött. 1970-ben a 20 év alattiak számára Groningenben rendezett Niemeyer-versenyen junior Európa-bajnoki címet szerzett. 1970-ben lett nemzetközi mester, és 1973-ban szerezte meg a nemzetközi nagymesteri címet. 1979-ben a Rigában rendezett Zónaközi döntőn Ribli Zoltánnal holtversenyben a 3. helyen végzett. Köztük párosmérkőzés döntött a továbbjutó személyéről, amely 3-3-ra végződött. A versenyen elért jobb holtversenyszámítási eredményével Adorján jutott tovább. A nyolcaddöntőben játszott párosmérkőzésen 4,5-5,5 arányban alulmaradt a német Robert Hübnerrel szemben.

Háromszor (1984, 1992, 1993) nyerte meg a magyar sakkbajnokságot.

Olimpiai szereplései Az 1978-as Buenos Aires-i olimpián győztes magyar csapat tagja. Összesen hat sakkolimpián vett részt, az 1978-ason kívül 1984-1992 között még öt alkalommal.http://www.olimpbase.org/1978/1978hun.html 23rd Chess Olympiad: Buenos Aires 1978 1984 és 1992 között még két 4. és egy 5. helyezést ért el a válogatottal.

Világ- és Európa-bajnokságok Tagja volt a Főiskolai Világbajnokságon 1972-ben 2., 1974-ben 3. helyet szerzett magyar válogatottnak.

A csapat-világbajnokságokon tagja volt az 1985-ben 2. és az 1989-ben 4. helyet elért magyar válogatottnak.

Hat alkalommal szerepelt a válogatott tagjaként az Európa bajnokságon, amelyeken háromszor 2. (1970, 1977, 1980), és kétszer 3. helyet (1973, 1983) szereztek meg. Ez utóbbi alkalommal a mezőny legjobb eredményét érte el.

Pályafutása során nem kevesebb, mint 7 alkalommal nyert szépségdíjat.

Munkássága bélyegkép|265px|Adorján András (1972) bélyegkép|265px|Adorján András nemzetközi nagymester, szakíró humoros adatlapja (könyveinek visszatérő témájával: Black is OK! azaz a fekete is nyerő) Megnyitási specialistának számít, elsősorban a Grünfeld-védelem és az Angol megnyitás szakértője. Cikkei jelentek meg a világ szinte minden sakklapjában (Ausztráliától Kínáig, az USA-tól Kolumbiáig, Argentínától Kanadáig, Monaco és Andorra kivételével az összes európai országban).

Garri Kaszparov (1984: Karpov, 1985: Andersson, Timman, 1986: Miles ellen), és Lékó Péter szekundánsaként is dolgozott. Csapatedzőként a Bundesligában (Kirchheim/Heidelberg 1988-90), Törökországban (1991), Botswanában (1992) működött.

1993-ban létrehozta a Papp Béla Alapítványt. A BLACK IS OK! elmélet kidolgozója, a szivárvány- és színsakk ügyének szószólója. 1994-ben kapta meg a FIDE-től a nemzetközi versenybírói címet. 2000 júliusa óta nem játszott FIDE által nyilvántartott versenyen. Utolsó Élő-pontszáma 2504, a magyar örökranglistán ezzel jelenleg a 28. helyen áll. Legmagasabb Élő-pontértéke 2580 volt 1984. júliusban.

Jelentősebb versenyeredményei Egyedüli vagy holtversenyes 1. helyezést ért el: 1973 – Várna 1974 – Olot 1978 – Eszék 1982 – Budapest 1983 – Gjovik 1985 – Esbjerg 1987 – New York Open

Művei Magyarok a dobogón – XIX. Sakkolimpia, Siegen, 1970 (társszerző), Sport, 1972 Horváth Tamás–Adorján András: Sicilian, Sveshnikov variation, Pergamon, Oxford, 1987 Adorján András–Döry Jenő: Ellentámadás a Grünfeld-védelemben, Statisztikai Kiadó, Budapest, 1987 Angolul: Winning With the Grunfeld, Collier Books, 1987, Grünfeld-Indische Verteidigung – richtig gespielt (mit Jeno Döry), T. Beyer, Hollfeld, 1989, Kaszparov fehéren-feketén, Sport, Budapest, 1989, Black is OK, Batsford Ltd, London 1988, Németül: Black ist OK, T. Beyer, Hollfeld, 1990, ) Quo vadis, Garry? András Adorján analysiert Kasparows Weg, Schachverlag Dreier, Mannheim, 1990, Black is OK! avagy nem olyan fekete a sötét, mint amilyennek tetszik, Kossuth könyvkiadó, 1992 Schwarz Ist Super in Sizilianisch Swesch, Black Is OK Books, 1993, Black is OK!, Kossuth könyvkiadó, 1993 Szicíliai mellékösvények, Black Is OK könyvek, Budapest, 1994, (fordításai megjelentek angol, német, francia, spanyol nyelven is) 100 éves a Sakkazértis! Antológia I-II., magánkiadás, Budapest, 2000, Black is still OK!, Batsford, 2004, Black is OK forever!, Batsford, 2005,

Díjai, elismerései Sport Érdemérem arany fokozata (1978), a Buenos Airesben rendezett sakkolimpián elért 1. helyezésértNépsport, 1978. november 29.

Jegyzetek

Források

Játszmái a 365chess.com-on

Ki kicsoda a magyar sportéletben? írta és szerkesztette: Kozák Péter, Babits, Szekszárd, 1994, (A századvég magyarsága 3., A Révai új nagylexikona segédkönyvei I. sorozat) Ki kicsoda 2000 – Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza, főszerkesztő: Hermann Péter, válogatta és szerkesztette: A. Gergely András et al., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., Budapest, 1999 Magyar nagylexikon, Akadémiai Kiadó, 1993– Révai új lexikona, főszerkesztő: Kollega Tarsoly István, Babits, Szekszárd, 1996– Otto Borik: Sakklexikon (magyar anyaggal kiegészítette: Meleghegyi Csaba), Corvina, Budapest, 1994 Veszprém megyei kortárs életrajzi lexikon, főszerkesztő: Varga Béla, Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése, Veszprém, 2001 Who is Who Magyarországon (kiegészítő kötet), 2. kiadás, Hübners blaues Who is Who, Zug, 2004

Kategória:1950-ben született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar sakkolimpiai bajnokok Kategória:Magyar sakkbajnokok Kategória:Magyar sakkedzők Kategória:Magyar sakkírók Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek