Kamikawa Tóru (japánul 上川徹, Hepburn-átírással Kamikawa Tōru, nyugaton Toru Kamikawa; Kagosima, 1963. június 8. –) japán nemzetközi labdarúgó-játékvezető.

Pályafutása Labdarúgóként Mielőtt játékvezető lett tanult és csatárként futballozott a kagosimai Nemzetközi Technológiai Főiskolán. 1981-ben Tokai Főiskolai nemzetközi labdarúgótornán képviselte Japánt. A diplomázás után a Fudzsitá-ban folytatta labdarúgó pályafutását. A labdarúgást 1991-ben térdsérülése miatt fejezte be.

Nemzeti játékvezetés A játékvezetői vizsgát 1991-ben tette le, ezt követően különböző labdarúgó osztályokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat, 1994-ben lett országos kerettag, majd 1996-ban a legmagasabb labdarúgó osztály, a JFA játékvezetőinek tagja. 2002-től profi játékvezető. Az aktív nemzeti játékvezetéstől 2007-ben vonult vissza.

Nemzetközi játékvezetés A Japán labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottságának (JB) felterjesztésére 1998-ban lett a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) játékvezetői keretének tagja. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának 4. bíróként segített. Az első nemzetközi válogatott mérkőzése 1998. november 30-án, a Hongkong–Omán (0:6) találkozó volt. Ő lett az első ázsiai játékvezető, aki az orosz első ligában mérkőzést vezethetett , a Lucs-Enyergija Vlagyivosztok–Szpartak Moszkva csapatai között. 2007-ben, a FIFA 45 éves korhatárának elérésével befejezte az aktív nemzetközi sporttevékenységet.

Labdarúgó-világbajnokság U17-es labdarúgó-világbajnokság Új-Zéland rendezte az 1999-es U17-es labdarúgó-világbajnokságot, ahol a FIFA JB bemutatta a torna résztvevőinek. Ha nem vezetett, akkor 4. játékvezetőként kapott feladatot.

1999-es U17-es labdarúgó-világbajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1999. november 11. Mc Lean Park Stadion, Napier csoportmérkőzés (B. csoport) Ghána–Spanyolország 1 – 1 4000

U20-as labdarúgó-világbajnokság Argentína rendezte a 13., a 2001-es ifjúsági labdarúgó-világbajnokságot, ahol a FIFA JB mérkőzésvezetőként alkalmazta.

2001-es ifjúsági labdarúgó-világbajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2001. június 21. Padre Ernesto Martearena Stadion, Salta csoportmérkőzés (E. csoport) Ecuador–Hollandia 1 – 1 2001. június 27. Chateau Carreras Stadion, Córdoba egyik nyolcaddöntő Brazília–Ausztrália 4 – 0 7895 2001. július 8. José Amalfitani Stadion, Buenos Aires bronzérem Paraguay–Egyiptom 0 – 1

A világbajnoki döntőhöz vezető úton Dél-Koreába és Japánba a XVII., a 2002-es labdarúgó-világbajnokságra és Németországba a XVIII., a 2006-os labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB bíróként alkalmazta. 2006-ban a FIFA JB már összeszokott, nemzeti hármasokat foglalkoztatott. Világbajnokságokon vezetett mérkőzéseinek száma: 4.

2002-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2001. március 4. Városi Stadion, Hongkong első kör 3. csoport (1. mérkőzés) Katar–Malájzia 5 – 1 500 2001. március 11. Városi Stadion, Hongkong első kör 3. csoport (1. mérkőzés) Katar–Hongkong 2 – 0 4500 2001. május 13. Tuodong Sports Center Stadion, Kunming első kör 9. csoport (1. mérkőzés) Kína–Indonézia 5 – 1 2001. május 30. Suphachalasai Stadion, Bangkok első kör 5. csoport (2. mérkőzés) Thaiföld–Libanon 2 – 2 2001. szeptember 7. Nemzetközi Stadion, Doha harmadik kör (2. csoport, 1 mérkőzés) Katar–Kína 1 – 1 2001. október 31. Al-NahyanStadion, Abu-Dzabi rájátszás Egyesült Arab Emírségek–Irán 0 – 3

Világbajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2002. június 1. Világbajnoki Stadion, Niigata csoportmérkőzés (E. csoport) Írország–Kamerun 1 – 1

2006-os labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2004. június 9. Azadi Stadion, Teherán 2. kör (1. csoport-, 1. mérkőzés) Irán–Jordánia 0 – 1 2005. február 9. Pakhtakor Stadion, Taskent 3. kör (1. csoport-, 1. mérkőzés) Üzbegisztán–Szaúd-Arábia 1 – 1 2005. június 3. King Fahd Stadion, Rijád 3. kör (1. csoport-, 2. mérkőzés) Szaúd-Arábia–Kuvait 3 – 0

Világbajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2006. június 9. Veltins Stadion, Gelsenkirchen csoportmérkőzés (A. csoport) Lengyelország–Ecuador 0 : 2 52 000 2006. június 15. Franken Stadion, Nürnberg csoportmérkőzés (B. csoport) Anglia–Trinidad és Tobago 2 : 0 41 000 2006. július 8. Gottlieb Daimler Stadion, Stuttgart bronzmérkőzés Németország–Portugália 3 : 1 52 000

Ázsia-kupa Libanon a 12., a 2000-es Ázsia-kupa, Kína a 13., a 2004-es Ázsia-kupa, valamint Indonézia, Malajzia, Thaiföld és Vietnám együttesen a 14., a 2007-es Ázsia-kupa tornán bírói szolgálattal bízta meg.

2000-es Ázsia-kupa Ázsia-kupa mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2000. október 12. Nemzetközi Stadion, Szidón csoportmérkőzés (A. csoport) Irak–Thaiföld 2 – 0 2500 2000. október 19. Sportvárosi Stadion, Bejrút csoportmérkőzés (B. csoport) Dél-Korea–Indonézia 3 – 0 500

2004-es Ázsia-kupa Ázsia-kupa mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2004. július 21. Workers Stadion, Peking csoportmérkőzés (A. csoport) Bahrein–Katar 1 – 1

2007-es Ázsia-kupa Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2006. szeptember 6. Nemzeti Stadion, Kuvaitváros előselejtező (D. csoport-, 2. mérkőzés) Kuvait–Ausztrália 2 – 0 8000

Nemzetközi kupamérkőzések Klub-világbajnokság Japán rendezte a 2005-ös FIFA-klubvilágbajnokságot, ahol a FIFA JB hivatalnoki feladatokkal bízta meg.

2005-ös FIFA-klubvilágbajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2005. december 12. Toyota Stadion, Toyota város egyik negyeddöntő Sydney (ausztrál)–Deportivo Saprissa (Costa Rica-i) 0 – 1 2005. december 16. Olimpiai Stadion, Tokió 5. helyért Al-Ahly (egyiptomi)–Sydney 1 – 2

Sportvezetőként 2007-től a Japán Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottságánál (JB) dolgozik, hogy segítsen a fiatalabb játékvezetőknek szakmai készségeik fejlesztésében.

Szakmai sikerek 2002-ben Ázsiában (AFC) ő érdemelte ki az Év Játékvezetője címet. 2003-ban hazájában is megjutalmazták az Év Játékvezetője kitüntető címmel. A IFFHS (International Federation of Football History & Statistics) 1987-2011 évadokról tartott nemzetközi szavazásán játékvezető besorolásával minden idők legjobb bírójának rangsorolta, holtversenyben John Blankenstein, Felix Brych, Ioan Igna, Siegfried Kirschen, Jesús Díaz, Adolf Prokop társaságában.

Források

Kategória:Japán labdarúgó-játékvezetők Kategória:1963-ban született személyek Kategória:A 2006-os labdarúgó-világbajnokság játékvezetői Kategória:Élő személyek