A pécsi 11-es jelzésű autóbusz Meszes déli csücskében található Budai Állomás és Pécsbánya Széchenyi-akna felőli részének kapcsolatát látta el. Nem igazán volt nagy forgalmú járat, a Széchenyi-akna környékén eljutását segíti Budai Állomáshoz. A járat 27 perc alatt ért vissza a Budai Állomásra az összesen 11 km-es úton.

2010. február 15. és 2013. október 7. között munkanapokon a 6:40-kor induló 11-es járat betért Mecsekszabolcsba rásegítő járatként 11Y jelzéssel, hogy főként a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola tanulóit elszállítsa, és ezzel tehermentesítse a 21-es járatot.

Története 1960-tól Zsolnay-gyár – Béke-akna útvonalon járat közlekedett, illetve a Széchenyi téren keresztül érkeztek járatok Daindolból és Nagydaindolból 21-es és 22-es jelzéssel a Széchenyi-aknához. Majd 1964 augusztusában Béke-aknán befejeződött a termelés, és a Széchenyi-aknára helyeződött át a munka – a legnagyobb István-aknai üzem mellett. Ekkor a 11-es járat útvonala megváltozott: Kossuth tér – Széchenyi-aknára. Új járatok is indultak a 18-as Széchenyi-akna–Pécsújhegy, a 19-es pedig Széchenyi-akna–István-akna útvonalon. 1969. október 1-jén, a Budai Állomás átadásával a járat végállomása ide került. 1987-es átszámozás után az M85-ös járat közlekedett a Széchenyi-akna érintésével István-aknára. Az 1990-es években több ütemben összevonták, majd megszüntették a bányászjáratokat a bányák bezárása miatt. 2014. január 31-én megszűnt, helyette a 4-es járat egyes menetei a Széchenyi-aknáig közlekednek.

Útvonala Budai Állomás – Fehérhegy – Széchenyi-akna: Széchenyi-akna – Fehérhegy – Budai Állomás: Budai Állomás Schroll József út Komlói út 18px Csárda utca Kénes út Széchenyi-akna Széchenyi-akna Kénes út Csárda utca Komlói út 18px Schroll József út Budai Állomás

Megállóhelyei

|0||Budai Állomás||13||align=left| ||Autóbusz-állomás |- |1||Budai vám||12||align=left|

|2||Meszesi iskola||11||align=left| ||Budai Városkapu Iskola |- |3||Körös utca||10||align=left|

|4||Meszes||9||align=left|

|5||Fehérhegy||8||align=left|

|6||Bánomi utca||7||align=left|

|7||Ibolya utca||6||align=left|

|8||Kénes út||5||

|10||Csárda utca||3||

|12||Kórház||1||align=left|

|13||Széchenyi-akna||0||align=left|

Források A Tüke Busz Zrt. hivatalos oldala

011