Borbély László (Budapest, 1984–) magyar zongoraművész.
Élete Zenei tanulmányait 5 évesen kezdte (1989), majd 1998-ban felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába. 2002-től 2007-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult, diplomáját 2007 júniusában kapta meg. 2007 szeptembere óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusz-hallgatója. Több mesterkurzus hallgatója volt, 2004-ben Az „International Holland Music Sessions”, 2005-ben a TCU/Cliburn Piano Institute (Fort Worth, Texas), 2006-ban és 2008-ban pedig az „Encuentro de Música y Academia de Santander” kurzusain képezte magát tovább. 2007-ben szerepelt Pommersfeldenben a Collegium Musicum fesztiválon. Játszott Európa több országában és az Amerikai Egyesült Államokban is, szólistaként és kamarazenészként egyaránt. Együtt dolgozott Alessandro Carbonareval, Csaba Péterrel és, Tsuyoshi Tsutsumival. A Szombathelyi Bartók Szemináriumon több ízben is részt vett (1999, 2000 és 2001) valamint a hegymagasi Rondino Fesztiválon (2008) is fellépett.
Díjai Az EPTA nemzetközi zongoraversenyén II. díj (2001) Tarhosi Nagydíj Yamaha Scholarship Award 2002 (2002) 2002-es Los Angelesi nemzetközi zongoraverseny: két II., egy III. díj, valamint a Legművészibb előadás különdíja American Liszt Society különdíja (2002) 2003: különdíj (NKÖM) a Magyar Rádió országos versenyén 2004: Földes Andor Emlékverseny I. díj 2005: a Londoni Nemzetközi verseny különdíja (Educational Award) 2006 szeptember: Nemzetközi Liszt-Bartók Zongoraverseny II. helyezettje, Budapest Főváros különdíja Fischer Annie Előadóművészeti Ösztöndíj (2008) Junior Prima díj (2009) 2019: Artisjus előadóművészeti díj
Jegyzetek
Források Borbély László honlapja
Kategória:Magyar zongoristák Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Junior Prima díjasok Kategória:Élő személyek