Gáspár Sándor (Szentes, 1956. április 9. –) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes művész.
Élete Szentesen nőtt fel, ahol a természet és az állatok közelsége, a gazdag érzelmi, családi háttér, az összetartás, a közös munka ereje, de a színjátszás, a sportolás lehetősége is megadatott neki. Édesapja Gáspár Sándor boltvezető, édesanyja Simon Erzsébet könyvelő volt. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium fizika-kémia szakos osztályába járt. Gyermekkorában édesapja szigorúan nevelte, majd a katonaság után, a főiskolás éveitől a legodaadóbb, legjobb barátjává vált. Öccse, Gáspár Tibor is színész, akivel mesterségükben az otthonról hozott értékrendre támaszkodnak.
1979-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ahonnan a Vígszínházhoz szerződött. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja volt, ahol Bán Jánossal és Dörner Györggyel játszották együtt – később máshol is, összesen több mint harminc évigJózsa Ágnes: Muszáj, hogy az ember hitelképes maradjon Beszélgetés Bán Jánossal, Criticai Lapok 22. évfolyam 11-12. szám – 2013 – a még a főiskolán bemutatott Stílusgyakorlatokat. 1987-től szabadfoglalkozású színművész volt. 1993-ban egyik alapítója volt Törőcsik Mari rövid életű Művész Színházának, majd az annak tagjaiból alakult Kelemen László Színkörnek, melyet 1998-ban Márta István fogadott beKulturális hírek, Magyar Narancs 1998/20. – 1998. május 14. az Új Színházba. 2000-től 2011-ig, Dörner György igazgatóvá választásáig – akivel a pályázatában foglaltakkal kapcsolatos véleménykülönbségük ellenére régi barátságuk megmaradt – volt az Új Színház, majd a Nemzeti Színház művésze (2011–2013). 2013-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja.
Színházi tevékenysége mellett számos filmben látható és hallható. Két első filmes debütálása volt: Az erőd című filmGáspár Sándor átvette a Páger Antal-díjat , Fidelio.hu/MTI – 2014. február 9. Lauro szerepében és harmadéves főiskolásként Gyarmathy Lívia Minden szerdán című filmjében, ami utóbbiban Jiří Menzellel játszhatott együtt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott – akitől sokat tanult is – és sokat dolgozott együtt többek között Molnár Júliával, Koltai Róberttel, Rudolf Péterrel.Aranykor: Galkó Balázs Gáspár Sándorral beszélget (online: Krisztián Budai YouTube csatornája (hozzáférés: 2015. március 21.)
2003-ban elvált,Orbán Violetta: Legendás magyar színészek fia aratott sikert az X-Faktorban Fotókon a sármos zenész, Femina.hu – 2013. szeptember 16. felesége Bánsági Ildikó Kossuth-díjas színésznő volt. Lányuk, Gáspár Kata (1987) a szülők hivatásának folytatója, fiuk, Gáspár Gergely (néhol Gergő,Nati hangjába szeretett bele Gáspár Gergő, borsonline.hu – 2013. november 12. 1982) dobol.
Főbb színházi szerepei A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 91.2011. április 5.-i lekérdezés
John Merrick (Pomerance: Az elefántember) Shylock (Shakespeare: A velencei kalmár) Oskar H. Kroge (Klaus Mann: Mephisto) Queneau: Stílusgyakorlat Klitander (Molière: Tudós nők) Bergetto (John Ford: Kár, hogy kurva) Fedityik (Csehov: Három nővér) Mozsbolt (Kusan: Galócza) Popriscsin (Gogol–Taub J.: Egy őrült naplója) Franz (Kroetz: Vadászat) Pyrgopolinices (Plautus: A hetvenkedő katona) „B” (Mrożek: Mulatság). Férfi (Spiró György: Koccanás) Vencel (Schwajda György: A csoda) Alfons (Füst Milán: Máli néni)
Filmjei
Hangjátékok Száraz Miklós György: Lovak a ködben (2019) Elek Szilvia: Uram, mily sötétek a te döntéseid (2015) Balázs József: Magyarok (2015) Ottlik Géza: Buda – Medve (2012)Rádiószínház – Buda – 10/2. rész – 2013. november 19. Krúdy Gyula: Mohács (2012) Janicsek Péter és Toepler Zoltán: Mínusz egy (2012) A titokzatos világválogatott - Válogatás Darvasi László novelláiból (2004) Csukás István: Mi az adu? (2004) Friedrich Hebbel : A rubin (2002) Tersánszky Józsi Jenő: Két zöld ász – az író hangja (2002)Rádiószínház – NYUGATOSOK – Két zöld ász, nava.hu – 2008. október 3. Határ Győző: Asszonyok gyöngye (2001) Vajda István: A fekete tükör (2000) Tendulkar, Vijay: Shakharám Binder háza (2000) Szakonyi Károly: A normann vér (1997) Jaroslav Hasek: Svejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban (1997) Pierre Carlet de Marivaux: Próbatétel (1997) Tar Sándor: Lassú teher – apa (1996)Rádiószínház – Lassú teher, nava.hu – 2009. február 22. Bertha Bulcsu: Utazás fehér lavórban (1997) Anton Pavlovics Csehov: Három év (1997) Zalán Tibor: A vak (1996) Gion Nándor: Ott zöldebb volt az erdő (1996) Spiró György: Vak Béla király (1995) Shakespeare: A windsori víg nők – Ford (1995)Rádiószínház – A windsori víg nők – 10/10. befejező rész, nava.hu - 2012. szeptember 14. Móricz Zsigmond: Hét krajcár – felolvasó (1994)Rádiószínház – Móricz Zsigmond: Hét krajcár, nava.hu – 2014. június 11. Csehov, Anton Pavlovics: A fekete barát (1995) Ágh István: Eljárulás István királyhoz (1994) Zalán Tibor: A kis rohadék (1993) Venetyikt Jerofejev: Moszkva - Petuski (1993) Harold Pinter: Születésnap (1993) Békés Pál: Turnusvég (1993) Rádiószínház – Tar Sándor írásaiból (1992) Gáll István: Vaskor (1992) Ruitner Sándor: Lacrimosa (1991) Puskás Károly: Fráter Erzsi (1991) Nógrádi Gábor: Gyerekrablás a Palánk utcában (1989) Békés Pál: A Tintanyaló és a sárkány (1989) Krúdy Gyula: A kártya (1988) Gosztonyi János: Hamuban sült kalács (1988) G. Szabó Judit: Sziszi, ez mindennek a teteje! (1988) Vámos Miklós: Nyelvek és utak (1987) Rákosi Gergely: Az óriástök (1987) Csiki László: Cicus és kutyus (1987) Vlagyimir Maskov: Miből lesz a csodagyerek? (1986) Vampilov, Alekszandr: Húsz perc az angyallal (1986) Nemes István: Rallye (1986) Kazys Saja: Rozsdás víz (1986) Hernádi Gyula: Gólem – hadnagy (1986)Rádiószínház – Gólem, nava.hu – 2009. január 18. Franz Fühmann: Árnyak (1986) Carlo Collodi: Pinokkió (1986) Baranyai László: Szerbusz (1986) Molnár Ferenc: Az ismeretlen lány (1985) Csetényi Anikó: A sárkány hét feje (1985) Mándy Iván: Lebontott világ (1984) Vészi Endre: A lepecsételt lakás (1983) Kós Károly: Varjú nemzetség (1983) Bárány Tamás: Egy boldog família (1983) Kolozsvári Grandpierre Emil: A törökfejes kopja (1982) Giles Cooper: Ha fegyelmezik őket (1981)
Hangoskönyvek Arany János és Petőfi Sándor levelezése (Gáspár Sándor és Hirtling István előadásában, Kossuth Kiadó, 2018 )Arany János és Petőfi Sándor levelezése, bookline.hu (hozzáférés: 2018. július 3.)
Díjai, elismerései Jászai Mari-díj (1986) Érdemes művész (1999) Arlecchino-díj: legjobb férfi alakítás (2003) Szentes Városért Érdemérem (2004) Kossuth-díj (2009) Budapestért díj (2011) Páger Antal-színészdíj (2014) Szentes díszpolgára (2015)Ferenc Vidovics hivatalos YouTube oldala: Gáspár Sándor Szentes új díszpolgára beszéde (videó) - 2015. október 23.
Megjegyzések
Jegyzetek
Források
Port.hu
Baló Júlia: Gáspár Sándor: "A fájdalomból meríteni tudtam", Story magazin online - 2007. június 26. Csomós Éva: Fájdalmainkat magunknak kell kihordanunk (interjú Gáspár Sándorral), muvesz-vilag.hu - 2009. augusztus 10. Tóth Berta: Új Színház-ügy 5. rész: Megszólal Gáspár Sándor, színház.hu - 2011. október 20. Scherer Zsuzsa: Elhagyja a Nemzeti Színházat Gáspár Sándor, blikk.hu - 2013. április 8.
További információk Így szilveszterezett együtt főiskolásként Gáspár Sándor, Bán János és Görbe Nóra (videó), szinhaz.hu - 2014. december 31. Szentgyörgyi Rita: Gáspár Sándor a politikust bálványozó kórusról - 'Ilyenkor mindig megijedek', Vasárnapi Hírek - 2014. június 1. "Néha sebeket kell felszakítanunk" - Gáspár Sándor Budaörsön és a Nemzetiben, Színház.hu/HVG, budaorsijatekszin.hu - 2012. december 9.
Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Szentesiek Kategória:Szentes díszpolgárai Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Páger Antal-színészdíjasok Kategória:A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Budapestért díjasok