Az Audi a B8 generációs Audi A4-et 2007 szeptemberében mutatta be a Frankfurti Autószalonon. Az első hivatalos fényképek 2007 augusztusában jelentettek meg a kocsiról. Az autó mind szedán, mind kombi (Avant) modellként megvásárolható. Az Avant modellt a cég 2008 márciusában a Genfi Autószalonon leplezte le.

Felépítés

A B8-as A4 az Audi moduláris Longitudinális Platformjára épült, csakúgy, mint az Audi A5 kupé. Korábban az A4-es tengelytávja sokkal rövidebb volt a motor, a tengelykapcsoló, és az első tengely elhelyezkedése miatt. Ez a platform csökkentette az első túlnyúlást, lehetővé téve, hogy azonos hosszúságú autóval állítsanak elő nagyobb tengelytávot. A becsült súlyeloszlás az első és a hátsó tengely között 55:45 az első tengely javára, de kiviteltől kismértékben függ.

Az autó hossza 117 mm-rel nőtt az előző generáció óta, aminek következtében a hátul utazók lábtere is jelentősen nőtt. Annak ellenére, hogy a kocsi mérete minden irányban nőtt, a tömege 10%-kal csökkent a korábbi változathoz képest. A csomagtartó mérete 480 literesre nőtt a szedán változatban. Az Avant változat maximális csomagtere a hátsó ülések lehajtásával 1430 literesre növelhető.

Az Audi egy hosszított tengelytávú változatot is bejelentett a kínai piac számára 2008 novemberében. Ebben a változatban a tengelytáv 60 mm-rel, a karosszéria hossza 50 mm-rel nőtt.

Felszereltség Jelentősebb újítások az A4-en LED-es menetfény(DRL) MMI (multimédia interfész) elektronikus parkoló fék sebességfüggő kormányzás (servotronic)

Választható opciók sávelhagyás figyelmeztető automatika adaptív felfüggesztés kulcs nélküli zár és indítás Bang & Olufsen HIFI továbbfejlesztett parkoló rendszer beépített első és hátsó kamerával 7 collos képernyővel navigációs rendszer MMI multimédia rendszerrel adaptív, "kanyarbalátó" fényszórók Audi vezetési stílus választó

Motorok Benzinmotorok 1,8 literes, 4 hengeres, 16 szelepes 120 lóerős 1,8 literes, 4 hengeres, 16 szelepes 160 lóerős 2,0 literes, 4 hengeres, 16 szelepes 180 lóerős 2,0 literes, 4 hengeres, 16 szelepes 211 lóerős 3,2 literes, 6 hengeres, 24 szelepes 265 lóerős

Dízelmotorok 2,0 literes, 4 hengeres, 16 szelepes TDI, 120 lóerős 2,0 literes, 4 hengeres, 16 szelepes TDI, 143 lóerős 2,0 literes, 4 hengeres, 16 szelepes TDI, 170 lóerős 2,7 literes, 6 hengeres, 24 szelepes TDI, 190 lóerős 3,0 literes, 6 hengeres, 24 szelepes TDI, 204 lóerős 3,0 literes, 6 hengeres, 24 szelepes TDI, 240 lóerős

Források audi.com

Kategória:Audi modellek