A test-lélek probléma az elmefilozófia klasszikus problémája. Mindennapi tapasztalatunk alapján a legalapvetőbb megállapítások közé tartozik, hogy az ember testből és lélekből áll. A kettő viszonyából fakadó problémakört nevezik test-lélek problémának. Ez, az egész filozófiatörténeten végigvonuló probléma olyan kérdéseket vet fel, mint például: Hogyan hat egyik a másikra? A lélek hat-e egyáltalán a testre? Hogyan kapcsolódik a lélek a testhez? Vajon a lélek testtelen-e? Azonos vagy különböző természetűek-e?
Áttekintés
DescartesItt elsősorban Descartes Elmélkedések az első filozófiáról című munkájára szokás gondolni, azon belül is alapvetően a második elmélkedésre. elmélkedései óta a lélek székhelyének az agyat tekintjük. Így az ő nyomán a nem fizikai természetű jelenségekért, az elmét tartjuk felelősnek. Így a test-lélek problémával foglalkozó filozófiát elmefilozófiának nevezzük. Azt pedig, hogy milyen jelenségeket irányít a lélek, mit nevezünk nem fizikai természetű jelenségeknek, azt röviden úgy fogalmazhatnánk meg, hogy a mentális állapotokat. A mentális állapotoknak jelenleg négy fajtáját különböztetjük meg: „Vannak észleleteink (perceptions), amikor hallunk, látunk, szaglunk, tapintunk, ízlelünk valamit; érzeteink (sensations), amikor éhséget, fájdalmat stb. érzünk; érzelmeink (emotions), amikor szerelmesek, szomorúak, dühösek stb. vagyunk; és gondolataink (thoughts), amikor hitekkel, vágyakkal, szándékokkal rendelkezünk.”Tőzsér János: Általános bevezetés: a test-lélek probléma In: Ambrus Gergely, Demeter Tamás, Forrai Gábor, Tőzsér János (szerk.) Elmefilozófia, Budapest: L’Harmattan, 2008.
A legelső kérdés, ami a test-lélek probléma vizsgálatakor felmerül: Vajon miben áll test és elme természetének különbsége? Egyáltalán van-e különbség a kettő természete között? Test és elme viszonyát leírni kívánó több elmélet is született, melyeket alapvetően egy szempont alapján szokás elkülöníteni. Az első típusú elméletek azt vallják, hogy test és elme más természetűek. Ezeket az elméleteket dualista elméleteknek nevezzük. Ezzel szemben fogalmazódtak meg a monista elméletek, melyek szerint a kettő természetének különbsége csak látszat, valójában azonos természetűek vagy éppen azonosak.
Dualista elméletek
A dualizmus (filozófiai értelemben) test és elme különállóságát hirdeti azaz azt állítja, hogy mentális állapotaink nem fizikai természetűek, nem a testhez köthetőek. A nyugati filozófiában (hasonlóan a keletihez) már nagyon korán megfogalmazódtak az első dualista elméletek. Leghíresebb képviselői közé tartozik PlatónPlatón elsősorban a Phaidónban ír test és lélek viszonyáról, lásd pl. Phaidón 64d. és Arisztotelész.Arisztotelész alapvetően A lélekről (De Anima) című írásában ír erről, lásd pl. A lélekről I.1. 403a. Ugyan más megfontolásból és más módon, de mindketten azt állították, hogy a lélek (pszükhé) testetlen létező azaz, hogy nem azonosítható vagy megmagyarázható a testhez kapcsolódó terminusok által. Ugyanakkor a dualizmus legismertebb „fajtája” DescartesDescartes legrészletesebben az Elmélkedések az első filozófiáról című munkájában fejtette ki erre vonatkozó nézeteit, noha már az Értekezés a módszerről című írása V. részében is tett erre vonatkozó megállapításokat. Részletesebben ld. Értekezés a módszerről V. fej. vége, azaz 1695-1720. sor. nevéhez fűződik. Ő úgy vélte, hogy a léleknek nincs kiterjedése, azaz nem rendelkezik semmilyen fizikai tulajdonsággal, tehát egy a testtől független, önálló létező, szakszóval szubsztancia. Ő, az elmét a tudatosság és az öntudat fogalmai mentén definiálta, ezzel egészen új megközelítését adva a problémának.
A dualizmus abból az alapvető emberi megérzésből, azaz intuícióból indul ki, hogy a fizikai és mentális jelenségek egészen különböző tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezen intuíció mentén szokás a dualista elméleteket két szempont szerint kategorizálni: (1) milyen erős dualizmust állítanak, (2) mit állítanak test és elme viszonyáról.
A dualizmus erőssége alapján kétféle dualizmust szokás megkülönböztetni: (1) a szubsztanciadualizmust és (2) a tulajdonságdualizmust. A szubsztanciadualizmus azt állítja, hogy test és elme két, egymástól független létező, azaz szubsztancia. Azaz, hogy „vannak testek vagy anyagi dolgok, amelyeknek lényege a térbeli kiterjedés és vannak elmék, melyek viszont anyagtalan dolgok, s ezek lényege a gondolkodás”.Martin Davies: Az elme és az agy. In: A. C. Grayling (szerk.): Filozófiai Kalauz. Akadémiai Kiadó, Bp., 1997., 281. Ennek az elképzelésnek a legismertebb alakja Descartes, aki úgy vélte, hogy elme és test között, a tobozmirigyen keresztül jön létre kapcsolat (, azért éppen itt, mert Descartes ezt tartotta az egyetlen páratlan szervnek), de tagadta a „hajós a hajóban” elképzelést, miszerint a test nem más, mint egy „tartály”, amelyet az elme irányít. Ez a fajta dualizmus, a dualizmusok erősebb típusának tekinthető.
A szubsztanciadualizmussal szemben a tulajdonságdualizmusLd. erről bővebben: Stanford Encyclodpedia of Philosophy: The Identitiy Theory of Mind. Vagy pl.: Kim, Jaegwon (1996) Philosophy of Mind, Westview Press, Boulder. Vagy: Crane, Tim (2001) Elements of Mind, Oxford: Oxford University Press. szerint „egyetlen szubsztancia létezik, az anyagi, de az anyagi szubsztancia (pontosabban az agy) két alapvetően különböző típusú tulajdonsággal rendelkezik: a fizikai mellett rendelkezik mentális tulajdonságokkal is”.Tőzsér (2008) A tulajdonságdualizmus tehát tagadja a mentális szubsztanciák létezését (és ezek alapján monista elméletként is felfogható, hiszen csak az anyagi szubsztancia létezését ismeri el – erről lásd később), de azt is tagadja, hogy a mentális tulajdonságok azonosak lennének a fizikai tulajdonságokkal. A tulajdonságdualizmus szerint a mentális állapotaink agyunk mentális, azaz nem fizikai tulajdonságaival azonosak.
Test és elme viszonya alapján a dualizmust az alábbi legnevezetesebb típusokra szokás osztani: (1) Az interakcionizmus (leghíresebb képviselői: René Descartes, Karl PopperKarl Raimund Popper – John Eccles (1977): The Self and Its Brain. An argument for Interactionism. London, Springer International.) szerint test és elme kölcsönösen oksági hatást gyakorolnak egymásra. (2) A parallelizmus (leghíresebb képviselője: Gottfried LeibnizGottfried Wilhelm Leibniz: Metafizikai értekezés, Monadológia In: Gottfried Wilhelm Leibniz: Válogatott filozófiai írásai. Európa, Bp., 1986.) szerint nincs semmilyen kölcsönhatás, mentális és fizikai események párhuzamosan futnak az eleve elrendelt harmónia szerint. (3) Az okkazionalizmus (leghíresebb képviselője: Nicholas MalebrancheLd. erről bővebben: Stanford Encyclodpedia of Philosophy: Malebranche.) szerint sincs oksági viszony egyik irányban sem. Az okozást Isten tetteként kell felfogni, az Ő közbeavatkozása lép fel minden egyes oksági helyzetben. (4) Végül az epifenomenalizmus (leghíresebb képviselői: Thomas Henry Huxley,Ld. erről bővebben: Stanford Encyclodpedia of Philosophy: Epiphenomenalism. Vagy: Huxley, T. H. "On the Hypothesis that Animals are Automata, and its History", The Fortnightly Review, n.s.16:555–580. Újra kiadva: Method and Results: Essays by Thomas H. Huxley (New York: D. Appleton and Company, 1898). Frank JacksonFrank Jackson: Amit Mari nem tudott. In: Ambrus Gergely, Demeter Tamás, Forrai Gábor, Tőzsér János (szerk.) Elmefilozófia, Budapest: L’Harmattan. (megjelenés előtt)) szerint az oksági viszony egyirányú: fizikai jelenségek okozzák a mentális jelenségeket, de a mentálisak semmilyen oksági hatást nem gyakorolnak a fizikai jelenségekre.
Monista elméletek
A monizmus a dualizmussal szemben azt állítja, hogy nincsen a világban semmilyen alapvető megoszlottság. A világban csak egy alapvető szubsztancia létezik. Ennek alapján háromféle monizmust különböztetünk meg: (1) az idealista monizmust, (2) a neutrális monizmust és (3) a materialista monizmust. Az idealista monizmus (leghíresebb képviselője: George BerkeleyGeorge Berkeley: Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről In: George Berkeley: Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről és más írások. L’Harmattan, Bp., 2006. ) tagadja a materiális szubsztanciák létezését. Az alapvető szubsztanciának a szellemi szubsztanciát tekinti, azaz a testet is mentálisnak fogja fel. A neutrális monizmus (leghíresebb képviselője: Baruch SpinozaBaruch de Spinoza: Etika. Osiris, Bp., 1997. ill.: Baruch de Spinoza: Teológiai-politikai tanulmány. Osiris, Bp., 2002.) szerint nincs sem fizikai, sem mentális szubsztancia, hanem egy harmadik típusú létező van, mely egy bizonyos aspektusból fizikainak tűnik, egy másikból mentálisnak. Azaz test és lélek ugyanannak a dolognak két aspektusa. A materialista monizmus pedig csak a materialista szubsztanciák létezését fogadja el.
A XX. században alapvetően a materialista monizmus vált elfogadottá, bár több változata is kialakult. A materialista monizmust két csoportra szokás osztani aszerint, hogy tagadja-e vagy nem a mentális jelenségek létezését. Az eliminativizmus (leghíresebb képviselői: Patricia és Paul ChurchlandChurchland, Patricia (1986): Neurophilosophy: Toward an Unified Science of the Mind-Brain. MIT Press. ill.: Churchland, Paul (1981). "Eliminative Materialism and the Propositional Attitudes". Journal of Philosophy 78: 67–90. Továbbá ld. erről bővebben: Stanford Encyclodpedia of Philosophy: Eliminative Materialism.) vagy más néven antirealizmus szerint mentális, mint olyan egyáltalán nem létezik. Ezzel szemben a realista materializmus vagy legismertebb nevén fizikalizmus szerint léteznek ugyan mentális jelenségek, de azok fizikai természetűek. A XX. század második felére a fizikalizmus vált a legelfogadottabb megközelítéssé. A mentális jelenségek fizikai természetének magyarázatára vonatkozóan azonban több, különböző elmélet született.
A fizikalizmus típusai
Behaviorizmus:Alapvető cikk: Gilbert Ryle: A szellem fogalma. Gondolat, Bp., 1974., I. fejezet: „Descartes mítosza”. További cikkek eléréséhez ld.: Stanford Encyclodpedia of Philosophy: Behaviorism. A behaviorista a mentális jelenségekről szóló beszédet bonyolult viselkedésmintákról szóló beszédként elemzi, vagy azzá fordítja le. Azaz „azok a mondataink, melyek tartalmaznak mentális predikátumokat, vagyis olyan kifejezéseket, mint „hiszi”, „akarja”, „érzi”, „gondolja”, „észleli”, „reméli” stb., jelentésüket tekintve megegyeznek olyan mondatokkal, melyek nem tartalmaznak mentális predikátumokat, vagyis amelyekben kizárólag fizikai entitásokra történik utalás”. Az elmélet szerint a mentális predikátumokat tartalmazó mondatok jelentését hipotetikus „ha..., akkor...” típusú mondatokkal lehet visszaadni, melyek arra vonatkoznak, hogy az adott mentális állapottal rendelkező személy hogyan viselkedne bizonyos körülmények között. Például: A „Tamás egy sört akar inni” mondat azt jelenti, hogy: ha Tamás egy kocsmában volna, akkor rendelne magának egy korsó sört, ha Tamás otthon volna, akkor kivenne magának egy üveg sört a hűtőszekrényből, stb.
Azonosságelmélet:Alapvető cikk: U. T. Place: „Is Consciousness a Brain Process?”, British Journal of Psychology, 47: 44-50. 1956. In: W. G. Lycan (szerk.): Mind and Cognition: A Reader. Oxford, 1990. További cikkek eléréséhez ld.: Stanford Encyclodpedia of Philosophy: The Identitiy Theory of Mind. Az azonosságelmélet szerint mentális állapotok azonosak az agy különböző állapotaival, azaz a mentális állapotok fizikai állapotokkal azonosak. Ha én rettenetesen vágyom valamire, az nem más, mint az agy bizonyos területén tüzelő neuronok összessége. Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy a mentális kifejezések jelentése ugyan más, mint a fizikai kifejezéseké, jelöletük, referenciájuk azonban azonos. Két típusát különböztetjük meg: Típusazonosság-elmélet: A mentális tulajdonságok azonosak meghatározott neurofiziológiai tulajdonságokkal. Például: a fájdalom mint mentális tulajdonság (mentális állapottípus) azonos a C-rostok tüzelésével mint neurofiziológiai tulajdonsággal (neurofiziológiai állapottípussal)