Dankó Imre (Budapest, 1922. január 22. – Debrecen, 2008. december 15.) magyar etnográfus, történész, muzeológus, múzeumigazgató, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora.

Élete

Tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen és a Debreceni Tudományegyetemen végezte, angol-magyar tanári (1945) és bölcsészdoktori (1946) oklevelet szerzett. Gimnáziumi tanár volt Hajdúnánáson, Kecskeméten, Szentendrén. Iskolaigazgató Túrkevén 1950-1952-ig. Pedagógusi munkája mellett, élénk szervezői és közéleti szerepet is betöltött. Egyike volt a helytörténeti-honismereti mozgalom megindítójának. Túrkevén került először komolyabb kapcsolatba a muzeológiával, itt hozta létre élete első múzeumi gyűjteményét.

1954-1957-ig a Sárospataki Rákóczi Vármúzeum igazgatója. Ezután rövid ideig a bajai múzeum munkatársa. 1958-1964-ig gyulai Erkel Ferenc Múzeum igazgatója.

1964 és 1969 között a pécsi Janus Pannonius Múzeum és a Baranya megyei Múzeumok Igazgatósága vezetője. Többek között újjáalakította a múzeumbaráti kört, megszervezte a múzeumi hónapokat, a Múzeumi Körlevél és a Dunántúli Dolgozatok megjelentetését, a Természettudományi Múzeum épületének rendbehozatalát és az állandó természettudományi kiállítás megrendezését, a mohácsi múzeum újjászervezését.

Leghosszabb időt Debrecenben töltött. 1969 és 1982 között a Déri Múzeum és a Hajdú-Bihar megyei Múzeumi Szervezet igazgatója volt. Itt teljesedett ki munkássága. Sok minden köszönhető neki: a Hajdú-Bihar megyei múzeumi hálózat látványos fejlesztése, számos új egység létrehozása. Páratlan az a kiadói tevékenység, amit meghonosított. Az ő érdeme volt a településekhez kapcsolódó, kiemelkedő személyiségek emlékének ápolása, emléktáblákkal, szobrokkal való megjelölése, a hazai és nemzetközi (bolgár) kapcsolatok fellendítése. Sokat tett Debrecen és Sumen testvérvárosi kapcsolatának létrehozásáért. Debrecent a magyarországi bulgarisztikai kutatás központjává tette.

Debreceni időszakában sorra készültek el összefoglaló feldolgozásai a hajdúkról, a népi építészetről, fazekasságról, a vásárok és a kereskedelem néprajzáról. Vizsgálta a változás-váltás folyamatát a népi kultúrában. Ismereteit a Debreceni Egyetem több tanszékén is továbbadta. Kutatási területe a Hajdúság, valamint a szomszédos bihari és békési vidékek néprajza volt. Történeti kutatásai a hajdúk mint sajátos történelmi-társadalmi csoport kialakulására és térbeli elhelyezkedésére irányultak.

Nevéhez fűződik többek között számos vidéki múzeum, emlékház, kiállítóhely létrejötte. Széles körű tevékenységet végzett a múzeumszervezésben és a múzeumok közművelődési tevékenységének kiterjesztésében. Ő kezdeményezte az azóta már hónappá terebélyesedett múzeumi hét beindítását. Több múzeumi kiadvány, évkönyv, helytörténeti-néprajzi tanulmánykötet szerkesztője volt. Cikkei jelentek meg hazai és külföldi szakfolyóiratokban és évkönyvekben. Sokak szerint ő volt a múzeumi szakma egyik utolsó polihisztora.

Munkái A sárospataki járás története, Miskolc, 1955. A Sajó-Hernád melléki hajdútelepek, Sárospatak, 1955. Széphalom, Sárospatak, 1956. Túrkeve kutatása, Túrkeve, 1957. Túrkeve története 1945-ig (Györffy Lajossal és Veress Évával), 1957. Nyírbátor hajdúváros, Nyírbátor, 1957. Baja irodalma, Baja, 1957. A Körösköz-Bihari hajdúság, Gyula, 1959. Kötegyán (Korek Józseffel), Gyula, 1960. Szakál Lajos, Gyula, 1961. Petik Ambrus: Békés megye leírása, 1784 (szerkesztő), Gyula, 1961. A gyulai vásárok, Gyula, 1963. A gyulai fazekasság, Gyula, 1963. Ismeretlen török kép Gyula váráról, Gyula, 1966. Változások a magyar parasztság (dél-bihari síkság) életmódjában, 1967. A magyarhertelendi női fazekasság, Pécs, 1968. The Functions of Hungarian Fairs, 1971. Bajomi krónika (antológia szerkesztője), Biharnagybajom, 1973. Csengeri krónika(antológia szerkesztője), Csenger, 1975. Bagosi krónika(antológia szerkesztője), Hajdúbagos, 1976. A Dériek, a Déri-gyűjtemények, Debrecen, 1977. Opuscula Ethnographica (válogatott tanulmányok), 1977 Csenger története (Fábián Lászlóval), Mátészalka, 1978. Vándorlás és árucsere, 1979. Békés Város néprajza (szerkesztette), Békés, 1983. Árucsere és migráció, 1986. Rendkívüli vételformák, szerzési módok, 1988. A javak cseréjének néprajza, 1991. Régi vásáraink világa, 1992. Emlékezés egy tudós lelkipásztorra (Takács Béla), 1992.Nagyecsed, Debrecen, 1994.Püspökladányi tanulmányok, Püspökladány, 1996.Szabolcsi révek a Tiszán, 2001Magyarhomorog. Egy bihari falu etnokulturális képe; Ethnica, Debrecen, 2001 Fragmenta historica ethnographica. Válogatott tanulmányok; Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, Debrecen, 2002 (A Hajdú-Bihar megyei múzeumok közleményei)Írások, nyomdászok, nyomdák; Méliusz, Debrecen, 2002Zsáka; szerk. Selmeczi László; Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., Bp., 2002 (Száz magyar falu könyvesháza)Durkó Antal élete és munkássága; Jantyik Múzeum, Békés, 2003 (Békési téka)Veress Endre élete és munkássága; Jantyik Mátyás Múzeum, Békés, 2004 (Békési téka)Bajomi krónika. Néprajzi és helytörténeti antológia Szűcs Sándor 70. születésnapjára; szerk. Dankó Imre; Beklen Alapítvány, Karcag–Túrkeve, 2007 (Alföld könyvek)'' Közleményeinek száma meghaladja a kétezret.

Tudományos fokozatai, kitüntetései 1952 Kiváló Tanár 1955, 1959 Szocialista Kultúráért 1964 Kiváló Népművelő 1967 a néprajztudomány kandidátusa 1976 Móra Ferenc-emlékérem 1979 Bessenyei György közművelődési díj 1980 Honismereti Mozgalom emlékérem 1981 1300 éves Bulgária emlékérem 1982 a Munka Érdemrend arany fokozata 1982 Dimitrov-emlékérem (bolgár) 1986 Cirill és Metód Rend Első Osztálya, arany fokozat (bolgár) 1988 Györffy István-emlékérem 1989 a néprajztudomány doktora 1992 A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje 1994 Pro Urbe Érem Kunszentmártontól 1995 Bél Mátyás-emlékérem 1996 Pro Urbe Érem Püspökladánytól 1999 Debrecen Kultúrájáért érem 2006 Pulszky Ferenc-díj 2007 Huszár Gál-díj a Debreceni Református Hittudományi Egyetem díszdoktora

Jegyzetek

Külső hivatkozások [ Kortárs magyar írók]

Dankó Imre: == Zempléni Múzsa. - 3. évf. 1. (9.) sz. (2003. tavasz)

Vajda Mária:

V. Szathmári Ibolya: = A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009. Debrecen, 2009. p. 321-332.

Kategória:Magyar néprajzkutatók Kategória:Magyar helytörténészek Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1922-ben született személyek Kategória:2008-ban elhunyt személyek Kategória:Pulszky Ferenc-díjasok Kategória:Györffy István-emlékérmesek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Móra Ferenc-emlékérmesek Kategória:A Debreceni köztemetőben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei