Marton László (Komárom, 1929. április 21. – Koppánymonostor, 2008. november 27.) magyar nemzetközi labdarúgó-játékvezető. Polgári foglalkozásként az Országos Testnevelési és Sportigazgatóság (OTSH) tatai edzőtáborának gazdasági igazgatója volt. Nyugdíjas napjait Koppánymonostoron töltötte.

Pályafutása Labdarúgóként Eleinte könnyűatléta volt, majd a komáromi Lokomotív NB. II-es kosárlabda csapatában szerepelt. Ifjúsági játékosként a Komáromi AC-ban játszott, majd az NB. III-as felnőtt csapatban Czibor Zoltán társaságában játszott. Katona idejében a Miskolci Honvéd csapatának tagja volt. 1958-ban egy súlyos sérülést követően fejezte be játékospályafutását.

Labdarúgó-játékvezetőként A játékvezetői vizsgát 1958-ban Komáromban szerezte meg. Alig egy év alatt megyei I. osztályú, újabb egy év múlva NB. III-as minősítéssel rendelkezett. 1962-ben az NB. II-es játékvezetői keret tagja lett. 1964-ben az NB. I./B osztályban működhetett. 1967-ben, a Győr–Haladás (0:1) bajnoki mérkőzéssel debütált a legmagasabb bajnoki osztályban. 1979-ben, a Vasas–Bp. Honvéd (2:1) bajnoki mérkőzéssel búcsúzott az aktív játékvezetéstől. Első ligás mérkőzéseinek száma: 129.

Több válogatott és nemzetközi klubmérkőzést vezetett.

Sportvezetőként Komárom Megyei Labdarúgó-szövetség (LSZ) Játékvezető Bizottság (JB) tagja, Szervezési csoportvezető. Az MLSZ JB-JT ellenőre, megyei játékvezető ellenőr.

Sikerei, díjai A Komárom Megyei LSZ JB kiemelkedő társadalmi munkájának elismeréseként aranyjelvény elismerésben részesítette.

2010-ben adták át az első Marton László-emlékdíjat. A serleget minden évben az a játékvezető kapja meg, aki a megyei bajnokságban az értékelések alapján a legjobb teljesítményt nyújtotta.

Források Játékvezető - 1969. X. évfolyam 5. szám Játékvezető - 1979. XX. évfolyam 2. szám Nemzeti Sport - 1999. január 17.

Külső hivatkozások

Kategória:1929-ben született személyek Kategória:2008-ban elhunyt személyek Kategória:NB I-es labdarúgó-játékvezetők Kategória:Komáromiak Kategória:Magyar labdarúgó-játékvezetők