A Ghymes szlovákiai magyar zenészekből álló együttes. A Nyitrai Pedagógiai Főiskolán alakult 1983-ban, tagjai előtte rockot, komolyzenét, régizenét játszottak. Első táncházaikat és népzenei koncertjeiket a Nyitra melletti Gímes (régi írással Ghymes) községben rendezett ifjúsági táborban tartották, innen ered a Ghymes név, amit 1984-ben vett fel a zenekar. Zenéjük magyar, közép- és kelet-európai gyökerekből táplálkozik. A népzenei alapok, a saját alkotó elképzelések és improvizációk alapján kialakult az egyedi hangzásviláguk, a Ghymes-zene. A zenekar alapító tagjai a Szarka testvérek: Gyula és Tamás, akik 2011. március 14-én megosztott Kossuth-díjban részesültek.

Története

Az együttes 1983-ban alakult szlovákiai magyar zenészekből a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán. Kezdetben autentikus népzenét játszottak.

Bár az 1990-es évek elejétől Budapesten is felléptek és 1997 táján saját klubot is indítottak a Fonó Budai Zeneházban, Magyarországon azonban csak 1998 után – Rege című lemezük után – lettek népszerűek.

35 évig Ghymes volt a zenekar neve. 2019-től azonban már Szarka Tamás & Ghymes néven léptek fel.35 év után változtatott nevet a sikeres magyar együttes. Origo.hu. 2018. nov. 12.

A Ghymes Fesztivált, saját összművészeti (irodalmi, színházi, zenei) fesztiváljukat 12. alkalommal rendezték meg 2018-ban, a szigligeti várban.

Alapító, állandó tagok Szarka Gyula – ének, bőgő, gitár, tökcitera, fretless bass, lant, szájbőgő, kórus Szarka Tamás – ének, hegedű, koboz, gitár, bőgő, fretless bass, ütősök, nagydob, tökcitera, szájbőgő, kórus

Diszkográfia 1988: Az ifjúság sólyommadár 1991: Ghýmes 1993: Üzenet 1995: Bennünk van a kutyavér 1996: Tűzugrás 1998: Rege 2000: Smaragdváros 2001: Üzenet (újrakiadás) 2002: Héjavarázs 2003: Ghymes koncert 2004: éGHYMESe 2005: Csak a világ végire... 2006: Messzerepülő 2007: Mendika 2008: Álombálom 2010: Bennünk van a kutyavér 2010 2010: Szikraszemű 2012: 30 Fényév 2016: Mennyből az angyal Egyéb Ghymes lemezek: 2001: A nagy mesealbum (mint közreműködő) 2002: Bakaballada (Hobóval) 2003: A nagy mesealbum II 2006: Üvegtigris 2

Szólólemezek: Szarka Gyula 2004: Alku 2007: Bor és a lányka 2009: Toldi Szarka Tamás 2004: Anonymus 2008: Anonymus hangoskönyv I

Díjai, elismerései Nyitott Európáért díj (1999) Don Quijote-díj (2001) Magyar Művészetért díj (2001) Arany Zsiráf díj – world music/jazz kategória (2001, 2002) eMeRTon-díj – a legjobb határon túli magyar zenekar (2002) Artisjus-díj (2005) Fonogram díj (2005) Bartók Béla-emlékdíj (2006) Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Díja – Kemény Zsigmond-díj (2008) Magyar Örökség díj (2008) Kossuth-díj (2011)

Jegyzetek

Források A Ghymes együttes honlapja Kossuth-díj Szarka Tamásnak és Gyulának

További információk Ghymes: Kézfogás, 2012. október 23., youtube.com

Kategória:Magyar népi együttesek Kategória:Ghymes Kategória:1983-ban alakult együttesek Kategória:Szlovák könnyűzenei együttesek Kategória:Artisjus-díjasok Kategória:EMeRTon-díjasok Kategória:Magyar Művészetért díjasok Kategória:Magyar Örökség díjas együttesek, zenekarok Kategória:Kossuth-díjasok