Amerigo Tot, eredetileg Tóth Imre (Fehérvárcsurgó, 1909. szeptember 27. – Róma, 1984. december 13.) magyar szobrászművész, színész.
Életpályája Fehérvárcsurgón született 1909. szeptember 27-én. A család 1912-ben Budapestre költözött. Tanulmányait a Budapesti Református Főgimnáziumban végezte, majd 1926 és 1928 között Budapesten tanult Helbing Ferenc és Leszkovszky György tanítványaként.
Később csatlakozott Moholy-Nagy László Bauhaus mozgalmához Németországban (1931–1932). Nyaranta Párizsban, a Maillol-műhelyben dolgozott. 1933-ban Rómába költözött, ahol élete hátralévő részét töltötte. Műteremlakása a Via Marguttán volt.
bélyegkép|jobbra|200px|Sírja Budapesten, a Farkasréti temetőben. Melocco Miklós alkotása.
Munkássága Első jelentős munkája egy fríz volt, amelyet a római Roma Termini pályaudvar számára készített. Absztrakt műveket az 1950-es évektől alkotott. 1969-ben visszatért Magyarországra, ahol a Műcsarnokban kiállítást rendeztek műveiből.
Ismert alkotása a Csurgói Madonna, valamint A Mag apoteózisa (1983), amely a gödöllői agrártudományi egyetem aulájában található.https://www.kozterkep.hu/12612/A_mag_apoteozisa_Godollo_1983.htmlhttps://szie.hu/mag-apoteozisa Jelentős műve a Szent Péter-bazilika Magyar Kápolnája számára készített dombormű is.
A pécsi Amerigo Tot Múzeum őrzi életművének egy részét. 1960 és 1970 között több filmben is szerepelt, köztük Francis Ford Coppola A Keresztapa II. című alkotásában. Huszárik Zoltán rövidfilmet készített róla. 1978-ban 13 művet ajándékozott Pécs városának.
Budapesten, a Budavári Koller Galériában emlékszoba és állandó kiállítás mutatja be életművének egy részét, személyes tárgyait és dokumentumait.https://www.kollergaleria.hu/amerigo_tot_muterem_kutatas-8.php
Jegyzetek
További információk Amerigo Tot emlékszoba a Koller Galériában Amerigo Tot Research – Nemes Péter honlapja Amerigo Tot – Artportal
Kapcsolódó szócikkek Amerigo Tot Múzeum
Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Magyar emigránsok Olaszországban Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek Kategória:Nevet változtatott magyar személyek