A pécsi 34A jelzésű autóbusz a Belvárost kötötte össze a Mecsekoldallal, a Barbakán és a Pécsi Állatkert érintésével. A vasútállomástól indult, majd az alagútnál a Mecsek felé kanyarodva érte el a Szanatóriumhoz. Mivel a vonalon igen meredek szakaszok és éles kanyarok vannak, csak szóló busz közlekedett.

A legtöbb 34-es járat 34D jelzéssel a Dömörkapuig közlekedett a Szanatórium után, majd onnan 35A jelzéssel ment vissza a Főpályaudvarra.

Története 1946. szeptember 28-án indult az első járat a Széchenyi térről a Hotel Kikelet-hez, amit 1948-ban meghosszabbítottak a Dömörkapuig. Ez a járat volt az akkori 34-es számú járat. Majd a Széchenyi téri végállomás megszűnésével a járat végállomása átkerül a Kossuth térre. A Szanatóriumhoz 1964 végétől jár autóbuszjárat, akkor még 44-es jelzéssel közlekedett, ez már a Kossuth térről. 1985. november 1-jén a Kossuth téri végállomás megszűnik, eztán a járat a Főpályaudvarról indul. 1987. január 1-jétől új számozási rendszer keretén belül kapta máig is érvényes 34-es jelzését. 1993. szeptember 1-jétől a Széchenyi tér helyett a ma is érvényes Kórház tér felé vezető útvonalon közlekedik.

Útvonala Főpályaudvar – Kórház tér – Barbakán – Alagút – Szanatórium: Szanatórium – Alagút – Barbakán – Kórház tér – Főpályaudvar: Főpályaudvar, Indóház tér Szabadság utca Rákóczi út Klimó György utca Aradi Vértanúk útja Hunyadi János utca Málics Ottó utca Ángyán János utca Bárány utca Szanatórium forduló Szanatórium forduló Bárány utca Ángyán János utca Málics Ottó utca Hunyadi János utca Aradi Vértanúk útja Klimó György utca Rákóczi út Szabadság utca Főpályaudvar, Indóház tér

Megállóhelyei

|0||Főpályaudvarvégállomás||24||align=left| ||Vasútállomás, MÁV Területi Igazgatósága, Autóbusz-állomás |- |2||Zsolnay-szobor||22||align=left| ||Postapalota, OTP, ÁNTSZ, Megyei Bíróság, Zsolnay-szobor |- |4||Kórház tér||21||align=left| ||Megyei Kórház, Jakováli Hasszán dzsámija, Hotel Pátria |- |6||Barbakán||18||align=left| ||Pécsi székesegyház, Barbakán, Ókeresztény sírkamrák, Püspöki palota (Pécs) |- |10||Alagút||15||align=left| ||Kálvária |- |12||Pálosok||13||align=left| ||Pálos templom, Victor Vasarely: Jel-szobor |- |14||Mecsek kapu||∫||align=left| ||Mecsek kapu |- |16||Kőbánya||9||align=left| ||Makrisz Agamemnon: Niké-szobor |- |19||Hotel Kikelet||5||align=left| ||Hotel Kikelet |- |21||Állatkert||3||align=left| ||Állatkert, Mecseki kisvasút |- |22||Camping||2|| ||Kemping, Mandulás |- |23||Bárány utca||1||

|24||Szanatórium fordulóvégállomás||0|| ||Tüdőszanatórium

Források A Tüke Busz Zrt. hivatalos oldala A PK Zrt. hivatalos oldala Menetrend Tüke Busz Zrt. menetrend Megnézheti, hol tartanak a 34-es buszok

034A