A „Volksempfänger”, azaz néprádió|right|200px|thumb
A Volksempfänger (a „néprádió” német megfelelője) típusú rádió-vevőkészülékeket a német Otto Griessing mérnök fejlesztette ki a náci Németország propagandaminisztere, Joseph Goebbels utasítására (innen ered a német szlengben elterjedt "Goebbels-ormány" gúnynév is).
A Volksempfänger-program célkitűzése az volt, hogy széles néprétegek számára elérhetővé tegye a rádiókészülék megvásárlását. Goebbels felismerte, hogy az akkoriban újdonságnak számító kommunikációs eszköznek milyen propagandaértéke van, ezért a rádió-vevőkészülék minél szélesebb körben való elterjesztését kiemelten fontosnak tartotta.
A készülék története Az eredeti Volksempfänger VE-301A "VE-301" rövidítésben a "VE" a készülék megnevezését takarja ("Volksempfänger"), míg a "301"-es szám az 1933. január 30-i dátumra utal ( 30/1), ugyanis ezen a napon lett Adolf Hitler Németország kancellárja. modellt 1933. augusztus 18-án mutatták be Berlinben, az Internationale Funkausstellung Berlin kiállítás során. Az első VE-301 készülékeket az akkoriban meglehetősen alacsonynak számító 76 birodalmi márkás áron forgalmazták, ezen felül elkészült egy olcsóbb, 35 márkás modell is, a DKE38 (amelynek csúfneve Goebbels-Schnauze – „Goebbels ormánya” volt). Ezt követően számos újabb modell is elkészült, amelyeket a Volksempfänger, Gemeinschaftsempfänger, KdF (Kraft durch Freude), DKE (Deutscher Kleinempfänger) márkanevek alatt forgalmaztak.
A Volksempfängers-típusú rádiókat úgy tervezték, hogy csak helyi rádióállomásokat fogjanak, vagyis elsősorban a nácik ellenőrzése alatt álló német rádiókat, míg más, külföldi rádióállomásokat (mint pl. a BBC World Service adása) nem lehetett fogni. Ennek érdekében a legtöbb Volksempfänger rádió nem volt képes a rövidhullámú frekvenciasávokat befogni és nem követte az akkoriban széles körben alkalmazott gyakorlatot, hogy a legnagyobb európai rádióállomások helyét bejelölték a hangoló skálán. Emiatt lényegében csak német, illetve az Anschluss után osztrák állomások voltak feltüntetve és az olcsóbb készülékeken nem is tüntették fel a frekvenciasávokat sem. A rádiók érzékenysége is igen alacsony volt, bár kis ügyességgel és technikai tudással lehetséges volt külföldi rádióállomásokat is befogni (elsősorban a BBC-t, amely a második világháború során jelentősen növelte adásainak teljesítményét).
Közvetlenül a készülékek megjelenését követően több német gyártó is elkezdte forgalmazni a Volksempfängerek kiegészítőit, melyek alkalmassá tették a vevőket a szelektív távolsági vételre. A legolcsóbbak a 2-8 márkáért megvásárolható hullámcsapdák voltak, melyeket a Kaco, a Luxor, a Membra, illetve a Heliogen cégek forgalmaztak. De megjelentek a kiegészítő skálák is, az egyszerűen felragasztható verziótól kezdve a komoly, áttételes mechanikát, világítást és erősítőt tartalmazó berendezésekig. A német Braun gyár már 1935-től kezdődően árusította VE-Vorsatzgerät elnevezésű Volksempfänger kiegészítőjét, melyet a rádiókészülékre csatlakoztatva közel teljes értékű, skálával ellátott, távolsági vételre is alkalmas, külföldi (köztük London, Brüsszel, Stockholm, Hilversum, Toulouse, Athlone) adóállomásokat is feltüntető rádióvevőt eredményezett. A kiegészítőt 72 birodalmi márkáért, azaz közel a Volksempfänger árának megfelelő összegért lehetett megvásárolni. De elérhetők voltak olcsóbb berendezések is, így a Körting-Radio, a Konski und Krüger, a Kaco, az Isolan, a Brandt vagy Undy rádió-, illetve rádiókellék gyártók világvevő skálái is. Az 1935/36-os német rádiókatalógus olyan termékek széles választékát mutatja be, amelyek javítják a távolsági rádióvételt és könnyebben kezelhetővé teszik a Volksempfängereket. Lehetett vásárolni a rövidhullámú vételt lehetővé tevő, a Siemens által gyártott, úgynevezett KW-Adaptereket is, melyekkel a többezer kilométerre elhelyezkedő adók vétele is lehetővé vált.
A náci Németországban külföldi rádióállomásokat hallgatni bűncselekménynek számított, míg a németek által elfoglalt területeken a német állampolgárokon kívül bárkinek tilos volt bármilyen rádióadást hallgatnia (ezt a háború vége felé minden elfoglalt országban bevezették és tömegesen kobozták el a vevőkészülékeket).A holland ellenállási mozgalom múzeumának leírása a rádióbeszolgáltatás időszakáról
Az előírások megszegőire enyhébb esetben pénzbüntetés és a rádió elkobzása várt, súlyos esetben börtönbüntetés vagy halál. Ennek ellenére a németek által elfoglalt területeken az emberek megkísérelték elrejteni a készülékeket, illetve egyszerű rádióvevőket eszkábáltak, hogy továbbra is hallgathassák a külföldi rádióadásokat. Számos illegális kiadvány jelent meg, amely nyomtatott formában adta közre a rádióban bemondott híreket. A nácik ezt a rádióadások zavarásával igyekeztek megakadályozni.
A néprádió hatása A Volksempfänger készülékek propagandaértékét jól jellemzi, hogy Hitler építésze, Albert Speer is megemlítette a nürnbergi tárgyalás során az utolsó szó jogán mondott beszédében.:
A brit néprádió A Volksempfänger rádiók brit megfelelője volt a Utility Radio, amelyet a kormányzat által jóváhagyott tervek alapján számos brit üzemben készítettek csereszabatos alkatrészekkel, amely megkönnyítette a rádiók javítását is. A hasonló kialakítás mögött azonban más indok állt: a britek a háborús blokád miatt csak szűkösen hozzáférhető nyersanyagok minél jobb kihasználását akarták elérni a szabványos és olcsó készülék kifejlesztésével. A külföldi rádióállomásokat kis nehézséggel, de lehetett fogni ezeken a rádiókon is, bár ezt az Egyesült Királyság kormánya nem támogatta a háború alatt (de nem volt törvénybe ütköző cselekedet).
A magyar néprádió
A Volksempfänger mint kulturális szimbólum Az 1975-ös Radio-Activity című nagylemez, amelyet a német Kraftwerk együttes adott ki, borítóján egy Volksempfänger rádiót ábrázol, mégpedig a DKE típusú (model 38) készüléket. A német Welle:Erdball együttes kiadott egy számot Volksempfänger VE-301 címen, amely 2002-ben jelent meg a Die Wunderwelt Der Technik nagylemezen.
Kapcsolódó szócikkek Rádió Rádió-vevőkészülék Cenzúra Propaganda
Jegyzetek
A német néprádióval foglalkozó könyvek és egyéb kiadványok listája Németül: Ansgar Diller: Der Volksempfänger. Propaganda- und Wirtschaftsfaktor. In: Mitteilungen des Studienkreises Rundfunk und Geschichte 9/1983, S. 140-157 Michael P. Hensle: Rundfunkverbrechen. Das Hören von "Feindsendern" im Nationalsozialismus, Metropol: Berlin 2003, Wolfgang König: Der Volksempfänger und die Radioindustrie. Ein Beitrag zum Verhältnis von Wirtschaft und Politik im Nationalsozialismus. In: Vierteljahreshefte für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte 90/2003, S. 269-289 Wolfgang König: Mythen um den Volksempfänger. Revisionistische Untersuchungen zur nationalsozialistischen Rundfunkpolitik. In: Technikgeschichte 70/2003, S. 73-102 Wolfgang König: Volkswagen, Volksempfänger, Volksgemeinschaft. "Volksprodukte" im Dritten Reich: Vom Scheitern einer nationalsozialistischen Konsumgesellschaft, Ferdinand Schöningh: Paderborn et al. 2004, Conrad F. Latour: Goebbels' "außerordentliche Rundfunkmaßnahmen" 1939-1942. In: Vierteljahrshefte für Zeitgeschichte 11/1963, S. 418-435. Daniel Mühlenfeld: Joseph Goebbels und die Grundlagen der NS-Rundfunkpolitik. In: Zeitschrift für Geschichtswissenschaft 54/2006, S. 442–467. Uta C. Schmidt: Der Volksempfänger. Tabernakel moderner Massenkultur. In: Inge Marßolek/Adelheid von Saldern (Hg.): Radiozeiten. Herrschaft, Alltag, Gesellschaft (1924-1960), Vlg. f. Berlin-Brandenburg: Potsdam 1999, S. 136-159, Kilian J. L. Steiner: Ortsempfänger, Volksfernseher und Optaphon. Entwicklung der deutschen Radio- und Fernsehindustrie und das Unternehmen Loewe 1923-1962, Essen: Klartext Vlg. 2005,
Külső hivatkozások
Comprehensive reference of German made Volksempfängers, with pictures Volksempfänger schematics, various models Radiomuseum Fürth Transdiffusion Radiomusications "Hitlers Radio" Volksempfänger (Germany) "VE 301, DKE 38, DAF 1011"
Kategória:Rádió Kategória:Elektronika Kategória:Harmadik Birodalom