A Katona József Színház 1982 őszétől önálló társulattal rendelkező színház Budapesten.
240px|bélyegkép|jobbra|A színház portálja 2009. február
Az épület 240px|bélyegkép|jobbra|A Petőfi Sándor utca, 2009-benA színház cégére az utcai óra mögött 240px|bélyegkép|jobbra|A második belvárosi rekonstrukció után 2014. április 240px|bélyegkép|jobbra|K:antina 2012-ben átépített fogadótér 240px|bélyegkép|jobbra|A művészbejáró a Párizsi udvarból 240px|bélyegkép|jobbra|A Kamra: a stúdiószínházBalra az első ajtó 240px|bélyegkép|jobbra|"A három grácia" Jellemzése Megbúvik a Petőfi Sándor utcában a bérházak közt, majd előtűnik mint modern kőszínház, majd megint elmerül a pincék és a passzázs félhomályában, ahogyan Nádasdy Ádám találóan jellemzi:
Története Az egykori Koronaherceg – ma Petőfi Sándor – utca 6. számú bérpalota udvarán épült szecessziós stílusban, Falus Elek és Herquet Rezső tervei alapján. Eredetileg mozinak szánták, de erre a célra működési engedélyt nem kapott. Bárdos Artúr kitartása azonban eredményt hozott, előbb kabarét, majd „igazi színházat” vezethetett. A színház rossz logisztikai adottságai ellenére is, korszerű intézménynek számított. Nézőtere bensőséges, a kor elvárásainak maximálisan megfelelt.
Itt létesült az Osztrák–Magyar Monarchiában először (1916) forgószínpad. 1975 és 1981 között Siklós Mária és Fehérvári Sándorné tervei alapján átépítették. Belső terét megváltoztatták, ledózerolták a páholyokat, a hagyományos századeleji díszítéseket, és minden olyasmit eltüntettek, ami az eredeti szecessziós stílusú belső térbe illett. A színpad fizikai adottságain lényegesen nem tudtak változtatni, de több, elsősorban világítás- és hangtechnikai korszerűsítést végrehajtottak. Mindezek alapján „korszerű” minősítést kapott az épület, annak ellenére, hogy a beázásveszélyt csak évekkel később tudták felszámolni.
Korábbi önálló társulatok Modern Színpad (1916–1917) A Modern Színpad, Bárdos Artúr és társulata 1916. november 18-án költözött a Koronaherceg utcába. Kockázatos volt ezen a környéken színházat nyitni, ezért az első bemutatók plakátján még hivatkoztak az egykori Andrássy úti kabaréra. A siker a vártnál nagyobb lett, táblás házak előtt mentek az előadások. Problémát – a nagy konkurencia mellett – a nívós kabarészámok biztosítása jelentett. Ez, valamint érdeklődése egyre inkább színház felé terelte Bárdos figyelmét.
Belvárosi Színház (1917–1951)
A „Nemzeti” Kamaraszínháza (1951–1982)
Az államosított színház két szezonban változatlan néven és önálló társulattal működött. 1951-ben a Nemzeti Színházhoz csatolták. Kezdetben a nagy színpadról hoztak át előadásokat. Ezek kudarcra ítélt kísérletek voltak, idő kellett a kamaraszínházi stílus kialakításához. A Katona József Színházban folytatta (1951) Shaw Warrenné mestersége című darabjával 1947-ben megkezdett sikersorozatát Ladomerszky Margit. Visszavonulásáig közel hatszázszor játszotta a címszerepet.
A darabot 1967-ben Mezey Mária kedvéért is felújították, betegsége miatt azonban – a nagy siker ellenére – ritkán került színre. Itt kezdődtek rendezői sikerei Iglódi Istvánnak. 1968-ban ő rendezte Zorin, Varsói melódia című művét. A „könnyű kis darab” Törőcsik Mari első színházi kiugrása volt. A kritika és a közönség is elragadtatással beszélt az alakításáról. Partnere Sztankay István volt. Itt mutatták be 1971-ben Csurka István Döglött aknák című darabját. Ezt szintén Iglódi rendezte, de ő állította színpadra Vészi Endre: Üvegcsapda (1969) valamint Bulgakov: Iván, a rettentő és Álszentek összeesküvése (1971) darabjait is.
További bemutatók (válogatás)
Klasszikusok Molière: A fösvény (1951); (1967); Képzelt beteg (1954); Urhatnám polgár (1960); Dandin György (1964) Shakespeare: Sok hűhó semmiért (1952); Minden jó, ha jó a vége (1961); A makrancos hölgy (1964) Ben Jonson: Volpone (1953) Machiavelli: Mandragóra (1957) Lope de Vega: A furfangos menyasszony (1963) Shaw: Pygmalion (1953); Candida (1959); Barbara őrnagy (1960); A szerelem ára Sartre: Főbelövendők klubja (1956)
Kortárs John Osborne: A komédiás (1957) Leon Kruczkowski: A szabadság első napja (1959) Majakovszkij: Gőzfürdő (1964) Alekszej Nyikolajevics Arbuzov: Az Arbát meséi (1971) Max Frisch: Biederman és a gyújtogatók (1960) Miroslav Krleža: Léda (1965) Pirandello: Az ember, az állat és az erény; Ahogy szeretsz (1972) Dürrenmatt: Play Strindberg (1973)
Magyar
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné (1953) Illyés Gyula: Tűvétevők (1953) Déry Tibor: Talpsimogatók (1954) Mikszáth Kálmán: Sipsirica (1956) Karinthy Ferenc: Szellemidézés (1957) Gádor Béla: Lyuk az életrajzon (1958) Csiky Gergely: Mákvirágok (1961) Szigligeti Ede: Liliomfi (1962) Németh László: Az utazás (1962) Tabi László: A nagy mutatvány (1962) Tersánszky Józsi Jenő: A kegyelmes asszony portréja (1969) Szakonyi Károly: Hongkongi paróka (1973)
A színház teljes felújítása öt évig tartott. 1981-ben, az újjá varázsolt teátrum Jókai Mór: Thália szekerén – A komédiás had, avagy Thespis kordéja – című művével nyitotta az utolsó „nemzetis” szezont.
Ismét önálló társulatként 1982-től (Az első 25+1 év) 240px|bélyegkép|jobbra|2012: Harmincéves jubileumSzékely Gábor és Törőcsik MariKékes Szaffi felvétele 240px|bélyegkép|jobbra|Közönségtalálkozó a Portugál DVD megjelenésekor 400px|bélyegkép|jobbra|A négyszázadik előadás tapsrendje. Egressy Zoltán: Portugál 2017. március 26.
A megalakulás előzményei
Az 1970-es években vidéki (Kaposvári Csiky Gergely Színház, Szolnoki Szigligeti Színház) valamint alternatív (Manézs, Szegedi Egyetemi Színpad, Universitas ...) műhelyekben a kritikusok és egyre szélesebb közönségréteg által elismert munka folyt. A fővárosban az újítók közé tartozott a 25. Színház,Nánay István: A 25. de a körúti „két nagy”, a Víg- és Madách-színházban – Várkonyi Zoltán és Ádám Ottó vezetésével – adottságaiknak megfelelően próbálták megújítani a magyar színházi nyelvet, melyet kelet-közép-európai vonatkozásban sem lehetett korszerűnek nevezni. Kudarcot vallott minden kísérlet, amely a Nemzeti Színházat szerette volna megreformálni. 1978-ban már nem lehetett figyelmen kívül hagyni a kaposvári és szolnoki törekvéseket, ezért ezek eredményeit próbálták integrálni a megújulni képtelen első számú színházba. Az említett két társulat vezetője – Székely Gábor és Zsámbéki Gábor – kapott felelős beosztást a színháznál és a vidéki teátrumok több vezető művészét is szerződtették.
A kísérlet nem sikerült, a negyedik szezonban az igazgató Sziládi Jánost koncepciós üggyel menesztették. Helyére Malonyai Dezső, művészeti vezetőnek Vámos László érkezett. Vámosban Székelyék tanárukat tisztelték, de nyilvánvaló volt, hogy színházról vallott nézeteik gyökeresen eltértek. A váltás a visszarendeződés biztos jele volt, ezért Székely és Zsámbéki távozott a színháztól. Érdemes azonban egy kicsit a politikát is górcső alá venni.
Az 1981/82-es színházi évad közepén a Nemzeti Színházban politikai, szakmai okok, és nem utolsósorban a vezető művészek többségének ellenállása miatt Székely Gábor és Zsámbéki Gábor helyzete lehetetlenné vált, ezért önként lemondtak vezető posztjukról és megváltak a társulattól. Politikai játszmák és alkuk eredményeképpen azonban lehetőséget kaptak egy új önálló társulat létrehozására. A tagok nagy része már az elmúlt négy év közös munkája alapján kiválasztódott.
Már a Nemzetiben megvalósultak olyan előadások,A konyha ezen produkciók közül való amelyek a későbbi „Katona” követelményrendszere – Erőteljes színészek, erőteljes rendezői megfogalmazásban, egységes keretben, egységes gondolatot közvetítenek.Ascher Tamás megfogalmazása a Duna Televízió, „20 éves a Katona József Színház” című műsorában. – alapján jöttek létre. Csehov ritkán játszott komédiája A manó került színre az első, bemutatkozó előadáson. Az orosz klasszikus szerző darabjai közül egy-egy minden szezonban repertoáron volt, melyekkel a teátrum külföldön is nagy sikerrel vendégszerepelt. További klasszikusok (Shakespeare, Molière) darabjai mellett, a kortárs drámairodalom legjobb alkotásai is színre kerültek. Több mint három évtized alatt tagként, vendégként több száz művész kötődött a „Katona” műhelyéhez köztük neves és először itt bemutatkozó drámaírók.
Idézetek Nánay István Indul a Katona című tanulmányából
„1982 a színházi életben (is) '81-gyel kezdődött. Nemcsak abban az értelemben, hogy minden konkrét esemény csak és kizárólag egy adott folyamatban értelmezhető – esetünkben például egy premier, annak sikere vagy sikertelensége, egyáltalán a hatása nem szakítható ki az évad egészéből, amely szeptembertől júniusig tart, hanem mindenekelőtt azért, mert minden, ami '82-ben történt, csak az 1981. decemberi lengyelországi puccs tükrében vizsgálható. A hatalom lépései és ellenintézkedései éppen úgy, mint a szamizdattevékenység felerősödése, avagy a színházak darabválasztása és előadásai. S hogy ne legyen ilyen egyszerű a képlet, a '82-es történéseket egy másik esemény is befolyásolta: Brezsnyev novemberi halála."
„Mindebből következően a kultúrpolitika ebben az évben egyrészt ismét drasztikus le- és felszámoló intézkedéseket foganatosított, másrészt érthetetlennek tűnő engedményeket tett – mintha valami zavar, összehangolatlanság mutatkozott volna az ideológiai irányításban."
„Az év elején még nem érződött ez a zavar, minden ment a maga megszokott módján: a hatóságok felügyeltek, a színházak pedig igyekeztek kijátszani a felügyeletet. A játékszabályok ismertek voltak. Különösebb meglepetést nem keltett, hogy Paál István például Szolnokon úgy rendezte meg a Hamletet, hogy Szellemként a Polonius utasításait követő Színészkirály lépett fel, tehát a Kovács Lajos személyében megjelenő, már ruházatában, viselkedésében is különös, leginkább a kor nonkonformista értelmiségijét idéző Hamlet a királyi udvar, azaz a Hatalom manipulációjának áldozata volt, és persze nem volt meglepő az sem, hogy az Agit-Prop. Bizottság ülésén nem a rendezői koncepció következetlenségei, hanem e koncepcióból kiérződő „ideológiai bizonytalanság” miatt bírálták az előadást. Még inkább rosszallották, hogy Kaposváron a III. Richardot Babarczy László „tendenciózusan aktualizálta”, s a címszereplőben egyértelműen Jaruzelskire lehetett ráismerni."
„Az Agit-Prop. Bizottság műsortervi értekezletein felháborítónak találták, hogy a színházak előzetes műsortervében nyolc(!) lengyel dráma szerepel: Gombrowicz, Krasinski, Rózewicz, Witkiewicz, Zapolska egy-egy darabja mellett Mrożektől három. Nem elég, hogy állandósult az angolszász darabok „műsortervi túlreprezentáltsága”, hogy olyan két világháború közötti sikerdarabokat akartak egyesek bemutatni, mint Herczeg Ferenc Kék rókája, hogy Háy Gyula darabjait több színház is műsorára szerette volna venni, még ez a lengyel dömping is, ami már egyenesen provokációnak tűnt. Redukálták is a lengyel bemutatók számát."
„S ha már a műsorengedélyezéseknél tartunk: az akkor még a Népszínházhoz tartozó Várszínházban a Szolnokról vendégnek hívott Kerényi Imre megrendezhette a több évig visszatartott Csíksomlyói passiót, ami az évad nagy eseménye lett, s hosszú évekre a Nemzeti repertoárjára is felkerült.”
„A Katona akkor jött létre, amikor a régi rendszer már erőtlen volt, és nem tudta igazán működtetni a maga cenzúráját. Ha a politikai éberség még a régi lett volna, akkor már azt sem engedték volna, hogy ennyi tehetséges ember összegyülekezzen. Mert abban korábban mindig nagy veszélyt szimatoltak. És a Katona akkor sem jöhetett volna létre, amikor már a pénz kezdett a mindenható úr lenni a színházban is…”
„A '82-es év kiemelkedő színháztörténeti eseménye volt a Katona József Színház létrejötte. Ez egy politikai játszma és alku eredménye volt, amelynek főszerepeit Aczél György és Pozsgay Imre játszották.”
Az indulás