Szent Viboráda sváb nemes, bencés apáca, katolikus szent.

Élete Konstanz közelében született sváb nemesi családban. 906-ban Hitto nevű bátyjával együtt Rómába utazott, majd bátyja belépett a Sankt Gallen-i kolostorba. Wiborada még hat évig a szülői házban élt, és könyvkötőként dolgozott, de szoros kapcsolatot tartott a bátyjával, aki zsoltárokra tanította. 912-ben és a kolostor közelében élt egy templomcellában, a külvilággal csak egy ablakon át érintkezve. Négy év múlva apáca lett és életét aszkézisben és bűnbánatban töltötte. A legenda szerint jósképességei voltak, 926-ban megjövendölte a magyarok támadását, így a helyi papok és szerzetesek el tudtak menekülni. Maga Viboráda azonban a cellájában maradt, ahol a fosztogató magyarok letépték durva szövésű ruháját, és azzal a lánccal, amellyel sanyargatta magát, agyonverték. Annales Sangallenses maiores szerint 926 május 2-án halt meg, amely egy hétfői nap volt. Annak ellenére, hogy ezt a dátumot több forrás is átvette, az a feltételezés, hogy május 1-jén halt meg. A feltételezett téves dátumozás az első életrajzra (Vita I.) vezethető vissza, amely leírta, hogy Vilborada súlyosan sebesült állapotban maradt a magyarok támadása után, amely miatt azt feltételezték, hogy csak másnap, tehát május 2-án hunyt elEva Irblich: Die Vitae sanctae Wiboradae, Die Datierung von Wiboradas Tod, S. 148–150..

Mivel ő javasolta Egilbert apátnak a könyvtár és a templom kincseinek biztonságba helyezését, a könyvtárak és a könyvtárosok védőszentjeként tisztelik

Viboráda az első nő, akit a Szentszék hivatalos eljárásban kanonizált, és nem az életében és halála után kialakult kultusza alapján fogadták el szentként való tiszteletét: II. Kelemen pápa avatta szentté 1047-ben. Az ünnepe május 2., jelképei a könyv és a bárd (amely a legenda szerint a halálát okozta), ő a könyvtárosok védőszentje.

Életét Ekkehard írta meg 1060-1070 körül, Vita Sanctae Wiboradae virginis et martyris címmel.

„Már nemcsak híre szállott a cellában a magyarok jövetelének, hanem azoknak dühe mindenfelől körülárasztotta azt. Az egész tábor prédálásra oszlik szét. Egy eszeveszett, istentől gyűlölt pogány, magához véve hasonló társát, fel akarta gyújtani a szent szűz hajlékocskáját, de az isteni erő eloltotta a lángot. Ezután bejárást keresnek oda, és minthogy nem találnak, a tetőre másznak, és szétszedve a téglákat leereszkednek a nyíláson. Ott találják a szüzet kis oltára előtt, buzgó imádságban. Reá rontanak, leszedik ruháit, csak övét (ciliciumát) hagyva rajta, és három sebet ejtenek a mártír fején, melyekbe az másnap belehalt. Vérének nyoma az övről és a falakról nem volt lemosható.” Hartmann: Szent Wiborada élete, 10. század közepe.

Csodái Ulrich augsburgi püspök javaslatára írták meg életrajzát (Vita I.), majd kb. száz évvel később egy második, kibővített változatot készítettek újabb stílusban (Vita II.). Ez a két életrajz adja fő forrását Viboráda életének megismeréséhez.

Az alábbi csodák a Vita II. Historia Miraculorum fejezetében vannak felsorolva.

sírjánál az égből gyulladt fényesség; egy szolgálólány észrevette Vilborádától származó fényt; sírjánál egy édeskömény télen kizöldült; fésűs ereklyéje meggyógyított egy szembeteget; a kolostor egyik diákja (Ulrich) és további két személy Vilborada sírjánál gyógyult meg; fogadalom után Eggibert pap meggyógyul szembetegségéből; Vilboráda fa kádjának egy darabja fogfájást gyógyított meg; relikviáinak templomba átszállításakor egy munkás balesetet szenvedett, de csodás módon felépül belőle.

Viboráda bor Wiborada szentként való tisztelete magában foglal egy szokást, amely a mai napig fennmaradt: az áldott Wiborada bor kiosztását a szent emléknapjánZum Ganzen vergleiche Johannes Duft: Heiliger Wein – heilender Wein. Die Weinsegnung an den Festtagen St. Gallus und St. Wiborada. Bogendrucke aus dem Haus „Zur Grünen Thür“. Ersparnisanstalt der Stadt St. Gallen, 1999, ISBN 3-9520021-8-6.. A bort egy kagyló alakú tálból adagolják egy kanállal, amelyről azt mondják, hogy Wiboradához használati tárgyaihoz tartozott. A kanál fából készült, majd a 17. században ezüstből elkészítették, az ezüst tál az 1698-as évszámot viseli, és kifejezetten erre a szokásra készült. Mindkét tárgy a St. Georgen-i Wiborada kolostor tulajdonában volt, jelenleg a Szent Gallenbergi bencés apátságban őrzik.

Irodalmi ház és Viboráda könyvtár A Viborada Könyvtárat 1986-ban alapította a Viboráda egyesület, majd 1990-ben hangtárral egészítették ki. St. Gallenben található, kortárs és történelmi női kérdésekkel foglalkozó könyveket tartalmaz.

Jegyzetek

Fordítás

Források Dáné Veronka: Korai történelmünk Sankt Gallen-i forrásairól. In: Erdélyi Múzeum. 1999/1-2. Gabriele Lautenschläger: Wiborada. In: Biographisch-Bibliographisches Kirchenlexikon. Band XV (1999) Spalten 1472-1473 St. Wiborada. www.catholic.org Szepesi Attila: Szent Wiborada és a táltos lelke. In: Magyar Nemzet. 2008. július 5. szerk.: Petkes Zsolt - Sudár Balázs: Honfoglalók fegyverben. Magyar őstörténet 3.. Budapest, Helikon, 2015.

Külső hivatkozások

Kategória:Svájci szentek, boldogok Kategória:926-ban elhunyt személyek