A Balassák (más írásmód alapján Balassik), egy Nógrád vármegyéből származó magyar főnemes család, Balassagyarmat névadója. Számos birtokuk volt még Borsod, Hont, Bars és Zólyom vármegyében. Levéltárukat megközelítőleg 600 évig a kékkői várban őrizték, ma az anyag egy része a Magyar Nemzeti Múzeumban van, a többi a Magyar Nemzeti Levéltárban. A trianoni békeszerződés eredményeként Kékkő, a család ősi fészke Csehszlovákiához, majd Szlovákiához került. 1561-tól van a családnak bárói ága. 1664-től grófi ága is volt, ám ez Balassa Ferenc horvát bánnal kihalt 1807-ben.
A család nevéről
A család nevét a híres-nevezetes Dancs mester rokonságába tartozó Gyarmati Miklós fia Balázs (azaz Balázs-fi) kapuvári várnagyról († 1378) kapta. Nevezetessége okán a Balassa nevet visszamenőleg a család 13–14. századi elődeire is kiterjesztették.
Eredetük tisztázatlan. A számos elképzelés egyike:
„Ősi magyar nemesi család a Balassáké/Balassiaké, családfájukat a 13. század elejére vezetik vissza. A birtokra utaló előnév a 14. században gyakorta Kékkő és Gyarmat, másoknál Szklabonya. A Gyarmati (Gyarmathy) előnév a 15. században szilárdul meg, a Gyarmati és a Szklabonyai ág is ekkor válik szét. Érdemes már itt, az elején röviden tisztázni a Balassi/Balassa névforma kérdését: bizonyosan állíthatjuk hogy a 16. században mindkét névalak előfordul a családban, nemegyszer ugyanaz a személy írja hol így, hol úgy a nevét, a példák és az ellenpéldák száma oly sok, hogy idézni sem érdemes. A család kettős neve az egyházi latin Blasiusból – valószínű szláv közvetítéssel – származó, magyar Balázs keresztnévből alakult ki. A 14–15. század fordulóján élt Gyarmati Balázs fiai kezdték magukat egyszerű patronimikon-képzővel Balassinak, illetve annak becéző formájával Balassának nevezni. Olyan kettősség ez, mint amilyen az Andrássy – Andrássa, Miklóssy – Miklóssa névalakoknál is kialakult. A középkori oklevelek is igazolják a családnév ilyen eredetét, hiszen a 15. századtól már Gyarmathi-i Balázs fiairól esik szó bennük. Forgách Ferenc 16. századi rosszindulatú pletykája is erre utal: A [Balassi/a] család egy Balázs nevű nemtelen és hitvány szolgától származott, akivel urának élemedett leánya összeszűrte a levet.” (Az eredetiben latinul.)
Balassi Bálint legalábbis gyakrabban írta alá nevét az i-s alakban, a versfőkben pedig mindig így használta, ezért Eckhardt Sándor javaslatára az irodalomtörténet ezt az alakot fogadta el. Bálint (és a család más tagjai is) kétpontos y-nal írták nevüket, használva a gyarmati előnevet, továbbá mind a Balassa, mind a Balassi formák második magánhangzója bizonyosan á-nak hangzott. Tehát a családnevek esetében szokásos hagyományőrző írásmód szerint költőnk nevét gyarmati Balássa Bálint avagy gyarmati Balássy Bálint alakban írhatnánk. (Korabeli ejtése feltehetőleg Balázsi, illetve Balázsa. Nyilván nem véletlen, hogy a budai pasák magyar nyelvű levelezésében Balassa János egyszerűen Balázs Jánosként szerepel.) A 20. századi konvenció alapján a Balassi Bálint alakot használjuk, a család többi tagjánál pedig azt, ahogy nevét gyakrabban írta. (Kőszeghy Péter írása alapján.)
Egyesek nem zárják ki a család nevének közép-ázsiai eredetét sem. E feltételezés szerint a név a mai Afganisztán területén található Badasan tartománnyal hozható kapcsolatba, amely a középkorban Európa szerte és hazánkban is balassi néven ismert lazúrkő, másnéven kékkő legfontosabb lelőhelye volt. Nagy-Laczkó Balázs régész írásában kifejti, hogy a család ősi birtoka, Kékkő a Balassiak nyomán nyerhette nevét, illetve, hogy a család régóta feltételezett esetleges besenyő avagy kun eredete is ezt a feltevést támogatja.
A család címere
A pajzs vörös mezejében egy bölényfej – alatta félhold, szarvai közt csillag. Mindezeket egy farkát szájában tartó sárkány veszi körül. A sisak koronáján balra fordított fekete egyfejű sas kiterjesztett szárnyakkal, jobbról körmei közt pallost, balról királyi pálcát tart. A foszladék mindkét oldalról arany–fekete. – A grófsági címernél a vért fölötti korona, amelyen a sisak áll, kilenc ezüst gombos. – Balassa VII. Ferenc 1772-ben kelt grófi diplomájában a bölény fölötti ezüst csillagban Mária Terézia magyar királynő nevének két első betűje is látható. Akárhányszor is nyert címeréről a család új oklevelet, a címer lényegében nem változott.
A család története
A család a 19. század óta a kun-kabar Bunger vezér fiától, Borstól származtatja magát, ezt azonban semmilyen dokumentum nem támasztja alá. Anonymus szerint Bors vezér a Miskolc nemzetség őse volt, ám az oklevelek sehol sem mondják a Balassák őseiről, hogy ehhez a nemzetséghez tartoztak volna. A közvetett adatok sem erre utalnak, sőt a Balassák ősi címere, a bölényfej határozottan ellene mond ennek, mert a Miskolc nemzetség címerállata a sas volt. Úgy látszik, e föltevés onnan eredt, hogy a Balassák első ismert ősei Zólyom, Bars és Hont vármegyék főispánjai voltak – márpedig Anonymus szerint ezt a vidéket Bors vezér szállta meg. Ő építtette Bars várát, valamint a zólyomi erdőségben azt a nagy erődöt, amelyet Anonymus korában Borsod Zouolunť várnak neveztek. (Cap. 34.)
Az Árpád-korban
Az ismert adatokból nem lehet eldönteni, hogy a Balassák melyik Árpád-kori nemzetségből származtak, bár 1222-től szakadatlan sorozatban ismerjük ezen családfőiket, és számos oklevél emlegeti őket. A legtöbb elképzelés szerint a Kacsics nemzetségből eredhettek, mások a Pilis nemzetséget említik. Ugyancsak megalapozott elképzelés, hogy a család a 12. század vége felé vándorolhatott be Cseh- vagy Lengyelországból (Révai).
A 13. században a család több tagja is volt zólyomi ispán. Ők jelentős részt kaptak II. András felvidéki letelepítő és vármegyeszervező munkájából.
A család ősének tekintett Detre királyi prokurátor, azaz „idősb Detre” neve először II. András egyik 1229-ben kelt oklevelében fordul elő, amelyben a király egy, Borsod várához tartozó birtokot adományoz Detrének. Tudjuk, hogy már a 13. század első évtizedeiben voltak birtokaik Liptó vármegyében is. 1233-ban idősb Detre (aki itt mint ispán (comes) szerepel) kisebbik fia, Miklós Újfalu (Igló?) birtokát kapta meg ugyancsak II. Andrástól. Idősb Detre 1236-ban újabb, immár IV. Bélától kapott adománnyal egészíthette ki Hont vármegyei birtokait. A király 1246-ban elcserélte Detre fia Miklós Hont vármegyei birtokait (a már említett Újfalut és Palugyát arra a Gyarmatra, amelyről a család „gyarmati” előnevét vette (Révai).
Miklós egy ideig zólyomi főispán volt, de ezt a tisztséget 1254-ben már testvére, Mihály viselte – Miklós ekkor szepesi főispán volt.
A váci káptalan 1297-ben (? – (Árp. Uj Okl. X. 284.), illetve 1301-ben (Anj. Okl. I. 11) kelt bizonyságlevele, amely szerint Detre fia Mikó (Miklós? – (Ditricus fia Mykou) ispán két, Nógrád vármegyei birtokát rokonainak: Folkos fia Mihály (Fulkus fia Mihály) fiainak: Simon mesternek és Tamásnak előrökítette.
Detre fia Mikó idősb Detre unokája volt. Róla, valamint Folkos fia Farkas mesterről (aki a Széchényi család őse lehetett), továbbá Koplen ispánról és János fia Márkról azt mondja, hogy mindannyian Mihály ispán nemzetségéből valók. Mihály ispánt és testvérét, Farkas mestert több oklevél a Kacsics nemzetség (Kathyz, Kachuch) nemzetség tagjának mondja. Mivel a rokonságra egyéb oklevelek is céloznak:, ezért Wertner A magyar nemzetségek c. művében (II. 142, 143. l.) a Balassa családot a Kathyz nembeliek közé iktatta.
A király zólyomi erdőispánságát felügyelő „Zólyomi nembeli Mikó” (Detre fia Mikó?) fia, „Forró” Péter ispán építtette Kékkő várát az 1270-es években. Az ő leányát Hontpázmány nembeli Kázmér fia, Lampért vette feleségül. Miután Péter 1285-ben meghalt, Lampért nemcsak a várbirtokot sajátította ki teljesen, de még a közeli Gyarmat lakótornyát is elfoglalta. Az ezen felháborodott rokonság 1290-ben, a nagy hatalmú Demeter pozsonyi és zólyomi ispán vezetésével és seregének hathatós támogatásával megostromolta és elfoglalta az elbitorolt várakat – az erről beszámoló irat említi először Kékkőt. Az egyik örökös, Biter (Byter) ugyanis hálája jeléül Kékkő várának egyharmadát, valamint Gyarmat várát és helységét unokatestvérének, Demeternek adta át.Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében: Kékkő - Modrý Kameň
Egy 1299-ben kelt oklevél (Árp. Uj Okl. X. 326.) arról szól, hogy a losonci öt birtokrész fölött perlekedő Kathisz nembeliek (akiknek ősei azért vesztették el Losoncot, mert részt vettek II. András neje, Gertrúd meggyilkolásában) a nekik örökségi jogon megítélt öt részt a fentebb említett Biter ispán fiainak, Miklósnak és Jánosnak, az öreg Detre unokáinak engedték át. Ebből úgy látszik, mintha a Balassák csakugyan Kacsics nembeliek lettek volna. Ennek ellenében különösen számba veendő a címerek különbözősége, mert egy 1281-ben kelt oklevél (Árp. Uj Okl. X. 303.), amely szerint Mihály ispán fia Simon anyjának leánynegyedét ifjabb Detre ispán fiaitól, bizonyos Mikótól, Ochuztól és Detrétől követeli, a Kathisz nembeliek (szorosabban véve: Folkos fiai) és a Balassák rokonságát (beházasodással előállt) sógorságnak tünteti föl. Annyi bizonyos, hogy ezen rokonságnak 1281 előtt nincs nyoma, pedig az oklevelek mind a Balassákat, mint a Kacsics nembelieket már a 13. század húszas éveitől rendszeresen említik. Az is figyelmet érdemel, hogy a Balassáknál más nevek (Detre, Mikó, Ogouch, Biter, Dancs) voltak szokásban, mint a Kacsics nembelieknél (Simon, Mihály, Leustach, Elias, Folkos, Farkas, Zoloch, Tamás) márpedig minden Árpád-kori nemzetségben még a távoli rokonok is használtak bizonyos jellemző, közös neveket.
A királyi hatalom meggyengülése idején a Balassák még nem voltak annyira erősek, hogy önálló tartományuraság szervezésére gondolhattak volna. Birtokaik többsége Nógrád, Hont, Trencsén és Zólyom vármegyében feküdt, tehát Csák Máté és Aba Amadé kiskirálysága közé szorult. Csák Máté terjeszkedésének ellentételezésére Miklós fia Demeter egyike lett azon báróknak, akikkel III. András 1298-ban szövetséget kötött a trencséni tartományúr ellen. 1299-ben, amikor III. András több báróját hadba szólította Máté és testvére, Csák ellen, a sereg vezetését Demeter ispánra bízta. Ők egészen a Morva folyóig jutottak előre, és (sikertelenül?) megostromolták Holics várát (Kristó, 1978).
Az Anjou-korban Az Árpád-ház kihalása után a trónkövetelők közül a család egységesen Vencelt támogatta. 1301 nyarán valószínűleg Balassa Werner is részt vett a Vencelt királyuknak felkérő magyar urak küldöttségében. Az 1304. augusztus 24-én Pozsonyban a királyuknak Károlyt elismerő magyar egyházi és világi méltóságok közt a Balassa család egy tagja sem szerepelt.
A 14. század elején a családot ekkor vezető Dancs mester (Domokos fia) még Csák Máté híveként, illetve szövetségeseként Sáros várát védte Károly Róbert ellen. Az akkori általános fejetlenségben magának foglalta le Zólyom vármegyében Zólyom, Zólyomlipcse, Dobronya Hont vármegyében pedig Alsópalojta (Patojta) királyi várait.
Csák Máté azonban nagy lendülettel fogott a Balassa-birtokok bekebelezéséhez, és elfoglalta észak-trencséni, valamint honti–nógrádi peremterületeiket; egyebek közt Kékkő várát is.. Ettől nem függetlenül Károly Róbert is a Balassákat első célpontjául. az 1305–1306-ban ellenük vezetett hadjárattal visszafoglalta Dancs mestertől és nagybátyjától, Balassa Demetertől uradalmuk déli szárnyának várait, azaz : Zólyomot, Zólyomlipcseét, Dobronyát és Palajtát. (Palajta védelmét a király a Zólyomiakra bízta, tőlük azonban még elfoglalta Csák Máté. Elfoglalta Zólyomlipcsét is; a zólyomi várakat 1314-ben foglalta vissza tőle Dancs mester.)