Raymond „Ray” Clarence Ewry (Lafayette, Indiana, 1873. október 14. – Douglaston, New York, 1937. szeptember 29.) amerikai atléta, aki összesen 8 aranyérmet nyert az olimpiai játékokon és még kettőt az 1906-os nem hivatalos olimpián. Ezzel ő minden idők egyik legsikeresebb olimpikonja, ráadásul ő az első újkori bajnok, aki gyermekbénulását legyőzve került a győztesek közé.http://hvg.hu/sport/2008_07_23_olimpia_parizs_1900.aspx
Élete Betegsége
Ötéves korában betegedett meg gyermekbénulásban. Ez ellen akkoriban nem volt gyógymód, így bár túlélte a betegséget, de hosszú évekig tolókocsiba kényszerült, és úgy tűnt, hogy mind a két lába megbénul és örökre nyomorék marad.
Gyógyulása
Keserves gyermekkora után egy orvos megcsillantotta a reményt, hogy van esélye a gyógyulásra. Hosszú évek kemény, kitartó testedzése meghozta az eredményt, húszéves korára teljesen felépült, és újra megtanult járni.
Sportolás kezdete
Ezután, orvosa tanácsára, izomerősítés céljából kezdett ugrógyakorlatokat végezni, és belépett a New York Athletic Clubba. Futóversenyeken azonban nem vett részt, testalkata nem volt megfelelő technikai versenyszámokhoz.Szűcs László: Húsz olimpia negyven sztorija című műve nyomán Simák Attila: Ötkarikás történetek című cikke: http://dunakanyarregio.vve.hu/2008/DR20080402_opt.pdf Az éveken át tartó rendszeres gyakorlásnak köszönhetően aztán annyira megtanult uralkodni az izmain, hogy helyből ugrásokban kitűnő eredményeket ért el. Így ezekre a mára már kihalt versenyszámokra, a normális ugrószámok nekifutás nélküli változataira specializálódott.
Eredményei bélyegkép|250 px|balra|Ewry az 1904-es játékokon Olimpiai bajnokságok
1897-ben véletlen hallott az olimpiai játékokról, az 1900-as játékokra már az amerikai atlétacsapat tagja lett. 1900-ban, huszonhét évesen tehát elindult az olimpián, a helyből magasugrást 165,5, a helyből távolt 321, a helyből hármast pedig 1058 centivel nyerte meg. Eredményeinek értékét tovább növeli, hogy mind a három versenyszám küzdelmei egy napon, 1900. július 16-án zajlottak. Négy évvel később, St. Louisban mindhárom olimpiai bajnoki címét megvédte (a magast ekkor 150 centivel, a távolt világcsúcsot jelentő 347 centivel, a hármast pedig 1054 centivel nyerte meg). Ez után a helyből hármasugrás kikerült az olimpiai programból, de másik két versenyszámát még megnyerte 1906-ban, az athéni nem hivatalos olimpián (eredményei: magas 156 cm, távol 330 cm) és 1908-ban, Londonban is (magas: 157 cm, távol: 333 cm).
Rekordok
Ezzel 10 aranyérmet szerzett az olimpiai játékokon, amely egészen 2008-ig egyedülálló teljesítmény volt. De ha a NOB által nem elismert olimpián (1906) nyert aranyait nem számítjuk, úgy is ő minden idők 11. legsikeresebb olimpikonja, a 3. legsikeresebb atléta (csak Paavo Nurmi és Carl Lewis eredményesebb), és a 2. legsikeresebb egyéni sportoló (csak Michael Phelps tudta megelőzni). A helyből magasugrás és a helyből távolugrás utoljára 1912-ben volt programon, de ő akkor már nem volt a pályán, így olimpián soha senki nem tudta legyőzni.
Világcsúcsok
Valamennyi számban ért el világcsúcsot, ezek közül a helyből távolugrásban felállított 347 cm maradt érvényben a legtovább: egészen a versenyszám 1930-as évekbeni megszűnéséig.
Nem olimpiai számok
Ewry ezeken kívül egy negyedik helybőlugró számban is ért el sikereket. A helyből hátraugrás azonban sosem került be az olimpiai programba, ám Ewry ebben is világrekorder volt, 287 centiméteres eredménnyel.
Érdekességek Ruganyossága miatt ragadt rá a Gumiember becenév, de hívták Kígyóembernek és Békaembernek is. A Lafayette-i Purdue University egyetemen mérnökként szerzett diplomát. Ezt követően a Pennsylvania University hallgatója is volt, ahol három szobatársa is olimpiai bajnok volt:http://www.huszadikszazad.hu/index.php?apps=blog&blog=91 Alvin Kraenzlein, Irving Baxter, Walter Tewksbury és Ewry négyen összesen 16 olimpiai bajnoki címet szereztek.
Jegyzetek
További információk Ujhelyi József (szerk.): Magyar olimpiai zsebkönyv 1948 – Budapest, Testkultúra kiadás, 1948 Ray Ewry profilja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság honlapján Ewry a Pudue University évkönyvében
Kapcsolódó szócikkek Többszörös olimpiai aranyérmesek listája
Kategória:Amerikai atléták Kategória:Amerikai olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (1900) Kategória:Olimpiai bajnokok (1904) Kategória:Olimpiai bajnokok (1908) Kategória:Olimpiai bajnokok (atlétika) Kategória:Hármasugrók Kategória:Amerikai távolugrók Kategória:Amerikai magasugrók Kategória:Mozgássérültek Kategória:1873-ban született személyek Kategória:1937-ben elhunyt személyek