Marian Salomir (Kolozsvár, 1968. július 3. –) román nemzetközi labdarúgó-játékvezető.

Pályafutása Nemzeti játékvezetés A játékvezetésből 1991-ben vizsgázott. Ellenőreinek, sportvezetőinek javaslatára lett az I. Liga játékvezetője. 2007-ben a szövetség tájékoztatása alapján Silviu Bogdan, Vasile Bratu, Anton Heleșteanu, Marian Salomir, Viorel Sandu és Orlando Trandu a jövőben csak másodosztályú bajnokikon működhetnek közre. A román szövetség bundagyanú alapos oka miatt hozta ezt a határozatot. A kialakult etikai vétség miatt lelki állapotára jellemző lett, hogy a szokásos elméleti tesztet nem tudta teljesíteni, így ideiglenesen bevonták működési jogát. A játékvezetők éltek fellebbezési jogukkal. NB. I-es futsal (4+1) kispályás játékvezetőként is tevékenykedett. Az aktív nemzeti játékvezetéstől 2007-ben vonult vissza.

Nemzeti kupamérkőzések Vezetett Kupa-döntők száma: 1

Szuperkupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2002. március 2. Nemzeti Stadion, Bukarest döntő FC Steaua București–FC Dinamo București 2 – 1

Nemzetközi játékvezetés A Román labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1999-től tartotta nyilván bírói keretében. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett. A román nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával a 8. helyet foglalja el 3 találkozó szolgálatával. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 2007-ben búcsúzott. Válogatott mérkőzéseinek száma: 8.

Világbajnokság A világbajnoki döntőhöz vezető úton Dél-Koreába és Japánba a XVII., a 2002-es labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB bíróként alkalmazta.

Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2001. június 6. Lilleküla Stadion, Tallinn előselejtező (2. csoport) Észtország–Írország 0 – 2

Európa-bajnokság Az európai-labdarúgó torna döntőjéhez vezető úton Portugáliába a XII., a 2004-es labdarúgó-Európa-bajnokságra az UEFA JB játékvezetőként foglalkoztatta.

Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2003. április 2. Varteks Stadion, Varasd előselejtező (8. csoport) Horvátország–Andorra 2 – 0 2003 szeptember 10. Qemal Stafa Stadion, Tirana előselejtező (10. csoport) Albánia–Grúzia 3 – 1

Magyar vonatkozás Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2002. április 17. Oláh Gábor utcai stadion, Debrecen 762. válogatott mérkőzés Magyarország–Fehéroroszország 2 – 5

Források

Elődje:Viorel AnghelineiSzuperkupa döntő2001Utódja:Alexandru Tudor

Kategória:Román labdarúgó-játékvezetők Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Élő személyek