Pető Zoltán (Szolnok, 1974. szeptember 19. –) magyar labdarúgó. Kilencszer szerepelt a magyar labdarúgó-válogatottban.
Pályafutása Klubcsapatban A Szolnoki MÁV csapatában kezdte pályafutását (1986–1991), előbb az utánpótlás csapatokban, majd a felnőttek között is bemutatkozott. Innen igazolt az akkor még NB II-es Debreceni VSC csapatába (1991–1999). Innen Belgiumba igazolt (KFC Verbroedering Geel; 1999–2000), majd visszatért Magyarországra, az MTK csapatához (2000), ahol egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára, ezért az Újpesthez szerződött (2000–2002). Innen visszament az MTK-hoz (2002–2003), ahonnan ismét külföldre igazolt (Kayserispor; 2004–2006). Előbb Törökországba, majd ismét Belgiumba ment (FC Brussels; 2006–2008), de még mielőtt lejárt volna a szerződése, hazajött a Felcsút másodosztályú csapatába (2008–2009). 2009-ben az NB II Keleti-csoport válogatottja irányításával bízták meg. Ezt követően visszatért nevelő egyesületéhez és megnyerték az NB II-és bajnokság keleti csoportját, így a következő szezonban (már 36 évesen) újra az NB I-ben játszott, igaz csak az őszi szezonban, 13 mérkőzésen. Ezt követően már csak amatőr csapatokban (Törtel; 2011, Nagykőrös; 2011–2014) játszott.
A válogatottban Csapatkapitánya volt az 1996-os olimpián szerepelt magyar csapatnak. Az A-válogatottban 2000-ben mutatkozott be és 2006-ig kilenc alkalommal játszott a nemzeti tizenegyben. Egyetlen félév alatt ötször is játszott Lothar Matthäus válogatottjában (2004).
Sikerei, díjai DVSC: Magyar Bajnokság: bronzérem: 1994–1995 Magyar Kupa: Győztes: 1999 Újpest FC: Magyar Kupa: Aranyérem: 2001–2002 MTK: Magyar Bajnokság: aranyérem: 2003 Magyar Szuperkupa: aranyérem: 2003 Kayserispor: Intertotó-kupa: Győztes: 2006
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Jegyzetek
Források Futballévkönyv 1999, I. kötet, 83-87. o., Aréna 2000 Kiadó, Budapest, 2000 Hlsz.hu profil
Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Magyar olimpikonok Kategória:Az 1996. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:A DVSC labdarúgói Kategória:A Szolnoki MÁV labdarúgói Kategória:Az FC Sopron labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:A Kayserispor labdarúgói Kategória:Szolnokiak