Gyenge Árpád (Asszonyvására, Románia, 1925. december 13. – Budapest, 1979. július 1.) Jászai Mari-díjas magyar színművész.

Életpályája Nagyváradon járt iskolába, majd vidéki színházakban játszott. 1945-től Magyarországon kezdett szerepelni Pécsett, később Sopronban és Debrecenben. 1949–50-ben az Állami Bányász Színházhoz került, majd haláláig a Madách Színház tagja volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1954-től távoktatás keretében végezte el. Elsősorban kisemmizett, elesett karaktereket játszott. Első filmszerepe az 1954-ben készült Liliomfi című filmben, a vendéglős volt. Nevéhez olyan tévéfilmek és sorozatok fűződnek, mint a Le a cipővel, az Egy óra múlva itt vagyok, vagy pedig Teknőc Ernő hangjaként a Kérem a következőt! című rajzfilmsorozatban.

Színpadi szerepei

Filmjei Játékfilmek

Tévéfilmek, televíziós sorozatok

Rajz- és bábfilmek

Szinkronszerepei Filmek Év Cím Szereplő Színész Szinkron év A kapitóliumi Vénusz története Júlia apja Fred Delmare 1968 1931 Marius (1. szinkron) Piquoiseau Alexandre Mihalesco 1974 1933 Alice Csodaországban 1976 1935 Eladó kísértetA szinkron 1979-ben készült, és a televízióban 1980. szeptember 14-én adták le. Mackaye Quentin McPhearson 1979 1939 A játékszabály (1. szinkron) Mókusszakértő férfi 1971 Hatosfogat Samuel Peacock Donald Meek 1979 Óz, a csodák csodája (2. szinkron) Henry bácsi Charley Grapewin 1976 1941 Modern Pimpernel Steinhof Charles Paton 1979 Új ritmus rowspan="4" rowspan="4" 1976A szinkron 1976-ban készült, és a televízióban 1979. november 3-án adták le. 1942 Casablanca 1966 1943 Örök visszatérés 1976 1944 Arzén és levendula 1970 Gázláng Huddleston tábornok Edmund Breon 1978 1945 Kék rapszódiaA szinkron 1972-ben készült, és a televízióban 1973. július 10-én adták le. Mr. Kast Charles Halton 1972rowspan="3" Róma, nyílt város Antonio 1973 1946 A kővirág (1. szinkron) 1977 Az óra körbejár (1. szinkron) Mr. Peabody Pietro Sosso 1965 Gilda Maurice Obregon nyomozó Joseph Calleia 1964 1947 Bumeráng Eugene Cary Lester Lonergan 1978A szinkron 1978-ban készült, és a televízióban 1980. július 5-én adták le. Hallgatni arany Színpadi munkás #1 rowspan="4" 1979 1948 A szélhámos halála rowspan="3" 1964 Mexikói kalandos út 1976 Nincs irgalom 1974 1949 A bátor Bonifác Szállásadó Marcel Loche Öt piros tulipán rowspan="2" rowspan="6" 1976 1950 A varieté fényei 1964 Az ördög szépsége Kocsmáros #2 1972 Bátor emberek (2. szinkron) rowspan="3" 1965 Viszontlátásra a kiállításon 1968 1951 Haláldűlő 1974 1952 A Kilimandzsáró hava Pincér Julian Rivero 1971 Élni 1976 1953 Kenyér, szerelem, fantázia (első-két szinkron) Távcsöves férfi Fausto Guerzoni 1965 1978 Kopogd le a fán! Angol pincér Alec Harford 1972A szinkron 1972-ben készült, és a televízióban 1973. április 7-én adták le. 1954 A rakparton Pop’ Doyle John F. Hamilton 1979A szinkron 1979-ben készült, és a televízióban 1980. július 26-án adták le. A Ricordi-ház rowspan="3" rowspan="3" 1967 1955 A 420-as urak 1976 Betörő az albérlőm (1. szinkron) 1965 1956 80 nap alatt a Föld körül (1. szinkron) Kalauz a vonaton Buster Keaton 1972 Moby Dick (1. szinkron) Flask Seamus Kelly 1971 Nagy Sándor, a hódító (1. szinkron) rowspan="2" rowspan="5" 1978 Svejk, a derék katona 1957A szinkron 1957-ben készült, és a hazai mozikban 1958. június 5-én mutatták be. 1957 A vád tanúja (1. szinkron) Fényképész 1961 Éljen a vakáció! rowspan="2" 1963 1958 A játékos (1. szinkron) 1968 Montparnasse 19 (1. szinkron) Doktor Harry-Max 1972 1959 A köpeny Akakij Akakijevics Rolan Bikov 1966 A púpos (1. szinkron) rowspan="3" rowspan="3" 1970 Ballada a katonáról 1960 1960 A nagy akció 1964 Aki szelet vet (2. szinkron) Bibliaárus Will Wright 1973 Máter Johanna Brym atya Kazimierz Fabisiak 1979A szinkron 1979-ben készült, és a televízióban 1985. szeptember 8-án adták le. Urak szövetsége rowspan="4" rowspan="4" 1967 1961 Kettős ágy 1964 Kutyaházban 1967 Martin a felhőkben 1968 Találkozás az ördöggel Gaston Marcel Dalio 1979A szinkron 1979-ben készült, és a televízióban 1982. augusztus 15-én adták le. Vadállatok a fedélzeten (szinkron) rowspan="3" 1976 1962 A maffia parancsára (első-két szinkron) Antonio apja 1964 1978 A prágai tréfacsináló Kapitány František Filipovský 1963 A rendőrfelügyelő (első-két szinkron) Sorompóőr Polidori tizedes Andrea De Pino 1978A szinkron 1978-ban készült, és a televízióban 1980. október 16-án adták le. A törvény balkeze (1. szinkron) King edző Davy Kaye 1964 A verebek nem énekelnek rowspan="2" rowspan="8" 1968 A vesztes nyer 1965 Az Ezüst-tó kincse (1. szinkron) Nagy Medve 1977 Előzés rowspan="5" 1963 Majom a télben 1979A szinkron 1979-ben készült, és a televízióban 1980. augusztus 21-én adták le. Párbaj a szigeten 1977 1963 Álomjáték 1968 Irma, te édes (1. szinkron) 1973 1964 Bolondos história (1. szinkron) Varga Karel Effa 1965 Folytassa, Kleo! (1. szinkron) Seneca Charles Hawtrey 1965 Az ’I’ akció Férfi a munkaközvetítőnél 1966 Az inkák kincse Don Parmesan Chris Howland 1970 Cicababák (2. szinkron) Battiferri, az ócskás rowspan="3" 1976 Póruljárt jómadarak rowspan="2" 1967 Vidám hétvége 1966 A jégkirálynő (1. szinkron) Házimanó Andrej Kosztricskin Az aszfalt Manuel Aguado 1969 Egymillió karátos ötlet, avagy a Róka nyomában (1. szinkron) Második bíró Carlo Pisacane 1978 Madarak és ragadozómadarak rowspan="2" rowspan="2" 1977A szinkron 1977-ben készült, és a televízióban 1980. szeptember 20-án adták le. Maigret legnagyobb esete 1969 Párbaj alkonyatkor 1978 Rita, a szúnyog 1969 Sógorom, a zugügyvéd (2. szinkron) Dr. Krugman Harry Davis 1976A szinkron 1976-ban készült, és a televízióban 1977. július 31-én adták le. Százszorszépek 1978A szinkron 1978-ban készült, és a televízióban 1982. május 8-án adták le. Szüzet a hercegnek! Lulli doktor Jacques Herlin 1976 1967 A nő hétszer Idős ember Georges Adet 1977 Dorellik jön!A szinkron 1968-ban készült, és a hazai mozikban 1969. június 26-án mutatták be. Férfi a rendőrségen rowspan="5" 1968 Megfagyott villámok rowspan="4" Mezítláb a parkban (2. szinkron) 1976 1968 A 24-25-ös nem tér vissza 1969 A nagyon szomorú királylány (1. szinkron) 1974 A vihar Trinculo Jack MacGowran 1973 Galileo Galilei rowspan="2" rowspan="2" 1969 Heroin 1968 Jöttem, láttam, lőttem (1. szinkron) Carey Antonio Vico 1977 Minden eladó rowspan="2" 1969 Ölj meg, csak csókolj! Cerioni, a télapó Pajzs és kard Bruno Vlagyimir Baszov 1968 1969 A kaktusz virága Lemezbolt igazgatója Irwin Charone 1971 A karbonárik (1. szinkron) rowspan="4" Fehér farkasok Zongorista 1969 Grisa őrmester rowspan="2" 1970 Kes 1971 Özvegy aranyban Az öreg Sim 1970 A betyárkapitány rowspan="3" rowspan="8" Ismét átugrom a pocsolyákat 1972 Kelepce 1971A szinkron 1971-ben készült, és a hazai mozikban 1972. március 16-án mutatták be. Kis nagy ember (1. szinkron) Pultos 1973 Menekülés rowspan="4" 1972 Sztrogoff Mihály Veszélyes riport 1975 Viharos nyárutó 1974 1971 A mellény Zsidó boltos Tadeusz Kondrat A munkásosztály a Paradicsomba megy rowspan="2" rowspan="2" 1973 Kezed melegével 1972 Vujic tanár úr kalapja Djura Kozarac iskolaigazgató Mihajlo Viktorović 1975 1972 A fekete farkasok üvöltése Stumpey Hans Terofal A mi erdőnk alján rowspan="6" 1978A szinkron 1978-ban készült, és a televízióban 1980. április 6-án adták le. A tábornok állva alszik Katona az autóban 1974 A teremtés koronája rowspan="2" Az ötös számú vágóhíd (1. szinkron) 1979 Balszerencsés Alfréd (1. szinkron) Zöldséges 1974 Hatan hetedhét országon át (1. szinkron) 1973 Híres szökések – 13. rész: Bajor Jakobea Jean de Brabant Jules-Henri Marchant Tizenkét hónap (1. szinkron) 1975 1973 A nagy érzelmektől jókat lehet zabálni A férfi, aki betöri a kirakat üvegét Pierre Lecomte 1974A szinkron 1974-ben készült, és a hazai mozikban 1975. április 24-én mutatták be. A villamos rowspan="2" 1977 Az ezredeseket akarjuk Éjjeliőr a stadionban 1974 Legenda az ezüstfenyőről Lojzek Hojger Július Vasek 1975 Piedone 1.: Piedone, a zsaru (1. szinkron)A szinkron 1978-ban készült, és a televízióban 1979. december 25-én adták le. Gennarino Enzo Maggio 1978 Smog-riadó Rykalla nagypapa Heinz Schacht 1974 Joachim, dobd a gépbe! (1. szinkron) 1976 Kínai negyed Loach nyomozó Richard Bakalyan 1979 Mussolini végnapjai (1. szinkron) rowspan="2" rowspan="2" 1975 Olcsó regény 1976 Piedone 2.: Piedone Hongkongban (1. szinkron) Gennarino Enzo Maggio 1977 Protekció nélkül Alexandru, Filip apja Vasile Nitulescu Tavasz van, őrmester úr! Wyderko Tadeusz Fijewski 1976 XIV. Erik Nils Gyllenstjerna Jan Nygren 1977 1975 Az ígéret földje (1. szinkron) Halpern Włodzimierz Boruński 1976 Az özvegyember rowspan="4" rowspan="4" 1978 Egyetlenem 1977 Felkelők álruhában 1976 Gyémánt-akció 1977 Így kezdődik a szerelem Krticka Vlastimil Brodský Illünk egymáshoz, drágám? Kibernetikus František Filipovský 1976 Musztáng Nyomkereső Tom Alekszej Csernov 1978 Tisztes honpolgárok Férfi a kávézóban rowspan="2" 1976A szinkron 1976-ban készült, és a hazai mozikban 1977. augusztus 25-én mutatták be. 1976 Akiket a forró szenvedély hevítA szinkron 1978-ban készült, és a hazai mozikban 1980. február 28-án mutatták be. Vasutas 1978 Csúfak és gonoszakA szinkron 1978-ban készült, és a hazai mozikban 1979. augusztus 2-án mutatták be. Nagymama Giovanni Rovini Fiacskám, én készültem! (1. szinkron) Hrbolek irodalom professzor František Kovářík NagyivókA szinkron 1978-ban készült, és a hazai mozikban 1980-ban mutatták be. rowspan="3" rowspan="3" Péter cár és a szerecsen Üldözés 1979 1977 A mestertolvaj Az apa Johannes Wieke A milliomos Grock 1978A szinkron 1978-ban készült, és a televízióban 1979. június 28-án adták le. FutárszolgálatA szinkron 1979-ben készült, és a hazai mozikban 1980. április 7-én mutatták be. Ügyintéző Borisz Szaburov 1979 Gulliver utazásai (1. szinkron) rowspan="2" rowspan="2" 1977A szinkron 1977-ben készült, és a magyarországi mozikban 1978. március 23-án mutatták be. 1978 A hatos számú kórterem 1979

Sorozatok Év Cím Szereplő Színész Szinkron év 1960 Tom Sawyer kalandjai 1970 1963 Parittyás Thierry I. A kísértet Serge Rousseau 1971 1967 A Forsyte Saga Roger Forsyte A. J. Brown 1970 Lord Fontenoy Ian Fleming 1968-1970 A négy páncélos és a kutya II-III. A lisztet szállító hajó kormányosa rowspan="2" 1971 1971 Porlepte históriák 1975 1972 Híres szökések Brabanti János Jules-Henri Marchant 1973 Parasztok Bylica Stanisław Milski 1974 1973 Vivát, Benyovszky! Salamon Stefan Figura 1975 1977 Wuthenow kapitány 1-6. 1978

Rajzfilmek Év Cím Szereplő Szinkronhang Szinkron év 1966 Frédi, a csempész-rendész (1. szinkron) Sebész a szemüveges sebész mellettSebész a fúróval rowspan="3" 1978 1974 Aladdin és a csodalámpa (bábjáték)A szinkron 1978-ban készült, és a televízióban 1979. december 24-én adták le. 1975 Hugó, a víziló Igazgatósági tag #2 1975 1976 Csizmás Kandúr a világ körül Étterem igazgatója Jamada Keaton 1978 1977 Lolka és Bolka a Föld körül (1. szinkron)A szinkron 1978-ban készült, és a hazai mozikban 1979. március 8-án mutatták be. Hajóorvos bélyegkép|jobbra|250px|Gyenge Árpád hamvai a budapesti Új köztemetőben

Rajzfilmsorozatok Év Cím Szereplő Szinkronhang Szinkron év 1958-1960 Foxi Maxi show I-III. További szereplők rowspan="3" 1963-1965 1961-1963 Frédi és Béni II-IV. (1. szinkron)A Frédi és Béni című rajzfilmsorozat 2-4. évad 86 epizódjából kiválasztott 41 részben. 1969-1977 1963-1965 Ken, a farkasfiúA Ken, a farkasfiú című animesorozat teljes epizódjából 12 részt választották ki a MTV1 adására. 1976

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:1925-ben született személyek Kategória:1979-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Romániából Magyarországra áttelepült magyarok Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek