A Gamma FC, egykori labdarúgó-egyesület, melyet 1929-ben alapítottak Gammagyár néven Dél-Budán. 1939-ben egyesült a Budafok FC csapatával, ekkor kapta a Gamma FC nevet. Ezt követően többször változott a neve.

Története Az 1930-as években alapított Budafok FC az 1935-36-os idényben szerepelt először az élvonalban. 1939-ben egyesült az akkori Szentimrevárosi SE csapatával, így jött létre a Gamma FC. Legjobb bajnoki eredményét az 1942-43-as és 1943-44-es idényekben érte el egymás után kétszer negyedik helyezéssel. A második világháború befejezése után két idényen át Budai Barátság néven szerepelt, majd 1946-47-es idényben a másodosztályban játszott. Innen ismét visszakerült az élvonalba, ahol még három szezonon keresztül szerepelt, mielőtt beolvadt a Budapesti Előre sportegyesületbe.

A Gamma Optikai Műveknek ezután is volt sportegyesülete. Labdarúgócsapata, évtizedekig a Budapest I. osztályban játszott.

Az egyesület nevei A klub fennállása során több alkalommal is nevet változtatott. Ezek a következők voltak: 1918–1938: Gammagyár 1938–1939: Szentimrevárosi SE (SZISE) 1939–1944: Gamma FC 1945–1946: Budai Barátság SE 1946: Budai Munkás SE 1947–1949: MATEOSZ Munkás SE 1949–1950: Budapesti Teherfuvar SE Gamma SK Gamma LSE

Eredmények Magyar élvonalbeli bajnoki szereplések Magyar labdarúgó-bajnokság

Idény helyezés Idény helyezés Idény helyezés Idény helyezés1935–3610. hely1936–3711. hely1937–3810. hely1938–397. hely1939–408. hely1940–419. hely1941–427. hely1942–434. hely1943–444. hely1945. tav.8. hely1945–46*13. hely1947–488. hely1948–498. hely1949–508. hely *A bajnokságot két csoportban rendezték meg. Az egyesület a keleti csoportban lett 13 helyezett.

Ismertebb játékosok * a félkövérrel írt játékosok rendelkeznek felnőtt válogatottsággal.

Bonyhádi László Cseh László Grosics Gyula Háda József Horváth Károly Kemény Tibor Kincses Mihály Király Sándor Kónya József Korányi Mátyás Kovács Miklós Magda Béla Mike István Monostori Károly Patkoló Rezső Péter József Sütő Károly Szabó Imre Szabó György Szilvási József Tagányi Árpád Toldi Géza Tóth György Tóth Lajos Turay András Virág István Zakariás József Zsolnai János

A klub edzői Ember József 1945–46 Király Tivadar 1947–48 Szabó Péter 1948–49 Hermann Imre 1949–50 Sós Károly Sári Géza, Majoros János, Borossay Béla, Jenei András

Jegyzetek

Források Gamma 50 éve, A Gamma élet évkönyve 1941,42

Kategória:Budapesti labdarúgócsapatok Kategória:Budapest XI. kerülete Kategória:Budafok Kategória:Megszűnt sportcsapatok Kategória:1918-ban alapított labdarúgócsapatok Kategória:Magyar labdarúgócsapatok