A Gesarol (kiejtve: gezarol, egy DDT hatóanyagú rovarirtó szer fantázianeve) magyar rockegyüttes, a P. Mobil elődje. Napjainkban külön együttesként működik.

Története

A Hausbyrdstől a Gesarolig A zenekar előzményei 1964-65-re, Sashalomra nyúlnak vissza. Szakács Gábor az öccsével, Lászlóval és annak osztálytársaival („Illés Johnny”, „Kis Gajdos”) alapított zenekart. Eközben Pótz-Nagy Ágoston a bátyjával kezdett együtt zenélni. Később együtt folytatták a zenélést, csatlakozott hozzájuk Bernáth Rezső, Sándor József és Schuster Ervin is, utóbbinak sikerült az iskolája klubdélutánjára beajánlani az együttest. A siker önbizalmat adott a tagoknak a folytatáshoz. Az akkori szokásoknak megfelelően ismert nyugati slágereket játszottak.

Nevük Hausbyrds lett, amit a The Yardbirds együttes ihletett. A „haus” szó pedig arra utalt, hogy a zenekar mindig valamelyikük családjánál élte az életét, házi zenekar volt. 1968 nyarán feltűnt az együttes környékén Schuster Lóránt, Ervin bátyja. Bizonyos dalokat a zenekar figyelmébe ajánlott. Hamarosan besorozták katonának, de fél év elteltével „megbízhatatlanság” miatt leszerelték, így ismét a zenekarra fordíthatta figyelmét.

Közben Bernáth Rezső főiskolai tanulmányai, Schuster Ervin pedig sportkarrierje miatt kivált az együttesből.

1969. augusztus 20-án a Lőrinci Ifjúsági Parkban tartott koncert közben Schuster Lóránt felment a színpadra és a következő mondatot kiáltotta: „Ladies and Gentlemen, színpadon a Gesarol!”.

A Gesaroltól a P. Mobilig Az újjáalakult Gesarol Pótz Nagy Ágoston javaslatára 1992. november 20-án az akkori munkahelyén összeálltak egy koncertre a Szakács testvérekkel. A fellépés sikere nyomán úgy döntöttek, folytatják a közös zenélést.

Szakács Gábor azt szerette volna, ha az együttes emlékét legalább egy album felvételével megörökítenék. A többiek azonban nem osztották az elképzelését, így 1999 nyarán szakadásra került sor. Szakács Gábor Gesarol Revival Band néven folytatta, a formáció 2002-ig működött.

Pótz Nagy Ágoston új társakkal jelenleg is továbbviszi a Gesarol nevet.

Tagjai Eredeti felállás Schuster Lóránt – zenekarvezető Pótz-Nagy Ágoston – gitár Sándor József – basszusgitár Szakács Gábor – ének Szakács László – dob, ütőhangszerek

Jelenlegi felállás Pótz-Nagy Ágoston – gitár Kothencz István – basszusgitár Somogyi József – ének Bogár Lajos – dob, ütőhangszerek Bényi Csaba – gitár Mikli Áron – billentyűs hangszerek

További tagok Cziránku Sándor – gitár Huszár Györgyi – ének Vikidál Gyula – ének Bencsik Sándor – gitár Losó László – basszusgitár, ének Póta András – dob, ütőhangszerek Serényi Miklós – ének Tóth Sándor – ének, ritmusgitár Laki Zoltán – billentyűs hangszerek Hetsch László -gitár Oláh József – basszusgitár Oláh Tibor- gitáros Szabó Péter – billentyűs hangszerek

Az előd Hausbyrds tagjai voltak „Kis Gajdos” „Illés Johnny” Bernáth Rezső – ritmusgitár Schuster Ervin – csörgő Szabó János Tóth Éva – ének Rédlich Gábor – orgona

Források A zenekar honlapja A Gesarol története, A kezdet, gesarol.hu Interjú Pótz-Nagy Ágostonnal a Gesarol együttesről, az interjút készítette Bálint Csaba, 2013, passio.hu

További információk Pótz-Nagy Ágoston: Gesarol. 50 év rock and roll; XVI. Kerületi Önkormányzat, Bp., 2017

Kategória:Magyar rockegyüttesek Kategória:Az 1960-as években alakult együttesek