Wiedemann Bernadett (Mosonmagyaróvár, 1967. október 14. –) Liszt Ferenc-díjas magyar opera-énekesnő (mezzoszoprán). A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Életpályája Szülővárosában hatéves korától zongorázni tanult. Tanulmányait a győri konzervatórium ének szakán folytatta. 1987–1993 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola opera tagozatán Bende Zsolt mellett Eőry Zsuzsanna, Mikó András, Békés András és Medveczky Ádám növendéke volt. Tanulmányait Dame Joan Sutherland, Rózsa Vera és Jevgenyij Nyesztyerenko kurzusaival tette teljessé. 1989-ben Karlovy Varyban oratórium és dal kategóriában első díjas lett, 2007-ben Rómában az énekverseny III. helyezettje.

1993-tól a Magyar Állami Operaház tagja. Hazai és külföldi operaszínpadokon Helmut Rilling, Rico Saccani, Jurij Szimonov, Kocsis Zoltán, Fischer Ádám, Vásáry Tamás, Kobajasi Kenicsiró, Pier Giorgio Morandi, Stefan Soltesz, Ács János, Dénes István, Fürst János, Medveczky Ádám, Ligeti András, Hamar Zsolt, Michael Boder, Will Humburg, David Robertson és mások vezényletével lépett föl. Legjelentősebb partnerei: Rost Andrea, José Carreras, Kristján Jóhannsson, L’udovít Ludha, Polgár László, Tokody Ilona, Daniel Muñoz, Ferrucio Furlanetto. A milánói La Scala meghívta katari turnéjára az Aïda Amneris szerepére.

Külföldi vendégjátékai során Ausztria színpadain, Savonlinnában, Ljubljanában, Wiesbadenben, Pozsonyban, Olaszországban, Japánban, Katarban, Pekingben és São Pauloban lépett fel. Dalestjeinek műsorán Berg, Debussy, Kodály, Liszt, Mahler, Mascagni, Muszorgszkij, Schubert, Verdi, Wagner, Wolf és kortárs magyar zeneszerzők művei szerepelnek.

Szerepei

Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára – Judit Benjamin Britten: Peter Grimes – Auntie Pjotr Iljics Csajkovszkij: A pikk dáma – A grófnő Pjotr Iljics Csajkovszkij: Jevgenyij Anyegin – Larina; Filipjevna Erkel Ferenc: Bánk bán – Gertrud Erkel Ferenc: István király – Gizella Umberto Giordano: André Chénier – Madelon Charles Gounod: Faust – Marthe Schwertlein Georg Friedrich Händel: Xerxész – Amastre Georg Friedrich Händel: Agrippina – Juno Engelbert Humperdinck: Jancsi és Juliska – A boszorkány Kodály Zoltán: Székely fonó – A háziasszony; A szomszédasszony Wolfgang Amadeus Mozart: A színlelt együgyű – Donna Giacinta Modeszt Petrovics Muszorgszkij: Borisz Godunov – Fogadósné Orbán György: Pikkó herceg – Sibuk Petrovics Emil: C’est la guerre – Házmesterné Amilcare Ponchielli: La Gioconda – A vak asszony Giacomo Puccini: Pillangókisasszony – Szuzuki Giacomo Puccini: A köpeny – „Szarka néni” Giacomo Puccini: Angelica nővér – A hercegnő; Laikus nővér Giacomo Puccini: Gianni Schicchi – Zita Johann Strauss d. S.: A cigánybáró – Czipra Richard Strauss: Salome – Heródiás Richard Strauss: A rózsalovag – Annina Igor Stravinsky: Œdipus rex – Jocasta Igor Stravinsky: Mavra – A szomszédasszony Vajda János: Leonce és Léna – Nevelőnő Vajda János: Karnyóné – címszerep Giuseppe Verdi: A trubadúr – Azucena Giuseppe Verdi: Álarcosbál – Ulrica Giuseppe Verdi: Don Carlos – Eboli hercegnő Giuseppe Verdi: Aida – Amneris Giuseppe Verdi: Falstaff – Mrs. Quickly Richard Wagner: A bolygó hollandi – Mary Richard Wagner: A walkür – Schwertleite Richard Wagner: Siegfried – Erda Richard Wagner: Az istenek alkonya – Waltraute Kurt Weill: Mahagonny városának tündöklése és bukása – Özvegy Begbickné

Díjai, elismerései Juventus-díj (1999, 2020) Székely Mihály-emlékplakett (2000) Melis György-díj (2005) Liszt Ferenc-díj (2006) Gundel művészeti díj (2008) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2020) Artisjus-díj (2007, 2020) Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2022)

Diszkográfia CD-felvételei közül kiemelkedik Galuppi Il caffé di campagna c. operája (vez. Fabio Pirona), Alessandro Scarlatti Perrica e Varrone valamint Leonzio ed Eurilla című intermezzója (vez. Németh Pál), Beethoven IX. szimfóniája (vez. Vásáry Tamás), a Kodály Összkiadásban a balladák (km. Vásáry), továbbá Beethoven IX. szimfóniája és Mozart Requiem-je (vez. Maximiliano Cobra) a Hodie márkán. Liszt Ferenc: Dalok különböző változatokban (Brickner Szabolcs, Virág Emese) Hungaroton HCD 32568 Charles Gounod: Dalok (Orendt Gyula, Virág Emese) Hungaroton HCD 32649 Erkel Ferenc: István király – Gizella (Bretz Gábor, Balczó Péter, Sárkány Kázmér, László Boldizsár stb.; Budapesti Stúdió Kórus Egyesület, Magyar Rádió Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Vajda Gergely) (élő felvétel, Margitszigeti Szabadtéri Színpad, 2017. augusztus 20.) Gustav Mahler: III. szimfónia (a Magyar Állami Operaház Énekkara, Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, vezényel: Rico Saccani) BPO Live BPOL 1010

Jegyzetek

Források Wiedemann Bernadett bmc-adatlapja Wiedemann Bernadett operabase-adatlapja Muzsikáló családok: WIEDEMANN Bernadett és fia, PATAKI Bence = Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézet 2018. október 15. Wiedemann Bernadett az Operaház honlapján Wiedemann Bernadett honlapja

Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Magyar nők Kategória:Mezzoszopránok Kategória:Mosonmagyaróváriak Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:Gundel művészeti díjasok Kategória:A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei