Bochkor Gábor (Budapest, 1964. március 25. –) magyar rádiós és televíziós műsorvezető, szerkesztő.

Életpályája Édesapja Bochkor Jenő, édesanyja Marik Marianna volt. A Gellért-hegyi külkeres óvodába járt, majd a családjával több évet töltött külföldön. Elmondása szerint: „Igazából a nyugat-németországi közeg volt az, ami engem inspirált: mi hétéves koromtól aránylag sokat éltünk kint, először öt évet Bonnban, aztán ötöt Magyarországon, majd visszamentünk Kelet-Berlinbe, ahol én hét évet töltöttem, és rendszeresen átjártam a város nyugati részébe”. A gimnáziumot az NDK-ban fejezte be. 1983 és 1988 között felsőfokú tanulmányokat folytatott a Humboldt Egyetemen Kelet-Berlinben angol-germanisztika szakon.

1986-ban kezdte a rádiózást az akkor még német nyelven sugárzó Danubius Rádióban. 1988-tól a Magyar Televízióban a Polip című könnyűzenei műsort vezette, önálló műsorokat szerkesztett Klip-mix és Aréna címmel. 1992-től a Sztárock címmel riportműsorok szerkesztője lett. 1995–1998 között a Danubius Rádiónál a Cappuccino című reggeli műsor vezetője volt. 1999 és 2009 között a Sláger Rádió Bumeráng című reggeli műsorának egyik szerkesztő műsorvezetője volt Boros Lajos és Voga János mellett. 2010-től 2012 augusztusáig a Sláger Rádió frekvenciáját megszerző Neo FM-en vezetett velük műsort. 2014. október elsejétől a Music FM Önindító című reggeli műsorának műsorvezetője volt 2019. február 7-ig. 2020. augusztus 31-től a Retro Rádió reggeli műsorát vezeti Risztov Évával (2020 és 2026 között Lovász Lászlóval) Bochkor címmel.

Megnyilvánulásait gyakran kritika éri.Az 1987-ben világbajnoki címet szerző női tőrcsapat tagjai közleményt adtak ki, miután az egyik kereskedelmi rádió műsorában Bochkor Gábor becsmérelte a korábbi világbajnok vívó, a Szilágyi Áron aranyérmét közvetítő Horváth Mariann meghatottságát. Jánosi Zsuzsanna, Kovács Edit, Stefanek Gertrúd, Szőcs Zsuzsanna és Tuschák Katalin joggal háborodtak fel a rádiós gyalázkodásán.

„Én azért nem hatódtam meg, mert annyira meghatódott a műsorvezetőnő, hogy már zavart... Ez iszonyat volt!... Ott lettem volna, izé, mikrofonnak megnyomom a köhögő gombját, két pofon, és elengedem, na, most beszélhet...”

A fenti mondatok az egyik kereskedelmi rádió reggeli műsorában hangzottak el Bochkor Gábortól.

Ha Bochkor Gábort bármi is befolyásolja abban, hogy egy magyar aranyéremnél elérzékenyüljön, az az ő dolga. De hogy egy hatszoros világbajnokot pofonnal némítana el, amikor kommentátorként meghatódottan közvetít, azt felháborítónak és visszataszítónak tartjuk! Lásd: Néhány nappal később Bochkor Gábor bocsánatot kért a megjegyzésért:

Magánélete Több magyar hírességgel volt kapcsolata. Az 1990-es évek közepén Csisztu Zsuzsa és Dobó Kata voltak a barátnői, majd a 2000-es évek elején Osvárt Andrea, aki 2003-ban szakított vele. Ezt követően Molnár Anikóval volt együtt, de 2004-ben ezen kapcsolatának is vége lett. Tornóczky Anitaval két évig volt együtt. 2006-tól 12 éven keresztül Várkonyi Andrea volt a partnere. Kapcsolatukból 2007 áprilisában született meg kislányuk, Nóra. A szakítását követően szingliként mutatkozott, de utólag kiderült, hogy két évig együtt volt a korábban a Survivor műsorban is szereplő Demeter Alexandra gyógyszerésznővel.

Diósdon háza van, a spanyol tengerparton, Benidormban pedig lakással rendelkezik.

Műsorai TV Kész átverés (1999–2001, RTL Klub) Csattanó (2000, RTL Klub) – válogatásműsor Boros-Bochkor show (2001–2002, TV2) Csaó Darwin! (2004–2005, TV2) Buzera (2005, TV2) #Bochkor (2017–, ATV) Megasztár 6. évad (2022, TV2) – zsűritag

Rádió Bumeráng rádióműsor Önindító rádióműsor Bochkor (Retro Rádió reggeli rádióműsor)

Szereplései Üvegtigris (2001) Limonádé (2003)

Könyvei Macsó papák. Csajokból sosem elég. Árpa Attila. Bochkor Gábor. Gesztesi Károly; szöveg Trunkó Bence, fotó Klinszky Gábor, szerk. Selmeczi Viktória; A2 Media Kft., Bp., 2007 Bochkor Gábor–Boros Lajos–Voga János: A Bumeráng aranyköpései; Sanoma Budapest, Bp., 2008 Bocsi szerint a világ; Libri, Bp., 2013

Díjai, elismerései Belügyminiszteri elismerés a Szabad Sajtó Napja alkalmából 2005-ben.

Jegyzetek

Források Hermann Péter (főszerk.): Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20 000 kortársunk életrajza. 1. kötet. (Greger-Biográf, 1999) Bochkor Gáborról lásd a 193. o.

További információk TV24 bochkorgabor.lap.hu

Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek