Natasha Jane Richardson (London, 1963. május 11. – New York, 2009. március 18.) Tony-díjas angol színésznő.

Édesanyja Vanessa Redgrave Oscar-díjas színésznő, édesapja a brit free cinema egyik legjelentősebb rendezője, Tony Richardson. Natasha színészdinasztiában élt: nagyapja, Michael Redgrave, nagynénje, Lynn Redgrave, nagybátyja, Corin Redgrave, húga, Joely Richardson és második férje, Liam Neeson, valamint unokahúga, Jemma Redgrave szintén színészként váltak ismertté. Natasha négyéves korában kezdett ismerkedni a filmezés világával. Karrierje az 1980-as évek közepén kezdett felfelé ívelni. Művészfilmekben és könnyedebb hangvételű alkotásokban egyaránt szerepelt. Az 1990-es évektől főleg színpadi színésznőként méltatták, alakításait rangos díjakkal jutalmazták. AIDS-ben elhunyt édesapja emlékére jelentős összegekkel támogatta e betegség elleni küzdelmet. A színésznő egy síbaleset során elszenvedett fejsérülése következtében kómába esett, és két nappal később elhunyt.

Pályafutása A kezdetek Natasha Richardson négyéves volt, amikor szülei elváltak. Tony Richardson ugyanabban az évben kezdte el forgatni A könnyűlovasság támadása (1968) című drámáját Vanessa Redgrave, Trevor Howard és John Gielgud főszereplésével. Natasha az esküvői jelenetben kapott egy kicsiny szerepet. Öt évvel később Enzo G. Castellari A rendőrség megbélyegez, a törvény felment (La Polizia incrimina la legge assolve) (1973) című spanyol-olasz filmjében statisztált, melynek édesanyja akkori élettársa (és későbbi férje), Franco Nero volt a főszereplője. Natasha Londonban fejezte be iskolai tanulmányait, és a Central School of Speech and Drama intézményében kezdte tanulni a színészmesterséget. 1984-ben egy fiatal prostituált szerepét játszotta az Ellis Island című tévésorozatban, melynek főszerepeit Richard Burton és Faye Dunaway alakították. Kevin Murray szerepét Liam Neeson formálta meg. Natasha színházi karrierje a leedsi West Yorkshire Playhouse színpadán kezdődött, ahol 1985-ben Csehov A Sirály című darabjában szerepelt. A következő esztendőben a brit filmgyártás fenegyereke, Ken Russell rábízta Mary Shelley szerepét a Gótika, avagy a szellem éjszakája (1986) című alkotásában. A kivételes vizuális fantáziáról tanúskodó produkció annak az éjszakának a hátborzongató történetét idézi fel, amely állítólag Shelley híres regényét, a Frankensteint ihlette. A színésznő partnerei: Julian Sands, Gabriel Byrne, Timothy Spall és Myriam Cyr.

Filmes és színpadi sikerek Natasha Mary Shelley-alakítása felkeltette Paul Schrader figyelmét, aki Patty Hearst megformálására kérte fel a színésznőt. Patty a legendás sajtócézár, William Randolph Hearst unokája volt. Az 1970-es években terroristák fogságába esett, akik oly mértékben megváltoztatták gondolkodásmódját, hogy Patty részt vett egyik akciójukban is, egy bankrablásban. Ügye az évtized egyik nagy szenzációja volt. Schrader annyira elégedett volt Natasha alakításával, hogy következő filmjébe is meghívta. Az Idegen kényelemA film ezzel a címmel jelent meg először Magyarországon, videókazettán. A televízióállomások később Idegenek Velencében címmel sugározták. (1990) főszereplői egy fiatal házaspár (Natasha és Rupert Everett), akiknek kapcsolata válságba került. Elutaznak korábbi boldogságuk helyszínére, Velencébe, ahol megismerkednek egy középkorú párral (Christopher Walken és Helen Mirren). Négyük kapcsolata tragikusan ér véget. Schrader filmje nem lett igazán sikeres, egyes kritikusok szerint lassú, unalmas és zavaros. Richardson következő filmjét a német Volker Schlöndorff rendezte, aki az irodalmi adaptációk egyik mesteremberének számít, többek között Robert Musil, Heinrich Böll, Günter Grass, Marcel Proust és Arthur Miller egy-egy művét filmesítette meg. A szolgálólány meséje Margaret Atwood magyar nyelven is megjelent utopisztikus regénye alapján készült. Natasha különösen örült annak, hogy olyan tapasztalt kollégákkal játszhatott együtt, mint Robert Duvall, Aidan Quinn és Faye Dunaway. 1991-ben mutatták be az Egy szívesség, egy óra és egy nagyon nagy hal és az Éjféli őrjöngés című filmjeit, melyek Magyarországra is eljutottak. Az előbbi egy vígjáték, az utóbbi pedig egy pszichothriller. Tennessee Williams drámája alapján készült a Hirtelen, múlt nyáron (1993) című tévéfilm, melyben Richardson Elizabeth Taylor híres szerepét, Catherine Hollyt játszhatta el Maggie Smith és Rob Lowe partnereként. Michael Apted rendezte a Nell, a remetelány (1994) című drámát, amelynek hősnője (Jodie Foster) a civilizációtól távol, egy erdőben nevelkedett. Nellt egy pszichológus pár próbálja visszavezetni az emberek közé. A párt Natasha és Liam Neeson alakították.

Magánélete

Natasha négyéves volt, amikor szülei elváltak. Londonban fejezte be iskolai tanulmányait, és a Central School of Speech and Drama intézményében kezdte tanulni a színészmesterséget.

Első férje Robert Fox producer volt, akit 1985-ben Csehov Sirály című drámájából készült film forgatásán ismert meg; 1990 és 1992 között voltak házasok.

Liam Neeson ír színésszel 1994 nyarán kötött házasságot a New York állambeli Millbrookban, ezután felvette az amerikai állampolgárságot. Két fiuk született: Micheál 1995-ben, Daniel 1996-ban.

Édesapjának, Tony Richardsonnak AIDS-vírus miatt bekövetkezett halála után Natasha jelentős összegekkel támogatta a betegségben szenvedőket.

Halála 2009. március 16-án a kanadai Mont Tremblant síterepen (Quebec tartomány) síbalesetet szenvedett, feje ütést kapott. Szállására hazatérve fejfájásra panaszkodott. Először a helyi kórházba, majd onnan – gyorsan súlyosbodó állapota miatt – a montréali Sacré-Cœur speciális klinikára szállították. Kómába esett. Másnap, kritikus állapotban légi úton a New York-i Lenox Hill kórházba szállították át. Március 18-án családja elbúcsúzott tőle, majd lekapcsolták az életét fenntartó gépeket.A CNN jelentése Natasha Richardson haláláról New Yorkban temették el.

Natasha Richardson halála után a kanadai és az Egyesült Államok-beli sajtóban vita bontakozott ki a bukósisak kötelezővé tételéről a síelők számára. Ez végül nem történt meg. A quebeci síszövetség nagyszabású és eredményes kampányt szervezett, biztonsági sisak használatára ösztönözve a síelőket.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1968 A könnyűlovasság támadása The Charge of the Light Brigade kislány az esküvőn(stáblistán nem szerepel) 1983 Every Picture Tells a Story Miss Bridle 1986 Gótika, avagy a szellem éjszakája Gothic Mary Shelley Kocsis Judit Ónodi Eszter 1987 A Month in the Country Alice Keach 1988 Patty Hearst Patty Hearst Patty Hearst Németh Borbála 1989 Fat Man és Little Boy Fat Man and Little Boy Jean Tatlock 1990 A szolgálólány meséje The Handmaid's Tale Kate / Offred Rudolf Teréz Idegenek Velencében The Comfort of Strangers Mary Ábrahám Edit Csampisz Ildikó 1991 Egy szívesség, egy óra és egy nagyon nagy hal The Favour, the Watch and the Very Big Fish Sybil Spilák Klára Náray Erika Ullmann Mónika Éjféli őrjöngés Past Midnight Laura Mathews Györgyi Anna 1994 Nell, a remetelány Nell Dr. Paula Olsen Fehér Anna Vígözvegyek Widows’ Peak Mrs Edwina Broome 1998 Apád, anyád idejöjjön! The Parent Trap Elizabeth "Liz" James Kovács Nóra 2001 Fújd szárazra, édes! Blow Dry Shelley Allen Kovács Nóra Chelsea Walls Mary 2002 Négyen résen Waking Up in Reno Darlene Dodd Vándor Éva Álmomban már láttalak Maid in Manhattan Caroline Lane Juhász Judit Solecki Janka 2005 A fehér grófnő The White Countess Sofia Belinskya grófnő Kováts Adél Asylumvezető producer Stella Raphael 2007 Este Evening Constance Lord Antal Olga 2008 Vadócka Wild Child Mrs. Kingsley 2010 The Wildest Dream (dokumentumfilm)posztumusz megjelenés Ruth Mallory (hangja)

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1984 Oxbridge Blues Gabriella Folckwack Ellis Island fiatal prostituált minisorozat (1 epizód) 1985 Sherlock Holmes kalandjai The Adventures of Sherlock Holmes Violet Hunter 1 epizód 1987 Theatre Night Regina 1 epizód 1992 Hostages Jill Morrell tévéfilm 1993 Zelda Zelda Fitzgerald tévéfilm Great Performances Catharine Holly 1 epizód 1996 Mesék a kriptából Tales from the Crypt Fiona Havisham 1 epizód 2001 Menedék a halálból Haven Ruth Gruber tévéfilm 2007 The Mastersons of Manhattan Victoria Masterson tévéfilm 2008 Top Chef: New York önmaga (vendég zsűritag) 1 epizód (5. évad)

Díjai és jelölései British Independent Film Awards 2005: jelölés, Asylum (legjobb színésznő)

Evening Standard British Film Awards 1991: díj, Idegen kényelem (legjobb színésznő; A szolgálólány meséje című filmért is) 2006: díj, Asylum (legjobb színésznő)

Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál 1994: díj, Víg özvegyek (legjobb színésznő)

Jegyzetek

További információk

Kategória:1963-ban született személyek Kategória:2009-ben elhunyt személyek Kategória:Angol színésznők Kategória:Tony-díjasok Kategória:Londoniak Kategória:Télisportbalesetben elhunyt személyek