Cem Adrian (Edirne, 1980. november 30. –) török alternatív előadó, énekes, zeneszerző és producer. Az Adrian művésznevet szülővárosa, Edirne régi nevéből, az Adrianopoliszból rövidítette. Hangterjedelméről megoszlanak a vélemények, az általános szakvélemény szerint 4,5 oktáv között énekel, de az orvosi vizsgálatok megerősítették, hogy hangterjedelme fizikailag megközelíti a 7 oktávot, mivel egy genetikai rendellenességnek köszönhetően hangszálai háromszor hosszabbak az átlagosnál.
Életrajza
Jugoszláv-török származású szülők második gyermekeként, de Törökországban született, zenével már a középiskolában elkezdett foglalkozni. 18 évesen egy helyi rádiónál helyezkedett el, miközben színházi és fényképészeti tanulmányokat folytatott. Rádiós évei alatt több mint 250 saját dalt rögzített a rádió stúdiójában.
2003-ban a Serkan és Efkan Erdallal közösen alapított Mystica nevű, etnikai zenét játszó formációban énekelt és táncolt. 2004-ben a világhírű török zongorista Fazıl Say közbenjárására felvették a Bilkent Egyetem zeneművészeti karára, magánhallgatóként. 2005-ben jelent meg első albuma Ben bu şarkıyı sana yazdım (Ezt a dalt neked írtam) címmel. Az album válogatás 1997 és 2003 között felvett demóiból, valamint a 2004-ben Fazıl Say-jal közös koncertfelvételeiből. Az alternatív stílusú album 16 000 példányban fogyott, a dalok a popzenei listákon is jó eredményeket értek el.
2006 decemberében jelent meg második albuma, Aşk Bu Gece Şehri Terk Etti (A szerelem ma éjjel elhagyta a várost) címmel. Harmadik albuma, az Essentials / Seçkiler – Etnik (Essentials / Válogatás) címmel 2008 júniusában került a boltokba, érdekessége, hogy Adrian csak egyetlen hangszert, zongorát használt a felvételek elkészítésekor. 2008 decemberében negyedik albuma is elkészült, Emir (Parancsolat) címmel, melyen Pamela Spence és Hayko Cepkin is közreműködik. Az album borítójának képeit Mehmet Turgut készítette.
Diszkográfia
Stúdióalbumok Ben bu şarkıyı sana yazdım (2005) Aşk Bu Gece Şehri Terk Etti (2006) Essentials / Seçkiler – Etnik (2008) Emir (2008) Kayıp Çocuk Masalları (2010) Siyah Bir Veda Öpücüğü (2012) Şeker Prens ve Tuz Kral (2013) Cam Havli (Umay Umay) (2014) Sana Bunları Hiç Bilmediğin Bir Yerden Yazıyorum (2014) Yalnızlık Senden Daha Çok Seviyor Beni (2015) Essentials / Seçkiler 2 (2016) Tuz Buz (2017) Középlemezek Yalnızlık Senden Daha Çok Seviyor Beni (2015) Kislemezek 2015: İlk ve Son Kez 2016: Siyah Beyaz 2018: Kalbim Çukurda (feat. Gazapizm) 2018: Essentials / Seçkiler 3 2018: Sen Benim Şarkılarımsın (feat. Hande Mehan) 2018: Geri Dönme (feat. Kalben) 2018: Yolun Sonu Görünüyor (feat. Musa Eroğlu) 2018: Kirpiğin Kaşına Değdiği Zaman (feat. Ahmet Aslan) 2019: Ah Bu Şarkıların Gözü Kör Olsun (feat. Hande Mehan) 2019: Kum Gibi (feat. Hande Mehan) 2019: O Yar Gelir (feat. Zeynep Karababa) 2019: Bu Yollar Hep Sana Çıkar (feat. Hande Mehan) 2019: Bana Sorma (feat. Melek Mosso)
Közreműködések
Made In Turkey Vol. IV (válogatásalbum) Al Fadimem (népdal, az Essentials albumról) Lora: Bir Kadının Portresi Sis Artun Ertürk & Diplomatik Rock Opera Sevgisizlik Tetik: Ta Kendisi Beş kişi arabada Soner Canözer & Prag Filarmoni Orkestrası: Masalcı’nın On Beş Yılı (2009) Kaf Dağının Ardında Fazıl Say feat. Güvenç Dağüstün, Burcu Uyar, Selva Erdener İnsan İnsan Mahzuni'ye Saygı (2017) Dumanlı Dumanlı
Jegyzetek
Cem Adrian kimdir?
További információk Cem Adrian profilja a showcaseyourmusic.com-on
Kategória:Török nyelvű énekesek Kategória:Török dalszerzők Kategória:Alternatív zenei előadók Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek