bélyeg|200px|Napóleon szobra a Place St-Nicholas téren Bastia () város Franciaországban, Korzika szigetén, az azonos nevű régióban, Haute-Corse megye székhelye. Korzika második legnagyobb városa Ajaccio után. A sziget északi részén fekvő, viszonylag fiatal település. Franciaország kulturális és történelmi városa címet viseli.

Története Bár közelében már volt görög, majd római telep is, első ízben a Genovai Köztársaság létesített itt állandó kikötőt és annak védelmére erődítést. A nagy kerek bástyatorony, a bastiglia neve lett azután a lassan kialakuló város neve is. Korzikát már a genovaiak is két részre osztották, a hegyeken inneni és a hegyeken túli területre, a választóvonal a két hegységet elválasztó völgyrendszer volt. Bastia lett a hegyeken inneni terület fővárosa, a genovai kormányzó székhelye. A 19. századra indult fejlődésnek, kialakult az ipara, ma viszont elsősorban a kikötő és természetesen a turizmus jelenti Bastia fő jövedelmi forrását.

A város egy kis öböl és a dombok között alakult ki a tengerparton, ez a Terra Vecchia, az alsóváros. Szó szerint régi földet jelentene, de ez csak annyiban igaz, hogy a 14. században itt épültek fel az első házak. Ma az óváros elnevezés sokkal inkább ráillik az öböl bejárata feletti erőd és környéke körzetére, holott ennek a neve Új föld, Terra Nova.

Demográfia Év Lakosság 1962 31 375 1968 38 746 1975 42 810 1982 44 020 1990 37 845 1999 37 884 2006 43 577 2010 43 008

Látnivalók bélyegkép|balra|200px|A citadella

Vieux port – a nagyjából patkó alakú kis öböl volt az első kikötő, később csak a halászok használták, ma ez a luxusjachtok, vitorlások kikötője, de azért a halászok sem lettek hűtlenek hozzá, s reggelente színes látvány az itt található halpiac. Déli végében, a várhegy oldalára kapaszkodva a szép Jardin Romieu park szubtrópusi növényei pompáznak. A park alatt nyúlik be a tengerbe a móló, ennek végében van a Jetée de Dragon szökőkút. Église St-Jean-Baptiste – a rakpart északi oldalánál álló kéttornyú barokk templom 1636-1666 között épült. Oratorie de l’Immaculée Conception – az 1589-ben épült, egyhajós kis templom kívülről keveset mutat, belülről azonban a csupa márvány, arany és faragás, barokk díszítése igen gazdag. A templom bal oldalán van a Mária-szobor, amelyet minden évben szeptember 8-án körmenetben visznek körül az alsóvárosban. Oratorie de la confrérie St-Roch – a 17. században épült kis templom, itt őrzik Szent Rókus szobrát. Place St-Nicholas – a teret a 19. században alakították ki, pálmafák, platánok szegélyezik, középen zenepavilon van. A tér déli végében Korzika nagy fiának, Bonaparte Napóleonnak szobra áll, az északi végében az 1870-es háború korzikai hősi halottainak az emlékműve található, amely a halottak elsiratását ábrázolja. Ancien palais des gouverneurs – a régi vár a Terra Nova, a kikötő fölé magasodó várdomb területén van, falak veszik körül, a rajtuk átvezető kapu a 18. században épült. Az udvaron donjon, vártorony magasodik, a mellettük álló épültek a genovai kormányzó lakásául szolgált. Ma a Musée d’Ethnographie corse, a néprajzi múzeum kapott bennük otthont. Église Ste-Marie – a város egykori katedrálisa 1495-ben épült, de tornya 17. századi. A bal oldali Szent Szív-oltár dísze egy régi oltárkép, 1512-ben festette egy olasz művész. A jobb oldali oltár ezüst szobra Mária mennybemenetelét ábrázolja, minden év augusztus 15-én körmenetben viszik végig a városon. Chapelle Ste-Croix – ebben a kápolnában található a Csodatévő Krisztus keresztje, ezt a régi fakeresztet 1428-ban a tengeren úszva találta két halász, s azóta is a bastiai halászok tiszteletének tárgya. La Canonica – a város repülőterének a közelében található, ez volt a római kikötő, a Mariana, s az ásatások jelentős őskeresztény emlékeket tártak fel, egyebek között egy primitív templom és egy keresztelőkápolna maradványait. Ezek mellett áll az 1119-ben felszentelt egykori katedrális, a legrégebbi és a mai napig működő templomok egyike a szigeten. Itt található ugyancsak az Église San Parteo, 11-12. századi templom.

Testvérvárosok - Erding - Viareggio

Sport A városnak két futballcsapata van: a Ligue 1-ben szereplő SC Bastia, és a Ligue National-ban, azaz a 3. vonalban szereplő CA Bastia. Az SC Bastia és az AC Ajaccio összecsapása a Derby du Corse, azaz a korzikai derbi. Érdekesség, hogy a 2012/13-as szezonban a kupa nyolcaddöntőjében épp a CA Bastia ejtette ki az SC Bastiát a Francia Kupából.

Jegyzetek

További információk

A város hivatalos honlapja

Kategória:Haute-Corse megye települései Kategória:Prefektúrák Franciaországban