Takács János (Nagyszeben, 1960. június 25.) magyar közgazdász, üzletember, az Electrolux volt közép-európai vezérigazgatója és a svéd cég magyarországi leányvállalatának vezetője, ezt követően a Pfeifer & Langen németországi konszern román Diamant vállalatának vezérigazgatója 2025-ig. Ugyanez év májusától az MTKI Élelmiszeripari Kutató-fejlesztő és Szolgáltató Intézet ügyvezető igazgatója.

A Menedzserek Országos SzövetségeTakács János a Menedzserek Országos Szövetsége elnöke és a magyarországi Svéd Kamara korábbi elnöke, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) 12 alelnökének egyike volt, jelenleg a magyar Román Kereskedelmi Kamara elnöke. A Budapesti Vonósok kamarazenekar Alapítványának az elnöke.

Életpályája Tanulmányai 1988-ban végzett a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem közgazdaság-tudományi karán, majd 1991 és 1993 között másoddiplomát szerzett a budapesti Közgazdasági Továbbképző Intézetben, a gazdasági ellenőrző szakon.

Munkája Miután elvégezte az egyetemet, a Romtrans Nemzetközi Szállítmányozási Vállalatnál volt közgazdász, majd 1990-ben egy szintén romániai baromfitenyésztő vállalatnál lett gazdasági vezető. Még ebben az évben állást kapott a budapesti Tungsramnál. A vállalatot megvásárló General Electric-leányvállalat G.E. Lighting 1992-ben clevelandi pénzügy divíziójába küldte dolgozni pénzügyi asszisztensként.

1993-tól 1995-ig az IBM Magyarország Kft. gazdasági igazgatója, majd 1995-1997 között a Kőbányai Sörgyár Rt. gazdasági vezérigazgatója. 1998-ban lett az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója, 17 évig. Ezt követően a Pfeifer und Langen németországi konszern nagyváradi Diamant vállalatának vezérigazgatója. 2025. májusától az MTKI MTKI Élelmiszeripari Kutató-fejlesztő és Szolgáltató Intézet ügyvezető igazgatója.

Egyéb tisztségei 2011 - Akadémikus - International Academy for Quality IAQ) 2009 - CSR Hungary Díj Bíráló Bizottság - Elnök 2009 - Befektetői Tanács - Társelnök 2008 - Menedzserek Országos Szövetsége - Elnök 2008 - 2011 - Miskolci Egyetem Gazdasági Tanácsa - Elnök 2006 - 2009 - Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) - Elnök 2006 - Miskolci Egyetem Gazdasági Tanácsa - Tag 2005 - Magyar Formatervezési Tanács (MFT) - Tag 2005 - Miskolci Egyetem Tudásintenzív Mechatronikai és Logisztikai Rendszerek Regionális Egyetemi Tudásközpontja - Felügyelő Bizottsági Tag 2005 - Corvinus Egyetem Budapest, Business School of Management - Tanácsadó Testületi Tag 2004 - Magyarországi Svéd Kereskedelmi Kamara - elnök 18 éven át 2004 - Gépipari Tudományos Egyesület (GTE) - Tiszteletbeli Elnök 2002 - Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottság (EOQ MNB) Tanácsadó Testülete - Alapító Tag 2000 - Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége - volt Alelnök 2000 - Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Szövetsége - volt Alelnök 2014 - Román Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke 2022- A Budapesti Vonósok Alapítvány elnöke

Családja Egy leánygyermeke van (1983), felesége Issekutz Erzsébet lapszerkesztő, újságíró, jelenleg a Semmelweis Kiadó vezető szerkesztője.

Kitüntetései Sarkcsillag Svéd Királyi Érdemrend (Kungliga Nordstjärneorden) (2010) "Mercur Díj" - Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (2008) Miskolci Egyetem díszpolgára (2008) Jászberény város díszpolgára (2006) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2006) "Év Menedzsere 2005" - Menedzserek Országos Szövetsége (2006) Nyíregyháza városért "Bencs Kálmán Díj" (2005) Signum Aureum Universitatis" kitüntetés - Miskolci Egyetem (2001) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei "Gazdasági Díj (2000)

Jegyzetek

Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Magyar üzletemberek Kategória:Nagyszebeniek Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei