A budapesti Piarista Gimnázium a piaristák által működtetett hatosztályos gimnázium Budapesten. 1717 óta működik. A Piarista Gimnáziumot fenntartó szerzetesrendet 400 éve alapította Kalazanci Szent József. A piaristák 1717-ben (azaz 300 éve) telepedtek meg Pesten: ez lett Pest város első középiskolája. Azt itt tanító tanárok azóta is azon igyekeznek, hogy az egész embert neveljék – jelszavuk: hívő élet és tudomány.

Az iskola hitvallása és jelene bélyeg|300px|A gimnázium régi-új épülete

A kalazanciusi iskola néhány jellemző vonása és a budapesti Piarista Gimnázium aktuális pedagógiai és tanulásszervezési irányai:

Inspiráló: Kalazancius iskolája  "jóra vezet és serkent". [....] A nevelés megköveteli, hogy a nevelő  "lelki ember legyen, aki készséges lelkülettel ad példát, és tanítja nem csak az iskolai tanulókat, hanem a világiakat is, hogy a paradicsomba vezető igaz útra térjenek." (4321. levél)

Az iskolában az általános gimnáziumi oktatás magas szinten történik, a tanulók országos és nemzetközi tanulmányi és innovációs versenyek rendszeres szereplői. A tanórákon kívül a tanulók tantárgyi szakkörökön, média-, robotika- és MI-szakkörökön bővíthetik tudásukat.

Inkluzív: Kalazancius iskolája "mindenkinek mindenben segít, személyválogatás nélkül." Kalazancius az alapítástól kezdve mindig is védelmezte a szegények minőségi oktatáshoz való jogát. [...] A Kegyes Iskolákban senkinek sem lehetett kiváltsága, hacsak az nem feddhetetlen erkölcsös életét vagy a szorgalmasabb tanulását szolgálja. Azt akarta, hogy mindenki – gazdagok és szegények egyaránt – ugyanúgy öltözzön, és hogy közösen vegyenek részt minden tevékenységben.

Az iskolában sajátos nevelési igényű tanuló együttnevelése lehetséges. A Piarista Gimnázium képzései térítésmentesek. A diákok túráit a Piarista Alapítvány, a nagycsaládosok étkezését az iskola támogatja.

Átfogó: Kalazancius iskolája "a képzettség és a lelkiség által a megváltás művével való együttműködés érdekében nevel". Kalazancius számára a nevelés szolgálat, mely a megváltás köré szerveződik és  "egyszerre törekszik a test és a lélek javára." A szellemi fejlődés összhangban áll az erkölcsi és vallási növekedéssel. A testnevelés és a művészeti oktatás elengedhetetlen az emberi személy egyensúlya és épsége szempontjából. Az oktatásnak minden egyes területére szükség van, és mind az ember átfogó növekedését szolgálja.

A szakkörökön túl az énekkari alkalmak és fellépések színesítik a tanévet. Az iskola Vörösmarty Kórusa Kodály Zoltán hagyományát követi. Délután kosár- és röplabda edzéseken vehetnek részt a tanulók.

Átalakító hatású: Kalazancius iskolája oktatásban részesíti a gyerekeket, hogy "tökéletesíteni és nemesíteni tudják önmagukat és hazájukat" hozzájárulva ezzel a társadalom megújításához. Az iskola felkészíti a diákokat, hogy vegyenek részt  a társadalom életében. A gyerekek gyakran imádkoztak a az egyház egységéért és a békéjéért. A tanárok az osztályokat kétségkívül tájékoztatták a 17. században Európát fenyegető háborús helyzetről. A békéért való imádkozás abban is segítette a gyerekeket, hogy kialakuljon bennük a társadalmi tudatosság. Emellett a Kegyes Iskolák tantervét úgy alakították ki, hogy a diákok gyakorlati tudásra tegyenek szert, megélhetéshez jussanak, és hasznos tagjai legyenek a társadalomnak, vagyis hogy "tökéletesíteni és nemesíteni tudják önmagukat és hazájukat" . Az írás-olvasás, a latin nyelvtan és a számtan elsajátításával a diákok jó munkákhoz juthattak, melyek lehetővé tették számukra a méltó életet.

A Piarista Gimnázium számos tudóst, államférfit és egyházfőt adott az magyar társadalomnak, a diákok órarendjében ma állampolgári ismeretek, kisebb csoportokban tartott hittanórák és választható tantárgyak is felbukkannak.

Evangelizáló: Kalazancius iskolája a "hívő életre és a keresztény tanra" nevel. A Kegyes Iskolák számára az evangelizáció abban áll, hogy átfogó, minőségi nevelésben részesítik a diákokat, miközben az evangéliumot állítják a nevelési terv középpontjába.

Rendszeres lelkigyakorlatokkal, közösen ünnepelt szentmisékkel, napközbeni imával és katolikus hittanórákkal törekszik az iskola a hívő életre nevelésre.

Gyakorlatias: Kalazancius iskolája a "jó életre és a boldogságra" nevel. Az oktatástól "függ a későbbi felnőtt egész hátralévő életének jó vagy rossz kimenetele."

Az iskola kilencedik és tizedik évfolyamon választható tantárgyakat hirdet a tanulóknak, akik heti 1-2 órában gasztronómia-barkácsolás, színjátszás, projektfizika és terepbiológia órák közül, valamint pénzügyi és gazdasági ismeretek, pszichológia-jelenismeret, projektmatematika és projektkémia órák közül választhatnak. Több partnerrel együttműködve a kötelező közösségi szolgálatot a tanulók rendre szociális téren, rászorulókkal foglalkozva végzik el.

Tananyag: Kalazancius a humanista pedagógiába sorolható, amely nagy jelentőséget tulajdonít a humán tanulmányoknak. Úgy gondolja, hogy a klasszikus szerzők tanulmányozása a keresztény tanítással együtt a Nyugat értékes kulturális hagyományába vezeti be a diákokat. Emellett elkezdi bevezetni a Kegyes Iskolákban a legmagasabb szintű matematikát és a modern fizikát Galileo Galilei felügyelete alatt. Az iskolai szabályzat segít megérteni, milyen nagy fontossággal bírnak a jó szokások és a fegyelem az emberi erények elsajátítása szempontjából.

Első idegen nyelvként angolt vagy németet, másodikként angolt, németet, spanyolt vagy franciát lehet tanulni a gimnáziumban. A latin harmadik idegen nyelvként opcionális tantárgy. Az informatika és művészeti, valamint néhány kémia- és matematikaóra csoportbontásban kerül megtartásra, így valós figyelem juthat minden tanulóra. A 11. és 12. évfolyamon magyar-, történelem-, fizika-, kémia-, biológia és adott esetben idegennyelv-fakultációk indulnak, informatika és földrajz tárgyból érettségi felkészítésre van lehetőség.

A nevelés terei: Kalazancius nemcsak sikerrel fejlesztett ki egy modern iskolamodellt (formális nevelés), hanem szükségét látta annak is, hogy kiegészítse az különféle tanórán kívüli tevékenységekkel a tanteremtől eltérő helyszínen, önkéntes alapon ([non]-formális nevelés). Egyike az iskola falain kívüli nevelési tevékenységeknek a kirándulás volt. Csütörtök délután, vasárnaponként és ünnepnapokon tartottak ilyen rövid kirándulásokat. [...] Kalazancius meg volt győződve a kirándulások hasznosságáról, ugyanis e tevékenység kivonta a gyerekeket az utcai bűnözésből, és így fogékonyabbá váltak a tanulásra.

Az iskola közösségfejlesztési és oktatási profiljának része a rendszeres túralehetőség. Az osztályok minden évszakban túrára indulnak, nyáron legalább egy kerékpáros, gyalog- vagy evezős kirándulást szervez minden osztályfőnök. A február az iskolai sítúra ideje, nyáron rendi vitorlásedzések kezdődnek Balatonberényben.

Átfogó nevelői profil: Kalazanciusnak meggyőződése volt, hogy az átfogó nevelés megvalósítása érdekében "nagylelkű és különlegesen erre a feladatra hivatott, apostoli életű, szegény és egyszerű emberekre." van szükség.

Az iskola épületében két piarista rendház is működik, a világi tanárokon kívül piarista paptanárokkal is találkoznak a tanulók rendszeresen tanítási helyzetben.

Nevelői közösség: Kalazanciusnak hamar meggyőződésévé vált, hogy a tanárok motiváltságának – és így a Kegyes Iskolák stabilitásának – fenntartása érdekében a tanári kar összekovácsolása jelenti a jó megoldást.

Kapcsolat: Kalazanciusnak kezdettől fogva állandó szövetségben kellett állnia a szülőkkel, a helyi világi és egyházi vezetéssel, valamint a környékbeli vállalkozásokkal, melyek hozzájárultak a terv megerősítéséhez. A Kegyes Iskolák a társadalom javát szolgálják, és ily módon folyamatos párbeszédben kell állniuk az általuk szolgált társadalommal."

Az iskola története Pest városa a török hódoltság és a Rákóczi-szabadságharc után a piaristákat bízta meg első középfokú iskolájának létrehozásával. A tanítás 1717. november 7-én kezdődött meg, amely kezdetben a jezsuiták rendszerét követte, de hamar kialakult a piaristák jellemző nevelési és tanulmányi rendje. Az iskola a 19. század elején öt- majd hatosztályossá bővült. A hetedik osztály 1850-ben nyílt meg, ezzel az iskola főgimnáziummá alakult. 1883-tól állami tanterv szerint működő nyolcosztályos főgimnáziumként működött.

Mai épületét az 1900-ban lebontott régi pesti városháza helyén emelték. Tervezője Hültl Dezső volt (1914–1917).http://budapest100.hu/house/piarista-utca-1/

A második világháború után általános iskolai oktatást is szerveztek, majd az általános iskola és a gimnázium szervezetileg különvált. Az 1948-as államosítás után az általános iskola megszűnt, a gimnázium két évig Budapesti V. ker. Állami Ady Endre Általános Gimnázium néven működött. 1950-től az állam és az egyház megállapodása alapján újra rendi kezelésbe került, és négyosztályos gimnáziumként működhetett. 1953 őszétől a Váci utcai épület az ELTE használatába került (a bölcsészkar üzemelt itt), a Piarista Gimnáziumot pedig a Mikszáth Kálmán térre költöztették (a Sophianum épületébe).

1989-től a létszámkorlátozás megszűnt; az iskola újabb osztályokkal, a tanári kar pedig civil tanárokkal bővült. Az utolsó négy évfolyamos osztály 2002-ben érettségizett, azóta csak hat évfolyamos osztályok működnek.

bélyeg|300px|A gimnázium kápolnája a 2011. évi fölújítás után A gimnázium régi épületét az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara 2001 júniusában elhagyta, és visszaadta a piarista rendnek. Hosszan elhúzódó felújítási és átalakítási munkák kezdődtek. Ezek során Golda János terve szerint az egykori udvar helyére tornaterem épült, amelynek teteje egyben iskolaudvarként szolgál a diákok és tanárok számára.Golda János–Kovács Zoltán–Mészáros Erzsébet: Harmonia Caelestis - Piarista Központ, Budapest. URL: http://epiteszforum.hu/harmonia-caelestis-piarista-kozpont-budapest. – Mizsei Anett: A szent és a profán, harmóniában – Piarista Központ, Budapest. URL: http://epiteszforum.hu/a-szent-es-a-profan-harmoniaban-piarista-kozpont-budapest Az építkezés 2011 tavaszán ért véget, majd május 9. és 16. között a gimnázium átköltözött a Mikszáth térről saját egykori épületébe. Május 16-án a diákok és tanárok Vízhányó Zsolt igazgató vezetésével, az iskolai fúvószenekar kíséretében vonultak át Piarista (akkor még Pesti Barnabás) utcába. A gimnázium kápolnáját (1957-től itt működött az Egyetemi Színpad), amelynek átépítése 2011 nyarán fejeződött be, Erdő Péter esztergomi érsek áldotta meg 2011. szeptember 2-án.Szily László: Rogán Antal, Krisztus teste és a betonkocka (Index, 2011. szeptember 2.)

Személyek bélyeg|300px|Gróf Széchenyi István emléktáblája a gimnáziumban bélyeg|300px|Légi felvételen bélyeg|300px|Légi fotón bélyeg|300px|Madártávlatból bélyeg|300px|A magasból Egykori neves tanárok Bajtay Antal (1717–1775) piarista szerzetes, történész Farkas István (1949–) piarista szerzetes Haller György (1883–1934) tanár, festőművész Huszka József (1854–1934) tanár, néprajzkutató, művészettörténész Jelenits István (1932–2024) piarista tanár, teológus, irodalomtörténész Kovács Mihály (1916–2006) piarista szerzetes, fizika-matematika szakos tanár, az informatika-oktatás úttörője (Rátz Tanár Úr Életműdíjas) Haller György (1883–1934) tanár, festőművész Kornis Gyula (1885–1958) piarista szerzetes, filozófus, politikus Lukács László (1936–2023) piarista tanár, teológus, irodalomtörténész, szerkesztő Öveges József (1895–1979) piarista szerzetes, fizikus Rómer Flóris (1815–1889) régész, művészettörténész, a magyar régészet atyja Sík Sándor (1889–1963) piarista szerzetes, költő, műfordító, irodalomtörténész

Egykori neves diákok Ágai Adolf (1836–1916) újságíró, humorista Antall József (1932–1993) történész, politikus Arányi Lajos György (1812–1887) orvos, tanár Bajza József (1804–1858) költő, színigazgató, kritikus Balás Béla (1941–) püspök Barkóczy László (1791–1847) pap Batsányi János (1763–1845) költő Batthyány Ignác (1741–1798) pap Bánáss László (1888–1949) veszprémi püspök Béldy Alajos (1889–1946) katona