Horváth József (Zsédeny, 1924. február 11. – Budapest, 2004. augusztus 26.) Kossuth-díjas magyar színész. A Budapesti Katona József Színház örökös tagja, az Ólomkatona-díj első kitüntetettje.

Életpályája Későn, harmincegy éves korában végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Azonnal a Nemzeti Színház szerződtette. Huszonhét „nemzetis” év után örömmel fogadta el az önálló társulatot alapítók invitálását. Több mint két évtizeden át volt a teátrum alázatos, kiváló alakításokat nyújtó tagja. Szerepet kapott Csehov: A manó című darabjában, amely a társulat nyitó előadása volt. A színház mellett számos nagy sikerű magyar filmnek is szereplője.

Alakításai Színház A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 125. Ugyanitt ötvenhat színházi fotón is látható.2011. július 18-i lekérdezés

Film

Televízió

Rádiójáték Shakespeare, William: Rómeó és Júlia (1961) Bojki János: Az ékesen szóló paraszt története (1962) Anton Pavlovics Csehov: A levél (1966) Szabó Magda: A rab (1966) William Shakespeare: Julius Caesar (1970) Vészi Endre: A konzervmester vasárnapja (1971) Illyés Gyula: Fáklyaláng (1972) Jules Verne: Várkastély a Kárpátokban (1973) Vészi Endre: Bukósisak (1973) Csetényi Anikó: Sok beszédnek sok az alja (1974) Victor Hugo: 1793 (1974) Lev Tolsztoj: "Emlékezz Arzamaszra!" (1976) Bill Naughton: Késő éjjel a Watling Streeten (1977) Frane Puntar: Nyikorgó ajtó (1977) Aghajan, Kazarosz: Anahit (1978) Boldizsár Iván: Csizma és szalonna (1978) Gárdonyi Géza: Egri csillagok (1979) Geoffrey Chaucer: Canterbury mesék (1979) E.T.A. Hoffmann: Az arany virágcserép (1982) A JÁTSZÓ EMBER - Megy a kosár, avagy a népi játékok kincsesházából (1982) Kolozsvári Grandpierre Emil: A törökfejes kopja (1982) Füst Milán: Őszi vadászat (1983) Móricz Zsigmond: Murányi kaland (1985) Hardy, Thomas: A weydoni asszonyvásár (1985) Fazil Iszkander: A páncélszekrény titka (1986) William Butler Yeats: A színészkirálynő (1987) Weöres Sándor: Szent György és a sárkány (1990) Alekszandr Szolzsenyicin: A tankok igazsága (1993) Ladislav Fuks: Boldogultak bálja (1993) Ambrus Zoltán: Giroflé és Girofla (1995) Bodor Ádám: Sofőrünk egy rosszabb napja (1995) Móricz Zsigmond: Ház az erdőben (1995) Rudyard Kipling: A fehér fóka (1995) Spiró György: Vak Béla király (1995) Szőcs Géza: Ezredvégi történet (1995) Závada Pál: A hercegnő vére (1996) Jaroslav Hasek: Svejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban (1997)

Elismerései Farkas–Ratkó-díj (1963) Jászai Mari-díj (1961, 1975) Érdemes művész (1979) Kiváló művész (1984) Kossuth-díj (1992) Aase-díj (1989) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2002)

Hitvallás

Emlékezők Juhász Dósa János „Kevés epizódszereplőt őriz meg az emlékezet, de Makláry Zoltán, Siménfalvy Sándor, Gyenge Árpád, Kőmíves Sándor nevére és alakjára sokáig emlékezni fogunk. Ehhez a csapathoz tartozott Horváth József is. Egyik utolsó szerepében ő ássa ki Yorick koponyáját a fagyos helsingöri földből. Azóta elment a dán királyfi, Ternyák Zoltán is. Fogyunk Dániában, fogyunk itt is.”

Jegyzetek

Források

Katona József Színház 1982–2002, Balassi Kiadó, 2002 A budapesti Katona József Színház hivatalos honlapja A Katona József Színház bemutatói 1982– Ki kicsoda? Kossuth könyvkiadó – (1981)

További információk

szinhaz.hu Juhász Dósa Dósa János emlékezése Moziplussz nekrológ Filmtörténet online Filmkatalógus GETAMOVIE

Kategória:Magyar színészek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:1924-ben született személyek Kategória:2004-ben elhunyt személyek Kategória:Farkas–Ratkó-díjasok Kategória:Aase-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei