Iveta Radičová, született Iveta Karafiátová (Pozsony, 1956. december 7. –) szlovák szociológus, politikus, munkaügyi miniszter (2005–2006), a 2009-es szlovákiai elnökválasztás egyik jelöltje. 2010-től 2012-ig Szlovákia miniszterelnöke.

Tanulmányai Szociológiát tanult a pozsonyi Comenius Egyetemen, 1979-ben végzett. 1979 és 1989 között a Szlovák Tudományos Akadémia szociológiai osztályán dolgozott, majd 1990 és 1993 között a Comenius Egyetem szociológiai tanszékén. 1993 és 1997 között az Academia Istropolitana volt a munkahelye, majd 1997-ben megszerezte doktorátusát. 1997 és 2005 között az egyetem politológiai tanszékén dolgozott. 2005-ben a szociológia professzora lett.

A politikában

Politikai tevékenysége 2009-ig 1990 és 1992 között a Nyilvánosság az erőszak ellen (szlovákul Verejnosť proti násiliu, VPN) nevű párt tagja volt. 2005. október 17-től 2006. július 4-ig Szlovákia munkaügyi minisztere volt, a menesztett Ľudovít Kaník helyett. Pártja ekkor már a Szlovák Kereszténydemokrata Unió – Demokrata Párt (SDKÚ-DS) volt. 2008-tól a szlovákiai elnökválasztás egyik jelöltje, 2009. március 21-én túljutott az első fordulón, első nőként Szlovákiában.A magyar területeken Iveta Radičová lekörözte Gašparovičot – Felvidék.ma, 2009. március 22. A 2009. április 4-én tartott második fordulóban 44,47%-kal második lett, így a következő terminusra is Ivan Gašparovič lett az elnök.Gasparovic nyerte a szlovák elnökválasztást – Index, 2009. április 5.

2009 áprilisában lemondott szlovák parlamenti mandátumáról, mert az ülésteremből hiányzó képviselőtársa helyett nyomott gombot az egyik szavazásnál.Radicová lemondott képviselői mandátumáról – Index, 2009. április 23.

Miniszterelnökként (2010-2012) A 2010-es szlovákiai parlamenti választáson a második legtöbb szavazatot szerző Szlovák Kereszténydemokrata Unió – Demokrata Párt kormányfőjelöltje, majd július 8-ától kezdve Szlovákia miniszterelnöke.

A sokszínű jobbközép koalíciós kormány csupán 1,5 évig működött, a tagjai között rendszeresen viták folytak. A kormány bukása után, 2011. október 29-én bejelentette, hogy kilép az SDKÚ-DS-ből, nem indul a 2012-es választáson sem, hanem visszatér a tudományos életbe.Radicová kilépett pártjából – InfoRádió, 2011. október 29. Ennek ellenére 2011-ben a harmadik legnépszerűbb politikus maradt Szlovákiában.

Kormányzati politika és intézkedések Kormányzása idején a gazdasági kérdések kerültek előtérbe, ugyanis a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság utóhatásainak idején vette át a miniszterelnöki tisztséget 2010-ben, és feladata Szlovákia gazdasági helyreállítása volt. Az ország pénzügyi helyzete ekkor jóval gyengébb volt, mint sok más európai államé: magas költségvetési hiánnyal, nagy munkanélküliséggel, jelentős államadóssággal, alacsony átlagjövedelmekkel, gyenge életszínvonallal és hiányos infrastrukturális háttérrel küzdött. Kormányzása idején 0,8 százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta.

Radičová bejelentette, hogy állami kiadáscsökkentéssel kívánja mérsékelni a költségvetési hiányt, miközben kerüli az adóemeléseket. Hangsúlyozta: „Készek vagyunk felelősséget vállalni az országért abban az időszakban, amikor annak mély gazdasági válság hatásaival és politikai elődeink felelőtlen döntéseivel kell szembenéznie.” Ugyan túlzottnak nevezte Szlovákia 4,5 milliárd eurós garanciavállalását az uniós stabilizációs alapban, de kijelentette, hogy nem fogja blokkolni az EU-n belüli jóváhagyását, ugyanakkor törekedett a szlovák hozzájárulás feltételeinek újratárgyalására. Külpolitikájában külön figyelmet fordított Magyarország és Szlovákia kapcsolatainak javítására, amelyek a szlovákiai magyarokat hátrányosan érintő törvények miatt korábban megromlottak.

Radičová a kormányzati korrupció visszaszorítását is célul tűzte ki, és meghirdette az „otvorená vláda” (nyílt kormányzás) kezdeményezést. Az átláthatóság növelése érdekében elrendelte, hogy minden közbeszerzési szerződést nyilvánosan, az interneten tegyenek közzé. Ennek ellenére kormánya több korrupciós botrányba is belebonyolódott, köztük a jelentős visszhangot kiváltó Gorilla-ügybe, amely során kiderült, hogy az SDKÚ-DS pártvezetés és más tisztviselők üzleti körökkel tartottak titkos találkozókat. Az ügy megingatta a közvéleményt a kormány iránt, és hozzájárult a párt gyenge szerepléséhez az előrehozott 2012-es Szlovákiai parlamenti választáson.

Kormányzása végére Radičová nem tudta megvalósítani legtöbb politikai célkitűzését, elsősorban a rövid hivatali ideje miatt. Saját megfogalmazása szerint a gazdasági világválság is nehezítette a kormányzást, feszültségeket okozva és bonyolultabbá téve a politikai döntéshozatalt az Európai Unióban.

Magánélete Férje, Stano Radič humorista volt, aki 2005-ben elhunyt. 2006 óta lányával, Evával (és 2009-ig egy Ján Riapoš nevű férfival) él együtt Dunaújfaluban. 2012-ben kapcsolatot kezdett Marián Balázzsal, korábbi tanácsadói csapatának vezetőjével.

Jegyzetek

További információk Hivatalos honlapja Az Új Szó hivatkozásai Iveta Radičováról

Kategória:Szlovák tudósok Kategória:Szociológusok Kategória:Az SDKÚ korábbi tagjai Kategória:Pozsonyiak Kategória:Szlovák nők Kategória:Szlovákia miniszterelnökei Kategória:Szlovákia miniszterei Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Élő személyek