A Mi vajon a szíved vágya? (What More Do I Need?) a Született feleségek (Desperate Housewives) című amerikai filmsorozat kilencvennegyedik epizódja. Az Amerikai Egyesült Államokban először az ABC (American Broadcasting Company) adó vetítette 2008. november 9-én.

Az epizód cselekménye Vágy. Egy érzés, amelynek célja, hogy rossz útra vezessen. Olyan holmik megvásárlására csábít, amire nem telik. Olyan édességek megkóstolására ingerel, amiket csak a szemünk kíván. És olyan szerelmi viszonyokba hajszol, amikre nyilvánvalóan nem vagyunk elég érettek. Lynette és Tom tudomására jut az a kellemetlen tény, hogy Porter fiuk a nálánál kétszer idősebb Anne Schilling hálójába került. Eközben Gabrielle arra gyanakszik, hogy Carlos legbőkezűbb vendégét, Virginiat valószínűleg hátsó szándékok vezérlik. Bree egy gyenge pillanata nagy szégyent hozhat rá, s Katherine nem olyan apró titkára is fény derül. Susan pedig végre megérti a Jacksont fűtő érzéseket. Mindeközben Mrs. McCluskey és a húga, Roberta, meglehetősen riasztó információk birtokába jutnak. Ugyanis kinyomozzák, hogy Dave minden bizonnyal börtönben ült, és kapcsolatban áll valakivel, aki a Lila Akác közben lakik vagy lakott.

Mellékszereplők Lily Tomlin - Roberta Kathryn Joosten - Karen McCluskey Gale Harold - Jackson Braddock Stephen Spinella - Dr. Samuel Heller Drew Tyler Bell - Charlie Gail O'Grady - Anne Schilling Frances Conroy - Virginia Hildebrand Madison De La Garza - Juanita Solis Daniella Baltodano - Celia Solis Annie LaRussa - Eleanor Garrett Jeff Sumner - Brandon

Mary Alice epizódzáró monológja A narrátor, Mary Alice monológja az epizód végén így hangzik (a magyar változat alapján): "Vágy. Egy érzés, amelynek célja, hogy rossz útra vezessen. A szeretetre éhezőket ostoba döntésekbe hajszolja. A családra vágyókat arra sarkalja, hogy dühből cselekedjenek. A régóta magányosokat vakmerő, meggondolatlan tettekre indítja. És amikor szívünk vágyának kergetése rögeszmévé válik, csak abban bízhatunk, hogy egy értünk aggódó barát utánunk nyúl és észre térít."

Epizódcímek más nyelveken Angol: What More Do I Need? (Mi kell még nekem?) Német: Begierde (Vágy) Olasz: Desideri incontrollabili (Fékezhetetlen vágyak)

Kategória:A Született feleségek epizódjai