Martsa István (Pozsony, 1912. június 23. – Budapest, 1978. február 3.) kétszeres Munkácsy Mihály-díjas magyar szobrász- és éremművész, érdemes művész. bélyegkép|jobbra|300px|Martsa István Nagy Balogh János emlékműve, Budapest, a kispesti Templom téren (1975) bélyegkép|jobbra|230px|Martsa István Ülő nő című szobra Budapesten, a VIII. kerületi József utcában bélyegkép|jobbra|230px|Martsa István Zuhanyozó nő című szobra Siófokon bélyegkép|jobbra|230px|Ignotus, Veigelsberg Hugó sírja Budapesten. Kerepesi temető: 24/1-2-72. Martsa István domborműve thumb|jobbra|230px|Bottyán János lovasszobra az esztergomi Széchenyi téren bélyegkép|jobbra|230px|Martsa István sírja Budapesten. Farkasréti temető: 25-1-35. A szobrász saját alkotása

Pályafutása Martsa viszonylag későn, 33 éves korában kezdte meg tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán. Eredendően villanyszerelő szakmát tanult 1920-tól, majd segédként az esztergomi Elektromos Műveknél dolgozott, később mozigépész lett. Szabadidejében fafaragással foglalkozott, amelyekre felfigyelt az Ady-szobor és kapcsán ismertté vált szobrászművész, Csorba Géza. Csorba egyébként a második világháború idején Martsa Alajos, Martsa István testvérbátyja esztergomi házában bújt meg az üldözések elől, ahol az abban az időben katonai behívóparancsát megtagadó Martsa István is meghúzódott.

A háború után Csorba Géza ösztönzésére a Magyar Képzőművészeti Főiskolára iratkozott, ahol 1945–1950-ig Csorba Géza, Ferenczy Béni és Beck András voltak a mesterei. Főiskolai évei vége felé Ferenczy Béni tanársegédje lett. 1947-ben jelent meg először kiállításokon. Ferenczy Béni 1948-ban megvált főiskolán betöltött tanári állásától, de napi kapcsolatot tartva vele, képzését tovább is szemmel tartotta. Idővel a mester és tanítványa kapcsolat barátsággá alakult. Az 1950-es évek elején közös műteremben dolgoztak, s Ferenczy néhány jelentősebb alkotása Martsa József utcai műtermében készült.

1951-től a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnázium szobrász tanára lett, 1960-ig. Tanítványai közül többen szobrászok, sőt éremművészetben is jeleskedő alkotók lettek, mint például Asszonyi Tamás vagy Egyed Emma. 1964-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem művészettörténeti tanszékén a szobrászat oktatója volt. Művészi munkásságát kisplasztikák és kisméretű portrék mintázásával kezdte. Ezt követte érmeinek gazdag sora. Portréi és érméi kitűnő ábrázoló készségről tanúskodnak. Az 1950-es évek közepétől szabadtéri szobrokra is kapott megbízást. Tanulmányúton járt 1956-ban, Olaszországban, 1958-ban Vietnámban, 1969-ben Mongóliában.

Kiemelkedő munkásságának elismeréséül Munkácsy-díjjal jutalmazták (1957, 1966), 1970-ben Érdemes Művész, 1972-ben pedig az akkori művészeknek adható legmagasabb kitüntetések egyikét, a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Szerény, visszahúzódó személyisége távol maradt az érvényesülés mindennemű formájától. Művészi hitvallását egyedül műveivel kívánta képviselni. Korai halálát szívinfarktus okozta. Felesége Szűcs Ilona festőművész volt; gyerekük Martsa Balázs.

Társulati tagságai A Képzőművészeti Szövetség tagja volt (1951-től több tisztséget viselt) A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület egyik alapítója volt 1958-ban A Művészeti Alap vezetőségi tagja volt 1972-től haláláig

Műveiből (válogatás) Első korszakában, 1948-1952 között erősen kötődött a klasszikus hagyományokhoz. Ekkor elsősorban kisplasztikákat, érmeket, portrékat mintázott kitűnő jellemábrázolással. Kisplasztikáin, érmein, szobrain Ferenczy Béni stílusa, szellemi öröksége érződik. Az 1950-es évek közepétől figyelme a köztéri plasztikák felé fordult, ekkortól kapott rendszeres szobor-megbízásokat, amelyek további művészetének gerincét alkották. A vashegesztéses technikát az elsők között alkalmazta itthon. Munkássága során 62 érmét, 57 kisplasztikát és 40 szobrot alkotott. Művei megtalálhatók az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban, a pécsi Janus Pannonius Múzeumban, és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében.

Éremművészetéről Martsa István éremművészetének kialakulására, fejlődésére nagy hatással volt mestere Ferenczy Béni éremművészeti jártassága, amely ösztönzően hatott rá. Éremművészetének legjelentősebb korszaka 1950-1955 közé esik, amelyet olyan kimagasló alkotások jellemeznek, mint a Leonardo (1952) emlékérem, amely a nagy reneszánsz mester születésének 500-dik évfordulóját hivatott volt köszönteni, vagy a Dante (1953), Van Gogh (1954), Tolsztoj (1954), Berény Róbert (1954) érem-portrék. Az 1960-as évektől vett részt kiírt állami érempályázatokon, amelyekre készített alkotásai közül több hivatalos állami érem került gyártásra, mint például a Bábolnai Állami gazdaság számára készített lovas érme, vagy Dömös város érme (1963), vagy a Miskolci Filmfesztivál érmei (1966)... stb. Éremművészetét élete során számszerűsítve több mint 70 alkotás reprezentálja. Műveivel, gyakorta szerepelt a FIDEM kiállításokon, és a Soproni Érembiennálékon is, a hazai éremművészet két jelentős bemutatkozásán, de művei bekerültek a Szentendrei Éremantológiába is, amely munkákat, mint a magyar éremművészet kimagasló alkotásait kiállítás sorozat keretében mutattak be szerte Európában, Varsó, Nápoly, London, Moszkva és több más városbeli kiállításokon, abban az időben.

Érmek Marx-érem Vincent van Gogh-érem Berény Róbert-érem

Köztéri alkotások Kossuth Lajos (bronz emléktábla, 1945, 1976-tól az esztergomi Fürdő Szálló homlokzatán) Vasút a mezőgazdaságban (mészkő dombormű a székesfehérvári pályaudvar főhomlokzatán, 1953) Női akt - Álló nő (1956, Ózd, városi kórház) Szerelmespár (1960) Emberpár - Szerelmespár (kő, 1961, Budapest, XII. ker., Szanatórium u. 2.) Auschwitzi mártír emlékmű (1965) Napernyős nő (Balatonalmádi) Két dombormű - Gyümölcstermesztők (terrakotta, 1956, Kazincbarcika, Borsodi Vegyi Kombinát F ép.) Zuhanyozó nő (kőszobor, 1959, Siófok, vasútállomás parkja) Női akt - Ülő nő (kőszobor, 1959, Budapest, VIII. ker., József u. 22., park) Gondozónő gyermekkel (kőszobor, 1959-1961, Budapest, VII. ker., Városligeti fasor 39-41., előkert) Tisza - Fekvő nő (bronz, 1966-1969, Szolnok, Damjanich János Múzeum) Kürtös lány - Zenélő kislány (bronz, 1967, Siklós, gimnázium) Braun Éva-portré (bronz, 1968, Budapest I. ker., Szilágyi Erzsébet Gimnázium) Kubikos (bronz, 1970, Kalocsa, Ecetgyári híd) Talpasok (Vaja, 1975) Vak Bottyán lovasszobra (Esztergom, 1970-es évek) Bókay János-portré (bronz, 1978-1979, Budapest, VIII. ker., Bókay János Egészségügyi Szakközépiskola) Nagy Balogh János emlékszobra (Kispest, 1970-es évek) Kőrösi Csoma Sándor-portré (bronz, 1978-1981, Hajdúnánás, gimnázium) Ignotus síremléke (bronz dombormű, 1969, Budapest, Kerepesi temető) Kazinczy Ferenc (bronz mellszobor, 1972-1973, Abony, szociális otthon) Hegedűs lány (bronz, 1976, Sopron, Liszt Ferenc Művelődési Központ) Kenyérvivő leány

Díjai Magyar Képzőművészeti Főiskola I. díja (1948) Munkácsy Mihály-díj (1957, 1966) Érdemes művész (1970) Munka Érdemrend arany fokozata (1972) Szocialista Munkáért érdemérem Köztéri szobraiért 1968-ban, 1969-ben és 1970-ben nívódíjat kapott.

Kiállításai 1952-től 1978-ig rendszeresen szerepelt érmeivel, kisplasztikáival, köztéri szoborterveivel a hazai kollektív kiállításokon, nemzeti tárlatokon. Majd minden jelentős csoportos kiállításon részt vett. 1955-ben részt vett a Nagy Balogh János Képzőművészeti Csoport kollektív kiállításán, 1956-ban feleségével, Szűcs Ilona festőművésszel együtt állított ki. 1973-ban Budapesten és Esztergomban egyéni, gyűjteményes kiállítást rendezett.

Egyéni kiállítások 1955 • Fényes Adolf Terem, Budapest, feleségével, M. Szűcs Ilonával. 1958 • Hanoi 1973 • Zodiákus Klub, Esztergom 1973 • Műcsarnok, Budapest 1976 • Nagy Balogh Terem, Budapest 1978 • Művelődési Ház, Oroszlány 1978 • Csepel Galéria, Budapest, feleségével, M. Szűcs Ilonával. 1980 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (emlékkiállítás) 1980 • Vármúzeum, Esztergom 1980 • Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága Kiállítóterem 1981 • Városi Művelődési Központ, Hajdúböszörmény 1981 • Művelődési Ház, Dömös, feleségével, M. Szűcs Ilonával. 1982 • Fényes Adolf Terem, Budapest 1982 • Tungsram Klub, Budapest 1984 • Hatvani Galéria, Hatvan, feleségével, M. Szűcs Ilonával 1986 • Művelődési Ház, Tapolca. Feleségével, M. Szűcs Ilonával. 1988 • Magyar Szocialista Munkáspárt, Esztergom, Városi Bizottság Kiállítóterem (Martsa Alajossal). 1990 • „Három szólamban”. Művészetek Háza, Szekszárd. (Martsa Alajossal és feleségével, M. Szűcs Ilonával). 1997 • ART-X Galéria, Budapest, feleségével, M. Szűcs Ilonával

Válogatott csoportos kiállítások 1947 • Képzőművészeti Főiskola növendékeinek kiállítása, Budapest 1949 • Magyar Ifjúsági képzőművészeti (Világifjúsági Találkozó) kiállítás, Fővárosi Képtár, Budapest 1950, 1952-1955, 1960, 1962, 1965, 1968 • 1., 3-6., 8-11. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1952 • Arcképkiállítás, Ernst Múzeum, Budapest 1954 • Magyar Plasztikai és Grafikai kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest 1955 • „Képzőművészetünk tíz éve”, Műcsarnok, Budapest 1955 • I. Miskolci Országos Képzőművészeti kiállítás, Herman Ottó Múzeum, Miskolc 1955 • Nagy Balogh János Képzőművészeti Csoport kollektív kiállítása 1956 • II. Miskolci Országos Képzőművészeti kiállítás, Herman Ottó Múzeum, Miskolc 1956 • Zsennyei művésztelep első kiállítása, Szombathely 1957 • „Magyar forradalmi művészet”, Műcsarnok, Budapest 1957 • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest 1958 • XXIX. velencei biennále, Velence 1958 • Kortárs magyar festészeti, szobrászati és grafikai kiállítás, Antwerpen 1960 • Képzőművészetünk a felszabadulás után, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1964 • Szegedi Országos Képzőművészeti kiállítás, Móra Ferenc Múzeum, Szeged 1965 • „Magyar Képzőművészek a fasizmus ellen”, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1966 • „Magyar művészet a X. századtól a XX. századig”, Petit Palais, Párizs 1967 • I. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs 1968 • Fiatal Művészek Stúdiója 1958-1968, Ernst Múzeum, Budapest 1969 • II. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs 1969 • Magyar Művészet 1945-1969, Műcsarnok, Budapest 1970 • „Lenin a magyar képzőművészetben”, Balassa Bálint Múzeum, Esztergom 1973 • XV. FIDEM Nemzetközi éremkiállítás, Helsinki 1973 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1974 • Magyar éremművészeti kiállítás, Magyar Kultúra Háza, Berlin 1975 • „Harminc győzelmes év”. Nemzetközi Képzőművészeti kiállítás, Moszkva 1975 • Szabadtéri szoborkiállítás, Salgótarján 1978 • Magyar szobrászat, Műcsarnok, Budapest 1978 • „Tisztelet a festőnek”. Vincent van Gogh-kiállítás, Építők Műszaki Klubja, Budapest

Jegyzetek

Források Magyar életrajzi lexikon Bánóczi Zsuzsa: Martsa István életrajza

További információk

T. Riha Margit: Martsa István. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1974. Pénzes Éva: Martsa István. In: Művészet, 1964. 2. szám Újvári Béla: Martsa István. In: Művészet, 1969. 2. szám Újvári Béla: Kubikus szobor Kalocsán. In: Művészet, 1972. II. Kratochwill M.: Három szólamban (katalógus, 1947-1987, Szekszárd, 1990, válogatott bibliográfiával) Kovács P.: A tegnap szobrai. Fejezetek a magyar szobrászat közelmúltjából, Szombathely, 1992.

Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Magyar éremművészek Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok Kategória:Esztergomiak Kategória:Pozsonyiak Kategória:1912-ben született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek