bélyegkép|jobbra|250px|Gorgosaurus libratus csontváz a londoni Természettudományi Múzeumban

A Gorgosaurus (jelentése 'ádáz gyík') a tyrannosaurida theropoda dinoszauruszok egyik neme, amely Észak-Amerika nyugati részén élt a kréta időszakban, 76,5–75 millió évvel ezelőtt. Fosszilis maradványait a kanadai Alberta tartományban fedezték fel, de feltehetően ehhez a nemhez tartozó leletek kerültek elő az Egyesült Államok Montana államában is. Az őslénykutatók csupán a típusfaját, a G. libratust azonosították, de tévesen más fajokat is ehhez a nemhez soroltak be.

A legtöbb ismert tyrannosauridához hasonlóan a Gorgosaurus két lábon járó húsevő volt, melynek felnőttkori tömege meghaladta az egy tonnát; állcsontjaiban több tucatnyi nagy, éles fog sorakozott, kétujjú mellső lábai pedig aránylag kicsik voltak. A Gorgosaurus legközelebbi rokona az Albertosaurus volt, a nagyobb méretű Tyrannosaurus pedig a távolabbi rokonai közé tartozott. A Gorgosaurus és az Albertosaurus rendkívül hasonló, főként a fogak és a koponyacsontok felszínes különbségei alapján különböztethetők meg egymástól. Egyes szakértők szerint a G. libratus az Albertosaurus egyik faja, ami a Gorgosaurust a másik nem fiatal szinonimájává teheti.

A Gorgosaurus nedves ártéri környezetben élt a Nyugati Belső Víziút mentén. Csúcsragadozóként a tápláléklánc tetején állt, és a nagy számban jelenlevő ceratopsidákra és hadrosauridákra vadászott. Egyes területeken a Gorgosaurus együtt élt egy másik tyrannosauridával, a Daspletosaurusszal. Habár ezek az állatok nagyjából hasonló méretűek voltak, létezik bizonyíték arra, hogy különböző ökológiai fülkéket töltöttek be. A Gorgosaurus a fosszilis rekordban legjobban képviselt tyrannosaurida, amely több tucatnyi példány alapján ismert. A maradványok bősége lehetővé tette a tudósok számára, hogy a nem egyedfejlődési, élettörténeti és más biológiai vizsgálatok alanyává váljon.

Anatómia bélyegkép|balra|200px|A Gorgosaurus libratus és az ember méretének összehasonlítása

A Gorgosaurus kisebb volt, mint a Tyrannosaurus vagy a Tarbosaurus, a mérete megközelítette az Albertosaurusét és a Daspletosaurusét. A felnőttek mérete az orrtól a farokig elérte a 8–9 métert. Az őslénykutatók a kifejlett példányok tömegét mintegy 2,5–2,9 tonnára becsülik. A legnagyobb ismert koponya hossza 99 centiméter, ami alig marad el a Daspletosaurus koponyájának hosszától. Ahogy más tyrannosauridáknál is, a koponya a testhez viszonyítva nagy volt, és a tömegét a koponyacsontokon belüli kamrák, valamint a köztük levő nagy nyílások (fenestrae-k) csökkentették. Az Albertosaurus és a Gorgosaurus a Daspletosaurusénál, illetve más tyrannosauridákénál aránylag hosszabb és alacsonyabb koponyával rendelkezett. Az orr-rész tompa volt, az orrcsontok és a falcsontok pedig összenőttek a koponya középvonala mentén, ahogyan a család többi tagjánál is. A szemüreg inkább kör alakú volt, eltérően a többi tyrannosaurida ovális vagy kulcslyuk alakú szemüregétől. A szemek előtt, a könnycsonton egy magas kiemelkedés helyezkedett el, ahogyan az Albertosaurus és a Daspletosaurus esetében is. A Gorgosaurus agyát körülvevő csontok alakja eltér az Albertosaurusnál találhatóktól.

bélyegkép|balra|Egy majdnem kifejlett Gorgosaurus példány „hulla pózban”, a Royal Tyrrel Őslénytani Múzeumban (Royal Tyrrell Museum of Palaeontology)

A Gorgosaurus fogai a többi tyrannosauridáéra hasonlítottak. A nyolc premaxilláris fog a többinél kisebb, D keresztmetszetű volt, és egymáshoz közelebb helyezkedett el. A Gorgosaurus maxillában levő első foga a premaxilláris fogakhoz hasonló alakú volt. A többi, ovális keresztmetszetű fog, szintén eltért a többi theropoda pengeszerű fogaitól. A nyolc premaxilláris fog mellett a Gorgosaurus 33–34 maxilláris és az állkapcsában 33–34 dentális foggal rendelkezett. Ez a fogszám hasonló ahhoz, ami az Albertosaurus és a Daspletosaurus esetében tapasztalható, de elmarad a Tarbosaurus vagy a Tyrannosaurus fogszámától.

A Gorgosaurus testének formája nagyjából a többi tyrannosauridáéra emlékeztet. Súlyos feje S alakú nyakon ült. A nagy fejjel ellentétben a mellső lábak kicsik voltak és csak két ujj helyezkedett el rajtuk, bár egyes példányoknál egy harmadik, metakarpális ujjat is találtak, melynek csökevényes maradványai más theropodáknál is felfedezhetők. A Gorgosaurus hátsó lábain négy ujj volt, melyek közül az első (a hallux) nem érintkezett a talajjal. A tyrannosauridák hátsó lábai aránylag hosszúak voltak a többi theropodáéhoz viszonyítva. A legnagyobb ismert Gorgosaurus combcsontja elérte 105 centimétert. Számos kisebb példány lábszárának hossza meghaladta a combcsontét, a futó életmódot folytató állatokra jellemző arányt eredményezve, míg a nagyobb példányoknál a két csont hossza megegyezett. A fejet és a felsőtestet a hosszú, súlyos farok tartotta egyensúlyban, a csípő feletti tömegközépponthoz viszonyítva.

Osztályozás és rendszertan

Thomas Carr és mások 2005-ös cikke alapján

*Megjegyzés: Carr és szerzőtársai a Gorgosaurus libratust az Albertosaurus, a Tarbosaurus bataart pedig a Tyrannosaurus fajának tekintették Currie és mások 2003-as cikke alapján

A Gorgosaurus a Tyrannosauridae család Albertosaurinae alcsaládjába tartozik. Közeli rokonságban áll a valamivel későbbi Albertosaurusszal. Mindössze ez a két egyértelműen leírt albertosaurina nem ismert, de léteznek más, még leíratlan fajok is. Az Appalachiosaurust bazális tyrannosauroideaként írták le, a Tyrannosauridae családon kívül, viszont az amerikai őslénykutató, Thomas Holtz 2004-ben megjelent filogenetikus elemzése alapján az albertosaurinák közé tartozik. Holtz egy újabb keletű, még kiadatlan munkája egyetért a korábbi értékeléssel. A többi tyrannosaurida nem, a Daspletosaurus, a Tarbosaurus és a Tyrannosaurus a Tyrannosaurinae alcsaládba tartozik. A tyrannosaurinákhoz viszonyítva az albertosaurinák könnyebb testfelépítésűek, aránylag kisebb, alacsonyabb koponyával, továbbá hosszabb lábszár és lábcsontokkal (lábközépcsonttal, valamint ujjcsontokkal) rendelkeztek.

A Gorgosaurus libratus és az Albertosaurus sarcophagus közti közeli hasonlóság néhány szakértőt arra késztetett, hogy az évek során egyetlen nemként kezeljék a kettőt. Az Albertosaurust nevezték el elsőként, így a hagyomány szerint ez a név elsőbbséget élvez a Gorgosaurusszal szemben, melyet néha az előbbi fiatal szinonimájának tekintenek. William Diller Matthew és Barnum Brown 1922-ben kétségbe vonták a két nem különbözőségét. Dale Russell 1970-ben a Gorgosaurus libratust hivatalosan átsorolta az Albertosaurus nembe (Albertosaurus libratus néven), megoldását pedig számos későbbi szerző átvette. A két nem összevonása nagyban kitágítja az Albertosaurus földrajzi és időbeli elterjedését. Más szakértők azonban megtartják a két nem közötti különbséget. A kanadai őslénykutató, Phil Currie szerint számos anatómiai eltérés található az Albertosaurus és a Gorgosaurus között, ahogy a Daspletosaurus és a Tyrannosaurus között is, melyeket mindig külön nemeknek tekintettek. Emellett megjegyezte, hogy az Alaszka és Új-Mexikó államokban, valamint Észak-Amerika egyes részein felfedezett, még leírásra váró tyrannosauridák segíthetnek tisztázni a helyzetet.

Felfedezés és névadás bélyegkép|balra|Egy Gorgosaurus libratus példány (az AMNH 5428 jelzésű lelet)

A Gorgosaurus libratusról elsőként Lawrence Lambe készített leírást 1914-ben. Neve az ógörög γοργος / gorgosz ('ádáz' vagy 'borzalmas') és σαυρος / szaürosz ('gyík') szavak összetételéből származik. Típusfaja a G. libratus; melynek jelzője a 'kiegyensúlyozott' a latin librare ige múlt idejű alakja.

A Gorgosaurus libratus holotípusa (a Kanadai Természeti Múzeum (Canadian Museum of Nature) NMC 2120-as jelzésű lelete) egy Charles M. Sternberg által 1913-ban felfedezett, majdnem teljes csontváz, amihez egy koponya tartozik. Ez az első tyrannosaurida példány, amit teljes mellső végtaggal együtt találtak meg. Az albertai Dinosaur Park-formációban bukkantak rá, és az ottawai Kanadai Természeti Múzeum (Canadian Museum of Nature) gyűjteményében található. Ekkortájt Albertában, a Red Deer folyó mentén kutattak a New York-i Amerikai Természetrajzi Múzeum (American Museum of Natural History) munkatársai is, akik látványos dinoszaurusz példányok százait gyűjtötték be, továbbá négy teljes G. libratus koponyát, melyek közül hármat a csontvázakhoz kapcsoltak. E példányok közül négyről Matthew és Brown 1923-ban leírást készített.

bélyegkép|balra|A Gorgosaurus sternbergi típuspéldánya (az AMNH 5664-es jelzésű lelet), melyet jelenleg egy fiatal Gorgosaurus libratusnak tartanak

Matthew és Brown egy ötödik csontvázról is leírást készített (az AMNH 5664-es leletéről), melyet 1917-ben Charles H. Sternberg fedezett fel és adott el a múzeumnak. A többi Gorgosaurus példánynál kisebb egyed koponyája alacsonyabb és könnyebb, lába pedig hosszabb volt. Emellett a csontok közötti varratok közül sok nem forrt össze. Matthew és Brown szerint ezek a tulajdonságok a fiatal tyrannosauridákat jellemezték, de egy új faj, a G. sternbergi holotípusának leírásánál is felbukkantak. Napjainkban az őslénykutatók úgy vélik, hogy ez a példány egy fiatal G. libratus. Több tucatnyi egyéb példányt fedeztek fel a Dinosaur Park-formációban, melyeket különböző múzeumokban helyeztek el az Egyesült Államokban és Kanadában. A G. libratus a fosszilis rekordban legjobban képviselt tyrannosaurida, amely egy virtuálisan teljes növekedési sorozat alapján ismert.

bélyegkép|Egy Gorgosaurus libratus példány (az AMNH 5458 jelzésű lelet)

1856-ban Joseph Leidy leírást készített két Montanában talált premaxilláris tyrannosaurida fogról. Habár semmi sem utalt az állat küllemére, a fogak nagyok és erősek voltak, így Leidy a Deinodon nevet adta a leletnek. Matthew és Brown 1922-ben úgy vélték, hogy a fogak megkülönböztethetetlenek a Gorgosaurus fogaitól, de a csontváz hiánya miatt a Deinodon nem válhatott a nem szinonimájává. Bár a Deinodon fogai nagyon hasonlóak a Gorgosauruséihoz, a tyrannosauridák fogazata meglehetősen egységes, így nem lehet biztosan kijelenteni, hogy ehhez a nemhez tartoznak, emiatt a Deinodon jelenleg kétséges névnek (nomen dubiumnak) számít.

A montanai Judith River-formációban fellelt tyrannosaurida csontvázak feltehetően a Gorgosaurusénak tulajdoníthatók, de nem dönthető el egyértelműen, hogy a G. libratushoz, vagy esetleg egy újabb fajhoz tartoznak-e. Egy montanai példány (a TCMI 2001.89.1-es jelzésű), amelyet a Gyermekek Indianapolisi Múzeumában (Children's Museum of Indianapolis) helyeztek el, különféle sérülések nyomait viseli magán, melyek között egy begyógyult láb, borda és csigolyatörések, egy, az állkapocs hegyét érintő, és maradandó fogvesztéshez vezető csontvelőgyulladás (fertőzés), valamint egy feltételezett agydaganat is található.

Tévesen besorolt fajok A 19. században számos fajt helytelenül soroltak be a Gorgosaurus nembe. Egy kis méretű tyrannosaurida teljes koponyáját (a Cleveland Museum of Natural History CMNH 7541 jelű leletét), mely a montanai Hell Creek-formációból került elő Charles Whitney Gilmore 1946-ban Gorgosaurus lancensisnek nevezte el. E példányt 1988-ban Bob Bakker és kollégái átnevezték Nanotyrannusra. Napjainkban a legtöbb őslénykutató a Nanotyrannust egy fiatal Tyrannosaurus rexnek tartja. Jevgenyij Malejev ehhez hasonlóan hozta létre a Gorgosaurus lancinator és a Gorgosaurus novojilovi neveket két kis tyrannosaurida (a Paleontological Institute of Russian Academy of Sciences PIN 553-1 és PIN 552-2 jelzésű leletei) számára, melyekre a mongóliai Nemegt-formációban találtak rá 1955-ben. 1992-ben Ken Carpenter a kisebb egyedet átnevezte Maleevosaurus novojilovira, de jelenleg mindkettőt a Tarbosaurus bataar fiatal példányának tekintik.

Ősbiológia Együttélés a Daspletosaurusszal bélyegkép|balra|A Gorgosaurus rátámad a hadrosauridák közé tartozó Lambeosaurusra (elképzelt jelenet illusztrációja)