A Toyota TF109 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Toyota F1 tervezett és versenyeztetett a 2009-es Formula–1 világbajnokság során. Az autót 2009. január 15-én mutatták be Algarve város pályáján. Versenyzői Jarno Trulli és Timo Glock voltak, majd az utolsó két versenyen a csapat tesztpilótája, Kobajasi Kamui is verseny lehetőséghez jutott.

Ez volt a csapat történetének utolsó autója, miután a 2009-es idény végén váratlanul bejelentették, hogy kivonulnak a sportágból. A következő évi modell, a TF110-es előrehaladott készültségi állapotban volt, azonban sosem versenyzett. Az autó teljesítménye erősen hullámzó volt, ugyanis a szezont négy futamból három dobogós helyezéssel kezdték, köszönhetően újításuknak, a dupla diffúzornak. Ezt követően azonban visszazuhantak a mezőny hátsó traktusaiba, és csak alkalmi pontszerzőkké váltak, míg az utolsó versenyeken ismét szép eredményeket értek el.

2015-ig ez volt az utolsó Formula–1-es autó, amely Esso üzemanyagot használt, 2017-ig pedig az utolsó olyan nem brit csapat, amely ezt az üzemanyagot használta.

A szezon Az első két versenyt követően több csapat is óvással élt, mert a Williams FW31, a Brawn BGP 001 és a Toyota TF109 versenyautók szerintük szabálytalan diffúzort építettek. Ez az úgynevezett dupla diffúzor sokkal jobb tapadást, ezáltal jobb kanyarsebességet biztosított a csapatoknak. Az FIA végül legálisnak nyilvánította a technológiát, és bár három csapat megfellebbezte ezt a döntést, az végül hatályban maradt.

Ám ez nem az első vizsgálódás volt a csapattal szemben, mert már az ausztrál nagydíjat megelőzően felmerült, hogy a hátsó szárny hajlékonyabb a megengedettnél. Éppen ezért mindkét autót kizárták az időmérőről és a boxutcából kellett rajtolniuk, már megfelelő szárnyakkal. Végül is Trulli a harmadik, Glock pedig az ötödik helyen szelte át a célvonalat. Trulli azonban kapott egy 25 másodperces időbüntetést azért, mert megelőzte Lewis Hamiltont a safety car mögött, és így csak tizenkettedikként rangsorolták. Alaposabb vizsgálat után aztán kiderült, hogy Hamilton (a csapat félretájékoztatása miatt) szándékosan engedte maga elé Trullit, ami miatt ő visszakapta a harmadik helyét, Hamiltont pedig utólag diszkvalifikálták. Glock így végül negyedik lett.

Trulli nagyon jól kezdte az évet, Bahreinben pole pozíciót szerzett és harmadik lett a futamon is. Spanyolországtól Szingapúrig aztán nagyon vegyes eredményei voltak, Japánban térhetett csak vissza a dobogóra. Glock hasonlóképpen kezdte az idényt, és a folytatás is változékony volt neki is. Japánban az időmérő edzésen hatalmas balesetet szenvedett, ami miatt megsérült a lába, és az utolsó két versenyen már nem tudott indulni. Helyére az éppen a GP2-ben versenyző Kobajasi ugrott be, aki remekül helytállt, és az évzáró futamon még pontokat is tudott szerezni.

Képgaléria

Teljes Formula–1-es eredmény

Év Konstruktőr Motor Gumi Versenyzők 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Pont Helyezés 2009 Panasonic Toyota Racing Toyota RVX-09 V8 AUS MAL† CHN BHR ESP MON TUR GBR GER HUN EUR BEL ITA SIN JPN BRA ABU 59.5 5. Trulli 3 4 Ki 3 Ki 13 4 7 17 8 13 Ki 14 12 2 Ki 7 Glock 4 3 7 7 10 10 8 9 9 6 14 10 11 2 NI Kobajasi 9 6 † - a maláj nagydíjon fél pontokat osztottak, mert a mezőny nem teljesítette a versenytáv 75 százalékát.

Forráshivatkozások

Kategória:2009-es Formula–1-es autók Kategória:Toyota F1