Litvai NelliKeresztneve több időnként ugyanabban a forrásban is: Nelly. (Budapest, 1946. július 11. –) dramaturg, író, műfordító. Számos vidéki és fővárosi színháznál tevékenykedett. 1982-ben a Budapesti Katona József Színház alapító tagja volt.

Életút

1971-ben szerzett bölcsészdiplomát. Dramaturgi pályáját a kaposvári Csiky Gergely Színháznál kezdte. Ezt a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház követte. 1978-ban őt is Nemzeti Színház megújítójaként szerződtették, de 1982-ben – a Budapesti Katona József Színház alapító tagjaként – követte Székely Gábort és Zsámbéki Gábort.

1993-tól szabadúszóként több színháznál is tevékenykedik. Kiemelkedő szerepe – dramaturg, sok esetben író – van a gyermek- és ifjúsági előadások létrehozásában. Sokoldalúságát jellemzi, hogy számos forgatókönyvét is megfilmesítették.

Munkáiból

Dramaturg

Dumas–Várady Szabolcs A három testőr (Rendezte: Babarczy László) Pinter: Hazatérés (Rendezte: Ascher Tamás) Ionesco: Haldoklik a király (Rendezte: Ascher Tamás) Molière: Tudós nők (Rendezte: Major Tamás) Gozzi: Szarvaskirály (Rendezte: Jiří Menzel) Dosztojevszkij–Forgách András: A játékos (Rendezte: Csizmadia Tibor) Corneille: L'Illiusion Comique (Rendezte: Szikora János) Ramon del Valle-Inclán: Lárifári hadnagy felszarvazása (Rendezte: Máté Gábor) Koltes: Roberto Zucco (Rendezte: Michel Dezoteux) Illyés Gyula: A szélkötő kalamona (átdolgozás; rendezte: Lendvai Zoltán) Shakespeare: A windsori víg nők (Rendezte: Kelemen József) Carlo Collodi: Pinokkió (Rendezte: Ascher Tamás,A legendás 1970-es kaposvári előadás rendezője volt. Az előadás a tévéközvetítés eredményeképpen országos ismeretségre tett szert. A szereposztás a következő volt: Pogány Judit (Pinokkió), Tóth Éva (Tündér), Csákányi Eszter (Tücsök), Lukáts Andor (Róka), Gőz István (Macska), (Gepetto), Mucsi Sándor (Meggyesorrú), Tóth Béla (Cirkuszigazgató) ifj. Mucsi Sándor. Seres Ildikó, Lendvai Zoltán, Galkó Bence, Simon Balázs)A művel több minőségben is találkozott. A dramaturgi munka mellett volt fordító, adaptáló és társszerző is.

Fordító Ariano Suassuna : A kutya testamentuma

Szerző A lovaggá ütött vándor (Mesejáték) A kis hableány (Andersen meséje alapján) Világszép nádszálkisasszony Rubin lovag és Könnykirály. Mese estéről estére; Litvai Nelli, Bp., 2017 Kőtenger; Ab Ovo, Bp., 2018

Filmforgatókönyv-író Paszport (2000) Utazás az öreg autóval (1987)

Jellemzés

Elismerései Assitej Életműdíj (Kaposvár, 2008)

Jegyzetek

Hivatkozások

Katona József Színház 1982–2002. Balassi Kiadó. 2002. A budapesti Katona József Színház hivatalos honlapja A Katona József Színház bemutatói 1982 és 2008 között Nánay István: Indul a Katona A Pinokkióról

SZINHAZ.HU Gyermek Színházi Portál IV. Gyermek- és Ifjúsági Színházak nemzetközi fesztiváljának díjai Báron György a Pasztportról

Kategória:Magyar színházi dramaturgok Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Magyar drámaírók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar nők