A Szojuz TMA–21 a Szojuz–TMA orosz háromszemélyes szállító/mentőűrhajó űrrepülése 2011-ben, a 109. küldetés. A 61. emberes repülés, a 27. személyzet három tagját vitte fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
Küldetés Hosszú távú cserelegénységet szállított az ISS fedélzetére. A tudományos és kísérleti feladatokon túl az űrhajók cseréje volt szükségszerű.
Jellemzői 2011. április 4-én a Bajkonuri űrrepülőtér indítóállomásról egy Szojuz–FG juttatta Föld körüli, közeli körpályára. Több pályamódosítást követően április 6-án a Nemzetközi Űrállomást (ISS) automatikus vezérléssel megközelítette, majd sikeresen dokkolt. Az orbitális egység pályája perces, fokos hajlásszögű, elliptikus pálya-perigeuma 201 kilométer, apogeuma 255 kilométer volt.
Az időszakos karbantartó munkálatok mellett elvégezték az előírt kutatási, kísérleti és tudományos feladatokat. A legénység (önállóan vagy a látogató személyzettel együtt) több mikrogravitációs kísérletet, emberi, biológiai és biotechnológiai, fizikai és anyagtudományi, technológiai kutatást, valamint a Földdel és a világűrrel kapcsolatos kutatást végeztek. Fogadták a teherűrhajókat (M–09M, ATV–2, M–10M, M–11M, M–12M), kirámolták a szállítmányokat, illetve bepakolták a keletkezett hulladékot.
2011. szeptember 16-án Zsezkazgan városától hagyományos visszatéréssel, a tervezett leszállási körzettől mintegy 149 kilométerre ért Földet. Összesen 164 napot, 5 órát, 41 percet és 24 másodpercet töltött a világűrben. 2575 alkalommal kerülte meg a Földet.
Személyzet Felszállásnál Alekszandr Mihajlovics Szamokutyajev parancsnok, Andrej Ivanovics Boriszenko fedélzeti mérnök, Ronald John Garan, fedélzeti mérnök,
Leszálláskor Alekszandr Mihajlovics Szamokutyajev parancsnok, Andrej Ivanovics Boriszenko fedélzeti mérnök, Ronald John Garan, fedélzeti mérnök,
Tartalék személyzet Anton Nyikolajevics Skaplerov parancsnok, Anatolij Alekszejevics Ivanyisin fedélzeti mérnök, Daniel Christopher Burbank fedélzeti mérnök,
Források
Külső hivatkozások
Szojuz–134 Kategória:Szojuz TMA Kategória:2011 az űrkutatásban