Olofsson Placid, születési neve Olofsson Károly (Rákosszentmihály, 1916. december 23. – Budapest, 2017. január 15.) bencés szerzetespap, tanár, egyházi író.

1946-ban szovjet katonai bíróság tíz év Gulagra ítélte koholt vádak alapján. Ott találta meg új hivatását: hogy tartsa a lelket a többi fogolyban. Rabtársainak, majd visszatérése után tanításával, előadásaival, könyveivel azóta is több ezer embernek adta vissza a hitet és az élni akarást.

Élete Egyik apai ági őse Svédországból szakadt Magyarországra még a 18. században. Édesapja, Olofsson Gusztáv középiskolai tanár volt Budapesten, édesanyja, Reihardt Jusztina tolna megyei sváb családból származott. Kisgyermekkorát Rákosszentmihályon töltötte. 1926-ban költöztek be a fővárosba. Az elemi iskola négy évének elvégzése után a nyolc osztályos budapesti Szent Benedek Bencés Gimnáziumba iratta be édesapja, ahol külön engedéllyel tizenhat és fél évesen érettségizett. Osztályfőnöke a neves bencés szerzetes, Szunyogh Xavér Ferenc volt. Középiskolás korában nagy hatást gyakorolt rá az iskola és a cserkészet szellemisége. 1933-ban részt vett a Gödöllőn rendezett Világdzsemborin.

Érettségije után Szent Benedek Rendjébe lépett 1933-ban. Szerzetesi neve Placid lett. Pannonhalmán teológiát, a müncheni Lajos–Miksa Egyetemen német nyelvet tanult, 1935-től. Ezt követően Magyarországon magyar–német–bölcselet szakos tanári oklevelet és doktorátust szerzett, 1939-ben. Abban az évben szentelték pappá.

Egy évig káplánként működött Győrszentivánban, onnan hívták be mint tartalékos főhadnagyot tábori lelkészi szolgálatra. 1941-től tizenegy hónapig szolgált a komáromi hadikórházban. Szentbeszédeiben a közkatonákat védte egyes tisztek megengedhetetlen viselkedésével szemben, 1942-ben lefokozták honvéddé, és leszerelték, mivel „Megingatta a katonák biztos győzelembe vetett hitét.” Ezt követően a rend soproni, majd pápai gimnáziumában tanított.

1945 augusztusában rendi elöljárói abba a budapesti gimnáziumba helyezték át, ahol korábban diákoskodott, és ezzel egyidőben a Slachta Margit-féle Szociális Testvérek Társasága egyházi tanácsadójává nevezték ki. Mivel részt vett az akkori választási küzdelmekben, a baloldali újságok sajtóhadjáratot indítottak ellene. A főapát ezért áthelyezte Pannonhalmára, remélve, hogy így kisebb figyelem irányul rá. Itt tartóztatták le, 1946. június 5-én.

Néhány hétig az államvédelmi hatóság hallgatta ki, és próbált vallomást kicsikarni belőle egy nagyszabású koncepciós per megindításához, majd szovjet kihallgatók kezére adták. A szovjet katonai bíróság, koholt vádak („terrorcselekmény”) alapján, a Szovjetunió munkatáboraiban letöltendő tíz évig tartó szabadságvesztésre ítélte, s a Gulágra internálták. Hamarosan ott is megtalálta életcélját: „Én nem diákokat fogok tanítani, ahogy elterveztem. Nekem az lesz a dolgom, hogy tartsam a lelket a fogolytársaimban. Ez volt a hivatásom a lágerben tíz évig. Ezért voltam én a legboldogabb ember az egész Szovjetunióban, mert rámtalált az életfeladatom.”Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa. Olofsson Placid atya élete, 26. oldal

Először Moszkvától 900 kilométerre nyugatra, egy, a brianszki erdőben fekvő lágerbe vitték, ahol öt évig fakitermelésen, majd különböző gyárakban dolgozott, és „tartotta a lelket” fogolytársaiban. Haza nem írhatott, hozzátartozói és rendtársai éveken keresztül semmit sem tudtak sorsáról. Nyolc fogságban töltött esztendő után sikerült először titokban üzenetet küldenie Pannonhalmára. Fogsága utolsó évében már legálisan írhatott levelezőlapot Magyarországra.

bélyeg|Olofsson Placid 1955 novemberében jöhetett vissza Magyarországra. Szabadulását követően nem kapott működési engedélyt sem papként, sem pedig tanárként. Kezdetben fizikai munkás volt egy pesterzsébeti ládagyárban, majd tizenkét évig az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben (ORFI) dolgozott betegszállítóként, később mosodai munkásként, végül mosodavezetőként. 1969-től a Korányi-szanatórium mosodájának vezetésével bízták meg, onnan is ment nyugdíjba, 1977-ben.

Papi hivatását sokáig csak titokban gyakorolhatta. A hetvenes évek közepétől kisegítő lelkész volt a Budai Ciszterci Szent Imre plébánián.

2011-ben leesett az ágyáról és eltört a combcsontja, onnantól fogva kerekesszéket használt.A legboldogabb ember a Szovjetunióban – Portré Placid atyáról – mno.hu, 2016. december 25.

2016 decemberében, századik születésnapja alkalmából Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát mutatott be hálaadó szentmisét a budai ciszterci Szent Imre-templomban.Olofsson Placid atya 100 éves – Válasz.hu, 2016.12.15. A Gulág Emlékbizottság PLACID 100 címen programsorozatot szervezett.Placid 100 – Meghívó – beszedesmult.hu

Néhány hét múlva, 2017. január 15-én 21 óra 20 perckor „fájdalom nélkül csendesen elszenderült az Úrban”.

Elismerései A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1993) Hit Pajzsa-díj (2003) Újbuda díszpolgára (2004)https://keruletunk.ujbuda.hu/keruletunk/diszpolgarok Magyar Örökség díj (2005) Pro Ecclesia Hungariae-díj (2006) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2010) Magyar Becsület Rend (2016)A Magyar Becsület Renddel tüntették ki Tőkés Lászlót és Olofsson Placidot Budapest díszpolgára (2017) (posztumusz)

Művei Gróf Széchényi Ferenc irodalompártolása; s.n., Pannonhalma, 1940 (Pannonhalmi füzetek) Példabeszéd. A kilencvenedik esztendő. Szentimreváros: Angeli, 2006 Útravaló. Szentimreváros: Angeli, 2007

Élet és imádság [lejegyezte Csépányi Zsuzsanna]. Budapest : Éghajlat Könyvkiadó, 2010 Imádságos könyvem. Budapest: Éghajlat Könyvkiadó, 2011 Élet és imádság; 3. bőv. kiad.; Éghajlat, Bp., 2015 100; Éghajlat, Bp., 2016

Emlékezete 2017. június 18-án, pappá szentelésénk 78. évfordulóján Újbudán emléktáblát avattak tiszteletére egykori lakóhelyén, a Bartók Béla út 76. szám alatt.https://ujbuda.hu/ujbuda/emlektablat-avattak-placid-atya-otthonanal 2018. március 3-án a XVI. kerületi Önkormányzat, Varga Ilona önkormányzati képviselő kezdeményezésére emléktáblát avatott Oloffson Károly, Placid atya szülőhelyén, Rákosszentmihályon. Az emléktábla az 1161 Budapest, Rákóczi út 4/2. szám alatt található. a László Zámbó YouTube-csatornán – Közzététel: 2018. március 4.Március 3-án, a XVI. kerületi Önkormányzat… bejegyzés a Budapest XVI. Kerületi Önkormányzat Facebook-oldalon – 2018. március 5.XVI. Kerületi Újság – Sz.R.Zs.: Aki túlélte a Szovjetuniót – Emléktáblát avattunk Olofsson Placid atya tiszteletére, bp16.hu – 2018. március 12.

Jegyzetek

Források

További információk Ézsiás Erzsébet: A Hit Pajzsa. Olofsson Placid atya élete; Papirusz Book, Bp., 2004 Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa. Olofsson Placid atya élete; 14. átdolg., bőv. kiad.; Papirusz Book, Bp., 2008 Isten irgalmát hirdetem szüntelen. Olofsson Placid atyával beszélget Patonai Adrienne; Kairosz, Bp., 2008 Kovács Emőke: Olofsson Placid. In: Rubicon, XXVIII. (2017) 3. sz. 26–35. Placid atya. Dr. Olofsson Placid OSB felszentelésének 70. évfordulójára; szerk. Kovács Lajos Péter; Éghajlat, Bp., 2009 Pünkösti Árpád: Azok a firkás ötletek! Népszabadság, 2010. május 21. Dr. Olofsson Károly Placid OSB (Placid Atya): A túlélés szabályai a Gulágon Videók Placid atyáról Isten kegyelméből – Képeskönyv Placid atya életéről (Király Csaba-Pákozdi Ferenc-Zaránd Attila) Páros Print Kiadó, Budapest, 2013 Egy magyar szerzetespap a GULÁG-on Placid atya előadása a Gulágról

Wodianer-Nemessuri Zoltán: Mennyei mosoda. Olofsson Placid atya keserves élete két felvonásban, öt képben, az emberek okulására és vigaszául; Budai Szent Imre Plébánia, Bp., 2013 Dávid Ádám: Rabtársak a Gulagon; ill. Németh Gyula; Gulág Emlékbizottság, Bp., 2016 A második szabály. In memoriam Olofsson Placid; szerk. Spangel Péter; Éghajlat, Bp., 2018

Kategória:1916-ban született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar bencés szerzetesek Kategória:Gulag-táborban raboskodott személyek Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:Századik életévüket betöltött magyarok Kategória:Budapest díszpolgárai Kategória:Rákosszentmihályiak Kategória:Magyar írók Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Becsület Rend kitüntetettjei