Németh Balázs (Budapest, 1988. június 12. –) magyar motorversenyző. 2007 óta rendszeres résztvevője különböző világversenyeknek. A 2007-es illetve 2008-as verseny szezonban a superbike világbajnokságon, 2009 ötödik futamától, az olasz nagydíjtól kezdve a MotoGP 250 köbcentiméteres kategóriájában szerepelt. Pályafutása Kezdetek

Németh Balázs karrierjét hatévesen kezdte. Már néhány hét gyakorlás után megnyerte első minimotoros versenyét. 1995-től 2001-ig versenyzett 50 ccm automata, 50 ccm sport és 80 ccm félautomata géposztályokban. Ebben az időszakban kilenc magyar bajnoki címet szerzett utánpótlás kategóriában, valamint több nemzetközi verseny és kupasorozat győztese lett.

Supermoto, Superstock, Supersport

2003-tól párhuzamosan egy új szakágban, a supermotoban is kipróbálta magát. Szinte minden versenyét megnyerte, csak sérülése és a versenynaptárak egybeesése akadályozta meg a bajnoki cím megszerzésében. Két magyar bajnoki második helyezéssel növelte trófeáinak számát. 2005-ben, három év szünet után tért vissza a gyorsasági motorsportba. Az 50 ccm kismotort egy superstock 600-as gépre cserélte. Második versenyén 16 évesen a felnőtt magyar mezőnyben már dobogóra állhatott, majd egy, a Hungaroringen megrendezett Alpok-Adria kupa versenyen már a nemzetközi mezőnyben is harmadik helyen végzett, ezzel megnyerte a magyar bajnoki futamot.

2006-tól a Superstock 1000-ben versenyzett. Újoncként 2 győzelmet, és egy harmadik helyet szerzett az Alpok Adria bajnokságban. Sérülés miatt futamokat kellett kihagynia, ezért az összetett pontversenyben alig lecsúszva a dobogóról negyedik lett. 2006-ban a legtehetségesebb utánpótlás-versenyzőnek választották.

2007-től a legrangosabb világversenyek résztvevője. 2007-ben a Superstock 1000 világkupán indult. Három versenyen volt pontszerző.

2008-ban a Supersport 600 világbajnokság legjobbjai között találjuk. Nyolc futamon indult. Minden versenyen a középmezőnyben végzett.

A Motogp-be tett sikeres kirándulás után 2011-2013 között újra a Supersport-600 világbajnokság versenysorozatának résztvevője volr.

2011 pályafutása egyik legsikeresebb éve volt. Kettő kivételével minden futamon pontszerző helyen ért célba. 42 világbajnoki ponttal az összetett pontversenyben a 15. helyezést szerezte meg. Minden szakágat figyelembe véve Magyarország kiemelkedően legeredményesebb motorversenyzője lett. Ennek köszönhetően másodszor is elnyerte a MAMS által adományozott "Az év sportolója" kitüntető címet.

2014-ben a nagy múltú Pedercini Team versenyzőjeként tért vissza a supestock-1000 világkupába. Egy komoly sérülés miatt nem tudott teljes szezont teljesíteni, de így is a 12. helyet szerezte meg az összetett pontversenyben. Imolában hatodikként ért célba.

MotoGP

2009-ben, miután Talmácsi Gábor elhagyta a negyedliteresek között szereplő Balatonring Team csapatát, a négyszeres világbajnok csapatfőnök Jorge Martinez Németh Balázst tartotta a legalkalmasabbnak arra, hogy méltó módon képviselje Magyarországot a legrangosabb világversenyen. Balázs az Olasz Nagydíjtól kezdődően a Motogp résztvevője lett. Tíz futam során 11 világbajnoki pontot gyüjtött, az összetett pontversenyben a 23. helyen végzett. 2009-ben nyújtott teljesítménye alapján a Magyar Motorsport Szövetség "Az év sportolója" címmel tüntette ki

Teljes MotoGP-eredménylistája

Év Géposztály Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Poz. Pont 2009 250 cm³ Aprilia QAT JPN SPA FRA ITA16 CAT18 NEDINJ GERINJ GBRRet CZE14 IND16 SMR15 POR16 AUS16 MAL11 VAL13 23. 11

Teljes Supersport-eredménylistája

Év Géposztály Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 Poz. Pont 2011 600 cm³ Honda AUS14 EUR14 NED10 ITA14 SMR18 SPA12 CZE GBR7 GER10 ITAKi FRA11 POR12 15. 42 2012 600 cm³ Honda AUS21 ITA7 NEDKi ITAKi EURKi SMR12 SPAKi CZE17 GBRKi RUS20 GER POR FRA 20.* 13*

Pályafutás értékelése ÉvBajnokságGéposztályCsapat2007Superbike Világbajnokságsupestock 1000Full Gas Team [HU]2008Superbike Világbajnokságsupersport 600Factory Racing Team [HU]2009Motogp250 ccmBalatonring Team [ESP]2011Superbike Világbajnokságsupersport 600Tóth Team Hungary [HU]2012Superbike Világbajnokságsupersport 600Racing Team Tóth [HU]2013Superbike Világbajnokságsupersport 600ComPlus SMS [CZ]2014Superbike Világbajnokságsupestock 1000Team Pedercini  [ITA]

2007- 2015 között – 2010 évet kivéve – állandó szereplője volt a gyorsasági motorsport világversenyeinek. Tartósan kiemelkedő eredményeket ért el. A magyar motorsport egyik legeredményesebb, legsokoldalúbb versenyzője. Pályafutása során több szakágban is – gyorsasági, supermoto, endurance – kiválóan teljesített. Pályafutása során világversenyeken 104 pontot szerzett. Ezzel az eredménnyel a magyar motorsport történetében –Talmácsi, Drapál, Szabó II után – a negyedik legeredményesebb motorversenyző. 2009-ben és 2011-ben a Magyar Motorsport Szövetség neki ítélte oda az „ ÉV SPORTOLÓJA” címet. 2015-ben "Újbuda Kiváló Sportolója" lett. Eredményeivel, sportolói magatartásával kivívta mind a hazai, mind a nemzetközi motoros szakma elismerését.

Források

Külső hivatkozások Hivatalos honlapja

Kategória:Magyar motorversenyzők Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Élő személyek