Csepregi Imre János (Makó, 1876. augusztus 29. – Makó, 1954. február 14.) pápai kamarás és prelátus, eleki és makói plébános, szentszéki bíró.

Élete Fiatalkora Makón, Újvároson született a Hosszú utca 25. szám alatti nádfedeles házban; a helyet 1991. május 7-én emléktáblával jelölték meg. Szülei földművesek voltak; édesapja Csepregi Imre, édesanyja Gazdag Julianna volt. Szüleinek első gyermekeként jött világra, három testvére, András, Julianna és Erzsébet 1881-ben, 1883-ban, illetve 1886-ban született. A család eredete a török hódoltság megszűnte utáni időkig vezethető vissza, édesanyjának ága a város legtöbb neves katolikus családjával kapcsolatban állt.

1878-ban az édesapját, mint tartalékos huszárt Boszniába rendelték, Csepregi Imre ekkor édesanyjával együtt az apai nagyanya házánál maradt. A gyermek hatéves korában hagymázon esett át. Az újvárosi római katolikus iskolába 1883 szeptemberében íratták be, tanítója Tóth Imre lett. Vegyes osztályba került, a tanulók létszáma meghaladta a százat.

Szorgalmasan tanult, jutalmul az év végi nyilvános vizs­gán megjelenteket ő köszönthette. Az üdvözlő szöveg előadásáért két darab ezüst 25 krajcárost és egy eleven szentképet kapott. Az iskolában sajátította el a kerti virágok ápolását és a méhek körüli munkát. Az iskola mellett minden mezei munkába besegített, itt találkozott a népi dalokkal, itt alakult ki vonzalma a zene iránt, aminek hatására később megtanult citerázni, furulyázni, és harmonikán játszani. Többször elkísérte édesapját, amikor az fuvarozással egészítette ki a család jövedelmét.

Koncsek Géza nevelő vezetése alatt végezte az ötödik osztályt; az ő biztatására a szülők elhatározták, hogy fiukat középiskolába küldik, Imrét papnak szánták. 1888-ban kezdte meg tanulmányait a református polgári fiúiskolában. Az elemiben jó alapokat kapott, ezért nem okoztak számára nehézséget a tantárgyak; latin nyelvből kiemelkedően teljesített, eredményeiért év végén könyvjutalmakat is átvehetett. Volt tehetsége a szabadkézi rajzoláshoz is, de a fiatal Imrének nem nyílt lehetősége arra, hogy festőművészetből különórákra járhasson.

A bérmálás szentségében 1892-ben részesült. Ekkor érkezett Temesvárra Páger Imre, Csepregi Imre áldozópappá való felszentelésére váró rokona. A család az eseményre a városba utazott, és ott fiukat a papneveldébe szándékozták beíratni, bemutatták a tanulmányi felügyelőnek, Lind Lénártnak is. A kérelmet azonban nem teljesítették, így végül az aradi líceumba adták be. A bekerüléshez latinból és természetrajzból kellett felvételiznie, Csepregi Imre ezt a feltételt sikeresen teljesítette. Aradon jól felkészült tanárai voltak. Csak a német nyelv tanulásával adódott nehézsége, mert a nyelvtant is németül oktatták. Év végi bizonyítványa három jó kivételével tiszta jeles.

A vizsgák után ismét felvételért folyamodott a papneveldéhez, de a válasz megint elutasítás volt. Kun László apátplébános szívén viselte a gyermek felvételének ügyét, ezért meggyőzte Dessewffy Sándor csanádi püspököt, aki augusztus végén felvette őt a papneveldébe. Tanulmányi eredményei itt is kiválóak voltak. Az iskolaév végén a tanulmányi felügyelő jóvoltából az intézet diákjai a szünidő egy részét Resicabányán tölthették, családoknál voltak elszállásolva. De Csepregi nem csak kirándulással töltette a nyarat: három makói fiút készített fel gimnáziumi felvételijükre latin és természetrajz tárgyakból. A hatodik osztályban gyorsírást, a hetedikben francia nyelvet, a nyolcadikban régiségtant és irodalmat görög, latin és német nyelvekből is tanult. Az érettségi vizsgát – a 21 tanuló közül hat másik társával együtt – jeles eredménnyel teljesítette. Az intézetben tanult meg kottát olvasni, fuvolázni, és harmóniumon játszani.

Bécsi tanulmányai

thumb|right|200px|Tábla az eleki Csepregi Imre téren

Az új tanév kezdete előtti napon, augusztus 31-én a papnevelde kapujában tudta meg, hogy Dessewffy püspök Bécsbe küldte, és a temesvári intézmény helyett a Pázmáneumban folytathatja tanulmányait teológia szakon.

A Pázmáneumban az előadás nyelve német és latin volt, évfolyamtársai között volt Somogyi Jenő, későbbi jezsuita rendfőnök és Makay István, később pécsi polgármester is. Eminens diák volt, az első szigorlatot a bibliai tudományokból a negyedik évben tette le. Ebben az évben rábízták a fődoktori és kantus magisteri teendőket. Az első évtől kezdve keleti nyelveket is tanult.

1899. július 14-én szentelte föl Mayer püspök áldozópappá. Első szentmiséjét július 15-én mutatta be Bécsben, az egyetemi templomban, kézvezetője Széchenyi Miklós rektor, későbbi győri és nagyváradi püspök volt. Aznap délután elutazott vasúton Bécsből Aradra, ahol 16-án a minoriták templomában aradi rokonaimat, 17-én Makóra érven szüleit, nagyszüleit és testvéreit, részesítette az újmisének áldásában. 1900-ban az összes növendék elutaz­hatott Rómába a szentévi zarándokokkal együtt, a Pázmáneum rektorának és több püspöknek köszönhetően.

Újbesenyőn lett káplán, Schweitzer Alajos plébános mellé rendelték. Új munkakörét azonban nem tudta ellátni, mert elszállásolását az épület javítása miatt nem tudták megoldani. Így Csepregi a püspök újabb utasítását kérte levelében.

Dessewffy Sándor főpásztor kérelmét I. Ferenc József, osztrák császár és magyar király elfogadta, így Csepregi felvételt nyert a bécsi felsőbb papképző intézet, közismert nevén az Augustineumba, hogy ott posztgraduális képzéseket folytathasson. Wittenberger Antal püspöki titkár javaslatára az egyházjog körébe eső tanulmányokra különös gondot fordított. A dogmatika-szigorlata előtt nem sokkal térdkalács-repedést szenvedett; ennek következtében csak hat héttel később kezdhetett el vizsgázni. A dogmatikán kívül egyházjogból, jogtörténetből, erkölcstanból és lelkipásztorkodástanból is vizsgázott. Filozófiai fakultáson művészettörténetet hallgatott; Rómába készült Swoboda és Erhardt professzorok biztatására, itt történelmi és régészeti tanulmányokat akart folytatni. Tervei szerint Campo Santóban lett volna káplán.

A püspök szolgálatában Csepregi azonban nem utazhatott el az olasz fővárosba: Dessewffy udvari papján keresztül értesítette, hogy Zsombolyára helyezték át kápláni beosztásban; ott Frank Károly megüresedett helyét kellett betöltenie. Hazautazott szülővárosába, majd bútorai egy részét kocsin szállíttatta el Zsombolyára egyik szomszédjával, Bánszky Mihály építésszel. Csepregi Nagykikindán keresztül jutott el kápláni tevékenységének helyszínére, ahol bútorokat is vásárolt. Plébánosa Csicsáky Imre lett, aki korábban nevelőként és házi papként tevékenykedett a helyi földesúr, Csekonics Endre gróf családjánál.

Az áprilisban kezdődött kápláni tevékenységének azonban már szeptemberben vége szakadt, ekkor ugyanis Dessewffy berendelte Temesvárra, a püspöki hivatalba. Nappal irodában iktatóként dolgozott, reggel misézett. Mivel a püspököt korábban agyszélhűdés érte, ezért az egyik közeli szobában aludt, hogy éjjel Dessewffy hívására hamar ott teremhessen.

1903-ban Bécsben doktorált, értekezése a A temetés a Krisztus korban és a halottégetés címet viselte. Doktorrá avatása február 13-án történt.

1904 novemberében a püspök egészségi állapota javult, és Szeplőtelen fogantatás dogmájának kihirdetésének 50 éves jubileuma alkalmából Rómába utazott, és Csepregi Imrét is magával vitte. December 4-én indultak el Budapestről, az utat gyorsvonattal tették meg. Csepregi az egyik bíboros kíséretében mint pileolumvivő a pápa közelében tartózkodhatott. Több, mint egy hónapot töltöttek el itt, Dessewffy 1905. január 4-én indult el Velencébe Csepregi társaságában. Ott három napot tartózkodtak, megtekintették a város nevezetességeit, majd továbbindultak Abbáziába. A püspök a tengerparti városban töltötte a telet, míg Csepregit Fiumén át hazaküldték Temesvárra.

1905. február 10-én a püspököt agyszélhűdés érte, elvesztette beszélőképességét is. Március közepétől kezdve haláláig, 1907. december 4-éig Csepregi volt az ápolója. Dessewffy öntudatlan volt, jobb oldala lebénult, talpra állni sem tudott. Júniusban Budapestre költöztek; a háztartás télen a püspök fővárosi palotájában, nyáron a budai hegyek között tartózkodott. A püspök éjjel 10 óra 45 perckor halt meg; holttestét bebalzsamozták, majd Temesvárra szállították, ahol a dóratemplom alatt lévő díszsírhelybe temették.

Pápai kamarásként 1908. február 10-én érkezett meg Temesvárra dr. Csernoch János esztergomi kanonok, az egyházmegye új püspöke. Május 10-én szentelték föl; munkája nyomán Katolikus Kör létesült, kiépült a Katolikus Népszövetség, és új katolikus napilap jelent meg, amelynek Csepregi is munkatársa volt.

Pacha Ágoston és Láng Aladár - Csepregihez hasonlóan - az Augustineum egykori növendékei voltak, akik Csepregi elől elhalászták az előléptetéseket, ezért ő más munkakörbe kívánkozott. Előbb az Augustineum megüresedett elöljárói helyét pályázta meg, majd - a sikertelenséget látva - fontolóra vette, hogy plébános lesz Csákon, vagy Csanádpalotán.

1910 karácsonyán Láng Aladárral együtt pápai tb. titkos kamarási címet kapott a megyés püspök előterjesztésére. A kinevezés után többször megbízták latin nyelvű ügyek intézésére, de publikált a katolikus napilap mellett a Havi Közlöny című folyóiratban is. Részt vett a Katolikus Népszövetség előadássorozatában is.

1911 májusában Csernochot kinevezték kalocsai érsekké, Csepregi ekkor arra kérte őt, hogy vigye magával új beosztásába, mert tisztában volt vele, hogy Láng és Pacha mellett nem fog tudni érvényesülni. Ez azonban nem történt meg; Csernoch viszont jó szívvel ajánlotta dr. Glattfelder Gyulának, az új csanádi püspöknek mindhármójukat; méltatta jártasságukat az egyházmegyei közigazgatásban, amelyhez a beiktatás előtt álló főpásztor kevésbé értett.

Eleki plébánosként 1912 őszén az eleki plébánost, Kramp Jánost kanonokká nevezték ki; Csepregi megpályázta az így megüresedett plébánosi posztot, döntését továbbra is azzal indokolva, hogy szakmai előmentelre jelenlegi helyén nem számíthat. A püspöktől a plébánosi kinevezésen kívül megbízták az eleki esperesi kerület vezetésével is. Egy rövid máriaradnai kitérő után – Lélek Gábor újmisés kézvezetője volt – 1913. július 1-jén érkezett Elekre. Lelkipásztori működését betegek gondozásával kezdte, majd hívek adományaiból felújíttatta a templomot: beszerzett két új gyóntatószéket, áldoztatórácsot, hat új színes üvegablakot, a padokat kókuszszőnyeggel fedte be. Elkészíttetett egy új nagy áldoztató kelyhet, helyreállíttatta a füstölőt; kikövezte a temetőt, és annak egy része téglakerítést is építtetett.

thumb|right|250px|Emléktáblája Eleken, a plébániai hivatal falán

119 férfi részvételével zarándoklatot vezetett Máriaradnára, az utat különvonaton tették meg. Az első világháború kitörése akadályozta meg, hogy a zarándoklatot a következő évben is megismételhesse. Megszervezte az apácák vezette szegényházat, a Vöröskereszt helyi fiókegyleti elnökként irányította a 60 fő befogadóképességű hadikórház működését. Az államtól kapott, hadikölcsön jegyzésére fordítható tízezer koronából alapot létesíteni a szegényházban alkalmazandó apácák eltartására. Befogadta, és a plébánián szállásolta el azt a majd 3000 magyart, akik Erdély román lerohanásakor menekültek el otthonukról.

A hősi halottak előtti tisztelgés céljából érckorpusszal ellátott gránitkeresztet kívánt emeltetni. Tervei szerint a ke­reszten az Üdvözítő érckorpusza lett volna, de ekkorra a svéd gránit már beszerezhetetlenné vált, így az elképzelés vaskeresztre módosult. Az emlékmű műkő alapjának tervezője és kivitelezője Bánszky Mihály építész volt. Ez 1915 őszén készült el, de a korpusz csak 1920-ban érkezett meg, mert a németek zároltak minden vörösrézöntvényt. Az emlékműhöz tartozó dombormű elhelyezése 1924-ben történt, a község fennállásának 200 éves jubileumán.