Lábán Antal, Laban Antal Gottfried János (Budapest, 1884. december 2. – Budapest, 1937. november 24.)Halálesete bejegyezve a Bp. XIV. ker. állami halotti akv. 812/1937. folyószáma alatt. irodalomtörténész, kritikus, a bécsi Collegium Hungaricum önálló igazgatója.

Élete Laban Károly és Ludwig Terézia fia. A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett. Egyetemi tanulmányokat a budapesti, marburgi és a heidelbergi egyetemeken folytatott. Budapesten, 1908-ban bölcsészdoktori diplomát szerzett. Részt vett katonaként az első világháborúban, hiszen 1914-ben bevonultatták, majd a szerb harctérről 1918-ban betegen térhetett vissza munkájához.

1909 és 1923 közt a bécsi Theresianum magyar nyelv és irodalom tanszékének professzora, ezután a bécsi Collegium Hungaricum szervezője és igazgatója volt. Ebben a tisztségben sok fiatal magyar írónak és költőnek, köztük József Attilának is támogatást tudott nyújtani. Neki tanítványokat szerzett, hiszen Hajdu Zoltánnak, az Angol-Osztrák Bank vezérigazgatójának fiait a segítsége révén taníthatta.

A bécsi egyetemen magyar irodalmat is tanított. Rendszeresen publikált magyar és német vonatkozású irodalmi cikkeket, kritikákat, tanulmányokat a Budapesti Szemlében, a Pester Lloydban és több más külföldi lapban. Különösen értékesek a bécsi titkos levéltárban a császári ház magyarországi besúgóinak jelentéseire vonatkozó írásai. bélyegkép|Sírja az Óbudai temetőben Halálát agyvérzés okozta.

Családja Felesége Berinkei Ilona Anna Mária (1887–1972) volt, akivel 1908. október 24-én Budapesten, a Ferencvárosban kötött házasságot.

Gyermekei

Lábán Károly Gyula Antal József (1910–1943) államvasúti titkár Lábán Judit Erzsébet Mária Anna (1913–?), férjezett Várdai (Wohl) Györgyné

Művei

Ungarische Sprachlehre (Bécs, 1920) Ungarn und seiner Dichtung (Bécs, 1923) Magyar regék. Antológia. Vál., Szerkesztette Keresztury Kálmánnal. (Berlin, 1927) A bécsi Collegium Hungaricum (Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1928)

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:1884-ben született személyek Kategória:1937-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Az Óbudai temetőben eltemetett személyek