Lily May Loveless (London, 1990. április 16. –) angol színésznő.

Leginkább a Skins című BAFTA-díjas brit televíziós sorozatból ismert.

Színészi pályafutása Színésznőként a Skins harmadik szezonjában mutatkozott be, melyben a szexualitását megkérdőjelező, igencsak önfejű és szókimondó, politikai aktivista tinédzsert, Naomi Campbellt alakította. Karakterét saját maga egy szélsőséges verziójának nevezte, a sorozatbeli komolyabb jeleneteit pedig (mint pl. a szexjelenetek) hasznos tapasztalatoknak, melyekkel jelentősen elősegítheti színésznői képességei fejlődését. 2009-ben szerepel a Seven PM című angol kisfilmben. 2010-ben pedig egy újabb nagyobb szerephez jutott, a The Fades című sorozatban a főszereplő Paul húgát, Anna-t alakítja. A sorozat 2011. szeptember 21-én debütált. 2011-ben a Sket thrillerben szerepelt.

Magánélete Lily a Millfields Community általános iskolának és a Cardinal Pole középiskolának is tanulója volt, mely intézmények London keleti részén, Hackney-ben vannak. Az NME-nek elárulta, hogy a kedvenc együttesei az Arctic Monkeys és a Red Hot Chili Peppers. Emellett tudjuk róla, hogy tud dobolni,A'n'E Vibe Interjő a 'Skins' írójával, Jamie Brittain-nel valamint egy interjúban azt is elárulta, hogy dohányzik.

Filmjei Skins (2009-2013) Sarah Jane kalandjai (2011) Banks nyomozó (2014) Muskétások (2016) Az idegen (2020)

Jegyzetek

További információk

Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol színésznők