Henry Jaynes Fonda (Grand Island, Nebraska, 1905. május 16. – Los Angeles, Kalifornia, 1982. augusztus 12.) Oscar-díjas amerikai színész, producer. Legismertebb szerepeit a Volt egyszer egy vadnyugat és a Tizenkét dühös ember című filmekben játszotta. Híres színészdinasztia alapítója: fia Peter Fonda, lánya Jane Fonda, unokája pedig Bridget Fonda. Legjobb barátja Eli Wallach volt.

bélyegkép|jobb|1937-ben a Slim című filmben bélyegkép|jobb|1938-ban a Jezabel című filmben bélyegkép|jobb|1941-ben a The Lady Eye című filmben

Életrajza Gyerekkora William Brace Fonda és Herberta Jaynes három gyermeke közül ő volt a legidősebb. Édesapja nyomdászként dolgozott, a család a nebraskai Omahába költözött, ahol apja nyitott egy új nyomdát. A család eredete a régi Németalföldre nyúlik vissza. A Fonda család elődei a 16. századi Itáliából, Genova környékéről telepedtek át a mai Hollandiába, onnan pedig Amerikába valamikor a 17. században.

Tízéves korában újságíró szeretett volna lenni. Két évvel később apja nyomdájában állt munkába az iskola után. Miután elvégezte a középiskolát 1923-ban, jelentkezett a Minnesotai Egyetem újságírás szakára. Apja azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a fia dolgozzon az egyetem mellett, így tornatanár is lett. 1925-ben visszatért Omahába, hogy újságírói állást találjon. Barátja, Marlon Brando édesanyja javaslatára jelentkezett az omahai színházba, ahol 1925 és 1927 között játszott.

Filmes karrierje 1928-ban New Yorkba utazott, ahol egyetemi és más társulatokban is játszott. 1929-ben a Broadwayen is fellépett, majd Washingtonban a National Junior Theatre szerződtette.

1935-ben Hollywoodba hívták filmezni. A producerek azonnal felfigyeltek a tehetséges fiatalemberre. Első filmszerepét A farmer feleséget keres c. filmben játszotta. Az 1930-as évek végén találkozott John Ford rendezővel, aki idővel kedvenc mestere lett. A nyitányt számára az Érik a gyümölcs c. Steinbeck-regény filmváltozata hozta meg. Óriási kritikai és közönségsikert aratott; Oscar-díjra is jelölték.

right|thumb|125px|Fonda haditengerész egyenruhában 1942-ben önként jelentkezett a hadseregbe, a második világháborúban az Egyesült Államok haditengerészeténél három évet szolgált a Satterlee rombolón. Később más egységhez került, kitüntetéseket és hadnagyi fokozatot szerzett.Fonda, A. Mark. Fonda Military. Fonda.org, October 23, 2006. Hozzáférés ideje: January 11, 2007.

Leggyakrabban John Ford westernjeiben tűnt fel. Első nagy sikere a My Darling Clementine c. film volt. Újabb közös sikert pedig az 1948-as Apacserőd hozott. 1956-ban Pierre Bezuhov szerepét alakította a Háború és béke amerikai filmváltozatában, Audrey Hepburn partnereként. A Tizenkét dühös ember c. dráma filmváltozatának nemcsak a főszereplője, hanem producere is volt egyben.

Az 1960-as évek elején következtek háborús filmbeli szerepei. Közülük a két legkiemelkedőbb az 1962-es A leghosszabb nap és az 1965-ös A halál ötven órája volt. Utóbbiban Kiley ezredes szerepében kiemelkedő alakítást nyújtott, méltó partnere volt Robert Shawnak, aki a német ezredest játszotta. Tony Curtis partnere volt A bostoni fojtogató c. 1968-as filmben, ahol a rendőrfelügyelő szerepét alakította.

Charles Bronsonnal kétszer szerepelt együtt. Először A halál ötven órájában, majd az 1968-as Volt egyszer egy Vadnyugat c. olasz-amerikai westernben, ahol kivételesen negatív hőst alakított: a gyilkos Frank szerepét kapta, amit csak Eli Wallach rábeszélésére vállalt el, de végül ez lett egész pályafutásának legemlékezetesebb alakítása. Fonda és Bronson, azaz Frank és Harmonika pisztolypárbaja a filmtörténet legklasszikusabb jelenetei közé tartozik.

Öt évvel később, 1973-ban újabb filmszerepet kapott a Nevem: Senkiben, amelyet Tonino Valerii rendezett. Ennek főszerepét Terence Hill játszotta, Fonda pedig a megfáradt, öregedő mesterlövészt, Jack Beauregardot, aki még egyszer és utoljára harcba száll a vadak bandájával.

Fonda az 1970-es években is fáradhatatlanul játszott tovább, például számos katasztrófafilmben, így az 1977-es olasz Óriáspolipban, az 1978-as Rajzásban és az 1979-es Meteorban, ahol az amerikai elnököt formálta meg.

Utolsó előtti filmszerepéért, az 1981-es Aranytó'' c. filmben nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat, amire már régóta várt. Sajnos, az aranyszobrocskát már nem tudta átvenni személyesen, mert már súlyos, tolószékes beteg volt. Így a díjat az otthonában adták át neki.

Halála után, 1999-ben az Amerikai Filmintézet minden idők 6. legjobb férfiszínészévé választotta.

Magánélete Fonda ötször nősült. Gyermekei csak második házasságából, Frances Ford Seymourtól születtek: Jane Fonda és Peter Fonda, akik szintén a színészi pályára léptek. Néhány hónappal az Oscar-díj átvétele után, 1982. augusztus 12-én, Los Angeles-i otthonában, a családja körében 77 éves korában elhunyt. Halálát szívelégtelenség okozta.

Filmográfia Év Cím Eredeti cím Szerep 1992 Fonda Fondáról Fonda on Fonda archív felvétel 1981 Nyárutó Summer Solstice Joshua 1981 Az aranytó On Golden Pond Norman Thayer 1980 Gideon trombitája Gideon's Trumpet Clarence Earl Gideon 1979 Meteor Meteor az USA elnöke 1979 Lángoló város City on Fire Albert Risley 1978 Fedora Fedora az Akadémia elnöke 1978 Rajzás The Swarm Dr. Krim 1978 A nagy csata The Biggest Battle General Foster 1977 Hullámvasút Rollercoaster Simon Davenport 1977 Óriáspolip Tentacoli Mr. Whitehead 1976 A midwayi csata Midway Chester W. Nimitz admirális 1974 Mussolini végnapjai Mussolini: Ultimo atto Schuster bíboros 1973 Nevem: Senki Il mio nome é Nessuno Jack Beauregard 1973 A vörös póni The Red Pony Carl Tiflin 1972 Le serpent Allan Davies 1971 Olykor egy nagy ötlet Sometimes a Great Notion Henry Stamper 1970 Volt egyszer egy gazember There Was a Crooked Man... Woodward Lopeman 1970 The Cheyenne Social Club Harley Sullivan 1970 Megsemmisítését elrendelem Too Late the Hero John G. Nolan, a kapitány 1968 Volt egyszer egy Vadnyugat C'era una volta il West Frank 1968 A bostoni fojtogató The Boston Strangler John S. Bottomley 1968 Enyém, Tied, Miénk Yours, Mine and Ours Frank Beardsley 1968 Madigan Madigan Anthony X. Russell 1968 Tűzpatak Firecreek Bob Larkin 1967 Isten hozta a nehéz időkben Welcome to Hard Times Will Blue őrnagy 1965 A halál ötven órája Battle of the Bulge Kiley 1965 Útban van a baj The Rounders Marion "Howdy" Lewis 1964 Majd most kiderül Sex and the Single Girl Frank Broderick 1964 Bombabiztos Fail-Safe Az elnök 1964 A legjobb ember The Best Man William Russell 1963 Spencer hegye Spencer's Mountain Clay Spencer 1962 A vadnyugat hőskora How the West was Won Jethro Stuart 1962 A leghosszabb nap The Longest Day Theodore Roosevelt Jr. 1959 Cowboyháború Warlock Clay Blaisedell 1957 A seriff jelvényeTin Star Morg Hickman 1957 Tizenkét dühös ember Twelve Angry Men 8. esküdt 1956 A tévedés áldozata The Wrong Man Emmanuel Christopher "Manny" Balestrero 1956 Háború és béke War and Peace Pierre Bezukhov 1955 Mr. Roberts Mister Roberts Doug Roberts 1948 Apacserőd Fort Apache Owen Thursday 1947 A menekülő The Fugitive a menekülő 1946 Clementina, kedvesem My Darling Clementine Wyatt Ear 1943 Különös eset The Ox-Bow Incident Gil Carter 1942 The Battle of Midway narrátor 1941 Hozzám tartozol You Belong to Me Peter Kirk 1941 Lady Éva The Lady Eve Charles Pike 1940 Frank James visszatér The Return of Frank James Frank James 1940 Érik a gyümölcs The Grapes of Wrath Tom Joad 1939 Dobok a Mohawk mentén Drums Along the Mohawk Gilbert 'Gil' Martin 1939 A fiatal Lincoln Young Mr. Lincoln Abraham Lincoln 1939 Alexander Graham Bell Alexander Graham Bell Thomas Watson 1939 Jesse James, a nép bálványa Jesse James Frank James 1938 Az őrült Miss Manton The Mad Miss Manton Peter Ames 1938 Blokád Blockade Marco 1938 Jezebel Jezebel Preston Dillard 1937 Slim Slim Slim Kincaid 1937 Csak egyszer élünk You Only Live Once Eddie Taylor 1937 Wings of the Morning Kerry Gilfallen 1936 Spendthrift Townsend Middleton 1936 The Moon's Our Home Anthony Amberton / John Smith 1936 The Trail of the Lonesome Pine Dave Tolliver 1935 I Dream Too Much 'Johnny' Street 1935 Way Down East David Bartlett 1935 A farmer feleséget keres The Farmer Takes a Wife Dan Harrow

Díjak, jelölések Oscar-díj 1982 díj: legjobb férfi főszereplő - Az aranytó 1981 díj: Életműdíj 1958 jelölés: legjobb filmnek - Tizenkét dühös ember 1941 jelölés: legjobb férfi főszereplő - Érik a gyümölcs Golden Globe-díj 1983 díj: legjobb színész (filmdráma) – Az aranytó 1980 díj: Cecil B. DeMille-életműdíj 1958 jelölés: legjobb színész (filmdráma) – Tizenkét dühös ember BAFTA-díj 1982 jelölés: legjobb férfi főszereplő – Az aranytó 1958 díj: legjobb külföldi színész – Tizenkét dühös ember

Jegyzetek

Fordítás

Források Hivatalos honlap Huszonöt éve halt meg Henry Fonda IMDB (nemzetközi filmes adatbank)

További információk

30 éve hunyt el Henry Fonda, Lányi János, 2012-08-17, Filmvilág blog

Kategória:Amerikai színészek Kategória:Holland-amerikaiak Kategória:1905-ben született személyek Kategória:1982-ben elhunyt személyek Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:Oscar-díjasok Kategória:Tony-díjasok Kategória:Nebraskaiak Kategória:Grammy-díjas zenészek Kategória:Oscar-életműdíjjal kitüntetett személyek