A szúrós aloé (Aloe ferox) az egyszikűek (Liliopsida) osztályának spárgavirágúak (Asparagales) rendjébe, ezen belül a fűfafélék (Asphodelaceae) családjába tartozó faj. Egyéb nevei: tövises aloé és Kap-aloé.

Előfordulása A szúrós aloé parkokban és kertekben látható; Dél-Afrikában őshonos.

Megjelenése A növény törzse nagy, vastag, húsos, tövises levelekből álló üstököt visel. A virágok narancsszínűek vagy skarlátvörösek, több felálló füzérből összetett virágzatban fejlődnek. A szúrós aloé legfeljebb 3 méter magas, de ritkán akár 5 métert is elérhet, törzse rendszerint nem ágazik el, egészen az aljáig elszáradt levelek borítják. A levél legfeljebb 1 méter hosszú és 15 centiméter vastag, fénytelen zöld színű, szélén éles, vörösesbarna tövisek sorakoznak, melyekből néhány a levél felületén is található. A virág 2,5-3,5 centiméter hosszú, 6 lepellevelű, cső alakú, a 3 belső lepellevél csúcsa barna vagy fekete; a porzók hosszan kiemelkednek a virágtakaróból. A virágzat legfeljebb 80 centiméter magas. Termése hosszúkás, három rekeszű tok.

Egyéb Míg a szúrós aloét más helyeken csak dísznövényként ültetik, hazájában más célokra is felhasználják. Sűrűn egymás mellé telepítve tövisei révén védelmet nyújt a ragadozók ellen. Ha töviseit eltávolítják, a levelek takarmányozásra is alkalmasak. Frissen kieresztett levéből zselét készítenek, ezt kikristályosított alakban „Cape aloes” néven hashajtó szerként forgalmazzák.

Képek

Jegyzetek

Források

Aloe ferox Mill. Plants of the World Online Aloe ferox Mill., Gard. Dict. ed. 8: n.º 22 (1768) The World Checklist of Selected Plant Families A növény szinonimái Govaerts, R. et al. 2011. Aloe ferox in World Checklist of Selected Plant Families. The Board of Trustees of the Royal Botanic Gardens, Kew. Published on the internet. Accessed: 2011 Feb 01. Miller, P. 1768. Gard. Dict. ed. 8: 22.

Kategória:Aloé Kategória:Növényfajok Kategória:Afrika növényvilága Kategória:A Dél-afrikai Köztársaság növényvilága