Márkus Géza (Pest, 1871. augusztus 4. – Budapest, 1912. december 6.) magyar építész, a magyarországi szecesszió jelentős képviselője. Márkus Miksa újságíró és Márkus Dezső karmester testvére.
Életpályája Márkus Ignác pesti üvegkereskedő és Kohn Anna harmadik gyermekeként született. Ismereteit autodidakta módon sajátította el, felsőfokú tanulmányokat nem végzett. Tizenhét évesen Gutwillig József építőmesternél kezdett rajzolni, majd Freund Vilmosnál dekorációs feladatokat látott el. Tehetségére felfigyelt a neves építész, Hauszmann Alajos és felvette irodájába. Tanulmányai végeztével Budapesten nyitott önálló irodát. Ebben az időben bízták meg a később Cifrapalota néven ismertté vált épület megtervezésével, mely egyben az első olyan komolyabb munkája, amelyet kiviteleztek. A kecskeméti épület Lechner Ödön nemzeti szecessziós törekvéseinek a hatását mutatja.
Többször dolgozott együtt más építészekkel, közös munkái, tervei voltak mindenekelőtt Spiegel Frigyessel, illetve a szecesszió másik két nagy alakjával, Komor Marcell-lel és Jakab Dezsővel, de a szobrászok közül Telcs Edével és Kallós Edével is többször alkotott.
Újságírói munkássága is jelentős, munkatársa volt a Művészetnek, a Magyar Hírlapnak és a Színháznak, ezenkívül számos írása és grafikája jelent meg más lapokban, folyóiratokban is.
Több színházépületet tervezett és színházi díszletek tervei is kötődnek hozzá.
Házastársa Karvázy Rozália Katalin volt, akivel 1907. július 8-án Budapesten, az Erzsébetvárosban kötött házasságot.
Ismert épületei
+LeírásHelység, címÉpítés éveMegjegyzésKépDuna Palota1051 Budapest, Zrínyi utca 5. – Nádor utca 10.1894–1897Freund Vilmos tervei alapján épült, de Márkus is részt vett a munkálatokban. Otthon írók és hírlapírók körének dohányutcai palotája (volt Otthon Kör, ma az Országos Cigány Önkormányzat székháza)https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2017/04/21/dohany_utca_761074 Budapest, Dohány u. 76.1898Lakóházhttp://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=07&cim=peterfy-s-u-15&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=12801076 Budapest, Péterfy Sándor utca 15. 1900 Kaszinó és városi bérház, ismertebb nevén Cifrapalota6000 Kecskemét, Rákóczi út 1.1902–19031983 óta ad helyet a Kecskeméti Képtárnak.Király Színházhttps://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/m_menu/markusgeza/06markus.htm1077 Budapest, Király u. 71.1903Csak a már korábban épült épület átalakítását vezette. Elbontották. Erdey-féle Szanatórium,https://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/m_menu/markusgeza/03markus.htm később Schöpf-Merei Kórházhttp://www.kitervezte.hu/epuletek/egeszsegugy/schopf-merei-korhaz-budapesthttp://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=09&cim=bakats-t-10&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=12801092 Budapest, Bakáts tér 9.1905–19062009-ben bezárt. Az ingatlan tulajdonosa jelenleg is a Fővárosi Önkormányzat. Állami Fémipari Szakiskola (ma: DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma)4025 Debrecen, Széchenyi u. 58.1908–1909 Kolozsvári Állami Magyar Színházhttps://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/m_menu/markusgeza/04markus.htmKolozsvár, E. Isac utca, 26-28. szám1909–1910Spiegel Frigyessel közös alkotás. 1959–1961-ben átépítették. Vajda-palota6720 Szeged, Stefánia sétány 10.1910Spiegel Frigyessel közös alkotásSzékesfővárosi kislakásos bérházakhttp://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=08&cim=vajda-p-u-7-13&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1280 1089 Budapest, Vajda Péter utca 7-13.1910–1912Spiegel Frigyessel közös alkotás. Épült Bárczy István kislakás- és iskolaépítési programja keretében.100pxLakóház 1077 Budapest, Almássy tér 17.1910 k.https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2015/04/02/almassy_ter_17 Népopera (utóbb Városi, ma Erkel Színház)https://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/m_menu/markusgeza/05markus.htm1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 30.1911 Komor Marcellel és Jakab Dezsővel közös alkotás. Többször átalakították, jelenlegi (leegyszerűsített) formája nem is emlékeztet hajdani állapotára.Bérház 1214 Budapest, Óvoda-utca 19.n. a.
Nevéhez fűződik az azóta elpusztult Jardin de Paris (Budapest, Spiegel Frigyessel) és a szintén elpusztult Nagy Endre Cabaret (Budapest, Spiegel Frigyessel), illetve a Szombathelyi Színház (Komor Marcellel és Jakab Dezsővel, 1906) átalakítása is. Az ő tervei alapján készült a Kereszt-patika berendezése (Budapest, Vámház-körút).
Egyéb alkotásai
+LeírásHelység, címÉpítés éveMegjegyzésKépErkel Sándor síremléke a Fiumei úti sírkertben1086 Budapest, Fiumei út 16-18.1905https://www.kozterkep.hu/14219/erkel-sandor-siremlekeKallós Ede szobrásszal közös alkotás.Vörösmarty szobor talapzatahttp://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=05&cim=vorosmarty-t&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=12801051 Budapest, Vörösmarty tér 1908Magát a szobrot Kallós Ede és Telcs Ede tervezte. A tervek már 1902-ben, majd újabb pályázaton 1903-ban megvoltak.
Meg nem valósult pályázatai 1894: Bányászati- és kohászati pavilon a millenniumi kiállításra, Budapest, Városliget (II. díj)Gerle, i. m. 1896: Pokol körkép pavilon (Molnár Árpád Dante Poklát ábrázoló alkotásához) a millenniumi kiállításra, Budapest, Városliget 1898: Zsinagóga, Szeged 1899: Áru- és Értéktőzsde, Budapest 1899: Lipótvárosi zsinagóga, Budapest 1902: Kossuth-mauzóleum, Budapest (Spiegel Frigyessel) 1904: Zsinagóga, Trieszt 1904: Zsinagóga, [helység nem ismert] (Komor Marcellel és Jakab Dezsővel) 1905: Sáros-fürdő (ma: Gellért gyógyfürdő), Budapest (Komor Marcell és Jakab Dezsővel) 1905: Szabadság-szobor, Budapest (Kallós Edével) 1905: Szálló, Kiskunhalas (I. díj, Komor Marcellel és Jakab Dezsővel) 1909–1912: Színház, Szolnok (I. díj, Spiegel Frigyessel) 1910: Izraelita hitközség bérháza, Pécs (I. díj, Spiegel Frigyessel) ?: Zenepalota, Szeged (Spiegel Frigyessel, I. díj)https://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/m_menu/markusgeza.htm ?: Könyvtár, Kolozsvár ?: Kultuszminisztérium, Budapest
Irodalom Bródy Sándor: Egy építész ötletei (Művészet, 1906).
Jegyzetek
Források
M. Géza Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar zsidó lexikon. 1929. (576. o. )
Művészeti lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967, 249. o. , 134-136. o. Márkus Géza In: (szerk.) Lyka Károly: Művészet, Tizenkettedik évfolyam, 1913, I. sz., 10-14. o.
Kapcsolódó szócikkek Magyar építészek listája Lechner Ödön Komor Marcell Jakab Dezső
Kategória:Magyar építészek Kategória:Magyar képzőművészek Kategória:A Magyar Hírlap (1891–1938) vezetői, újságírói Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1912-ben elhunyt személyek Kategória:1871-ben született személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek