Magyar Elek, teljes nevén Magyar Elek János alias Ínyesmester (Budapest, 1875. augusztus 14. – Budapest, 1947. május 20.)Halálesete bejegyezve a Bp. XII. ker. állami halotti akv. 1008/1947. folyószáma alatt. újságíró, gasztronómiai szakíró.
Élete Polgári származású családban született. Apja, Magyar Elek (1838–1894), magyar királyi posta és távíró főtiszt, anyja, Klaisz Anna volt. A gimnázium nyolc osztályát 1886-tól a Kegyes Tanítórendiek Főgimnáziumában végezte, ahol 1891-ben érettségizett,Iskolai értesítők – Kegyes Tanítórendiek Főgimnáziuma, Budapest, 1891 majd a Budapesti Tudományegyetem joghallgatója lett.
Újságírói pályáját a Telefonhírmondó munkatársaként kezdte, ahol egyúttal bemondó is volt. 1901-től a Magyarország című lap munkatársa, majd 1917-től felelős szerkesztője volt. Újságírói munkája sokrétű volt, egyaránt írt a régi Budapestről szóló tárcákat, politikai cikkeket, színházi és képzőművészeti kritikákat, sport- és lóversenytudósításokat.
A Pesti Naplóban inkognitóban, Inyesmester álnéven évekig vezette Fejezetek az ínyesmesterség köréből címmel a gasztronómiai rovatot, minden vasárnap egy teljes újságoldalon jelentek meg a konyhaművészettel foglalkozó írásai. Az ínyesmester szakácskönyve című műve a gasztronómiai irodalom egyik legismertebb műve ma is. Babits kritikájában, "az Inyesmester könyve minden európai látóköre – vagy mondjuk inkább: ízléshorizontja – mellett is teljesen magyar könyv" az irodalomhoz sorolta, "noha bizonyára kevesebb embernek fog eszébe jutni hogy odasorozza." 1945 után a Képes Figyelőben is vezette a konyhaművészeti rovatot. „Az Ínyesmester éléskamrája” című összeállítás 1973-ban jelent meg, amit a tartósításról, befőzésről, zöldségek, gyümölcsök eltevéséről szóló írásaiból leszármazottai, családtagjai rendeztek sajtó alá. Halálát szívizomelfajulás okozta.
Házassága és leszármazottjai Első nejét, Kürthy Bertát (1884–1915), akinek szülei fajkürti és koltai Kürthy Emil (1848–1920) földbirtokos, író és szemerei Szemere Gizella (1857–1914), Szemere Bertalan leánya voltak, 1908. november 11-én vette el. Magyar Elek és Kürthy Bertha házasságából született: Magyar Bálint (1910–1992) színháztörténész. Gyermekei Magyar Bálint, politikus, miniszter és Magyar Fruzsina dramaturg.Magyar Bálint: A mi történetünk, Csepeli György honlapja, Második felesége, a nemesi származású nagyatádi Visy Mária "Masa" (Budapest, 1883. március 17.–Budapest, 1939. június 21.), akinek a szülei nemes Visy Imre (1852–1889) író, publicista, országgyűlési képviselő és hírlapszerkesztő, valamint Gálos Irma voltak; 1917. július 4-én Budapesten kötöttek házasságot.A házasságkötés bejegyezve a Bp. II. ker. állami házassági akv. 408/1917. folyószáma alatt 180px|bélyegkép|Sírja a Fiumei úti sírkertben (34/1-1-45) Művei bélyegkép|jobbra|270px|Magyar Elek a bécsi derbin 1903-ban Pesti históriák; Athenaeum, Budapest, 1920 Az ínyesmester szakácskönyve. 2200 recept; Athenaeum, Budapest, 19322200 recept. Budapest, 1932. Atheneum. 510 p. Ua. 2500 recept alcímmel [1937.] 511 p. Ua. Új, lényegesen bővített kiadás [1939.] 592 p. Ua. új lenyomat [1941.] Új, bővített kiadás. Budapest, [1946.], Athenaeum. 592 p. – 24 cm Ugyanaz [1948.], 596 p. Új, átdolgozott kiadás: [1950.], 328 p. – 20 cm Népszerű kiadás a szerző nevének feltüntetésével. Új, lényegesen bővített kiadás [1952.], 592 p. Buenos Aires, Délamerikai Magyarság Kiadó Másik kiadás: 1953. Művelt Nép. 291 p. – 24 cm Másik kiadás: 1955. Műszaki Kiadó. 524 p. (Szerkesztő: Szántó Endre) Megjelent még 1957-1960 között cseh nyelven 5 kiadásban, 1956-1960 között német nyelven 8 kiadásban, 1955-1957 között orosz nyelven 4 kiadásban. Az ínyesmester szakácskönyve. 2500 recept; Athenaeum, Budapest, 1933 Az Inyesmester ezer új receptje; Athenaeum, Budapest, 1935Főbb fejezetek: Előételek – Takarékos konyha – Ötórai tea, uzsonna-vacsora, hideg konyha. Budapest, 1935. Atheneum. 255 p. Az ínyesmester szakácskönyve; új, lényegesen bővített kiadás; Athenaeum, Budapest, 1939 Az ínyesmester szakácskönyve; új, átdolgozott kiadás; Athenaeum, Budapest, 1950 Az ínyesmester nagy szakácskönyve; Műszaki, Budapest, 1955 Az Inyesmester éléskamrája. Befőzés, házi konzerválás; sajtó alá rend. Magyar Pál, Siklós Olga; Mezőgazdasági, Budapest, 1974 (Kertünk, házunk, otthonunk) Az ínyesmester nagy szakácskönyve. A mindennapok és az ünnepek magyar konyhája; átdolg., szerk., kieg., sajtó alá rend. Magyar Pál és Siklós Olga; Gondolat, Budapest, 1991 Az ínyesmester ünnepi és köznapi ételsorai; összeáll. Kígyós Erzsébet; Akkord, Budapest, 2000
Emlékezete Alakja említés szintjén felbukkan Kondor Vilmos Budapest noir című bűnügyi regényében; ugyancsak említést nyer a könyvben Magyar Elek legismertebb szakácskönyve és az egyik korabeli újságnál vezetett receptrovata is.
Jegyzetek
Források
Tasnádi Gábor: :Toll és Ínyesmesterség - Szakácskönyv "az irodalmi örömök régiójában" és a cenzúra árnyékában Babits Mihály: Könyvről könyvre - kritika az Ínyesmester szakácskönyvéről Nyugat 1933. 4. szám
További információk Magyar Elek: Fejezetek a vurstli multjából (Pesti Históriák, Bp., 1920) Borjúbécsi (Magyar Elek módra) Az ínyesmester: A borjúpörkölt, Dunaparti Matróz Kocsma, IV. évfolyam 1, szám
Kategória:Piarista diákok Kategória:A Pesti Napló vezetői, újságírói Kategória:Magyar gasztronómiai szakírók Kategória:1875-ben született személyek Kategória:1947-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek