A Báthory István Szakgimnázium és Szakközépiskola a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum tagintézménye. Zalaegerszegen, a páterdombi városrészen működik közel 65 éve.

Iskolatörténet Az iskola fennállásának 60. évfordulója alkalmából kiadott emlékkönyv (PDF)

Báthory István Szakgimnázium és Szakközépiskola Az iskola (a Kinizsi Tagiskola megszűnését követően), 2014 decemberében újra felvette Báthory István Erdélyi fejedelem nevét, így visszatért a városban is jól ismert nevéhez.

Páterdombi Szakképző Iskola A Páterdombi Szakképző Iskola és Kollégiumot 2003-ban hozta létre Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése. Ezzel a döntéssel a páterdombi városrészen működő Báthory István Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Szakközépiskola és a Kinizsi Pál Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium integrálásra került, közös igazgatással és költségvetéssel működik.

Báthory István Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola A kicsi, korszerűtlen Mártírok útjai épületből 1982-ben az iskola felköltözött egy újonnan épült, korszerű épületbe, a Páterdombra, felvette a Báthory nevet. A szakmunkásképzés mellett a szakközépiskolai képzés is elindult. Majd kinőve az akkori épületet, tantermi struktúrát, iskolánk az 1990-es évek elején tovább bővült, fejlődött: új épületrésszel és a kor követelményeinek megfelelően IKT alapú szaktantermekkel. A kereskedelmi szakközépiskolai képzés mellett elindulhatott a vendéglátó szakközépiskolai képzés és a sikeres német-magyar két tanítási nyelvű oktatás.Emlékkönyv a Báthory István Szakképző Iskola fennállásának 60. évfordulójára: https://drive.google.com/file/d/0Bw7C_79uWOO3bXplenZkMm9VN2c/view

Képzések A szakgimnáziumi képzésekben az érettségivel együtt a tanulók már a tizenkettedik évfolyam végén szakmai végzettséget is szerezhetnek. A szakmai érettségivel már akkor is elhelyezkedhet a tanuló, ha nem folytatja tanulmányait a szakképzési évfolyamon. 

A szakmai érettségi a FEOR szerinti munkakörben jogosít munkavégzésre. A szakmai érettségi birtokában tehát a diák dönthet úgy, hogy továbbtanul a szakgimnázium 5. évfolyamán bármely másik szakmában, vagy akár főiskolán, egyetemen, de a munkaerő-piacot is választhatja. Kereskedelem – marketing, üzleti adminisztráció Szakgimnázium, kereskedelem ágazat érettségivel: kereskedelmi ügyintéző (4 év) érettségi után: logisztikai ügyintéző (4+1 év) Szakközépiskola 3+2 évfolyamos képzés. Három évfolyamos szakmai képzés után 2 év alatt érettségi szerezhető. eladó Vendéglátás Szakgimnázium vendéglátás ágazat érettségivel: turisztikai referens (4 év) érettségi után: Turisztikai szervező, értékesítő (4+1 év) Szakközépiskola 3+2 évfolyamos képzés. Három évfolyamos szakmai képzés után 2 év alatt érettségi szerezhető. cukrász pincér szakács Élelmiszeripar Szakközépiskola 3+2 évfolyamos képzés. Három évfolyamos szakmai képzés után 2 év alatt érettségi szerezhető. pék

Szakmai képzési helyek Vendéglátó Oktatási Kabinet Élelmiszer Kereskedelmi Kabinet Pék Tanműhely

Jegyzetek

Források Az iskola hivatalos weboldala Báthory Suliújság

Kategória:Zalaegerszeg középiskolái Kategória:1954-ben alapított oktatási intézmények