Andrej Romanovics Csikatilo (ukránul: Андрій Романович Чикатило, Jablocsnoje, 1936. október 16. – Novocserkasszk, 1994. február 14.) az egyik legismertebb szovjetunióbeli sorozatgyilkos. A rosztovi rém néven is ismert. 1978–1990 között 53 bizonyított gyilkosságot követett el. Ő maga 56 gyilkosságot ismert be, de a nyomozás adatai szerint az áldozatok száma elérhette a 65-öt is. A gyilkosságok nagy részét a Rosztovi területen követte el, de gyilkolt Ukrajnában és Üzbegisztánban is. Golyó általi halálra ítélték, 1994-ben kivégezték.
Gyerekkor Csikatilo Jablocsnoje faluban született a Szumi területen, amely akkoriban az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársasághoz tartozott. Születésekor az ország még a holodomor következményeitől szenvedett, amelyet a Sztálin által vezetett szovjet kormányzat idézett elő.
Szülei a kolhozban dolgoztak,The Killer Department, p. 207. mint fizikai munkások, nem kaptak bért munkájukért, csak azt, hogy megmunkálhatják az egyszobás házuk mögötti szántóföld egy kis részét. A család éhezett, Csikatilo később elmondta, hogy 12 éves koráig nem evett kenyeret,Comrade Chikatilo, p. 141. sőt kénytelenek voltak néha füvet és leveleket enni, hogy csillapítsák éhségüket.Comrade Chikatilo, p. 143. Anyja, Anna, többször is elmondta neki, hogy az ő születése előtt volt egy bátyja, Sztyepan, akit 4 éves korában elraboltak és megettek az éhező szomszédaik, de sohasem derült ki, hogy ez az eset valóban megtörtént-e.New Straits Times Apr. 20, 1992The Killer Department, p. 212 Csikatilo a gyerekkorára úgy emlékezett vissza, mint a nélkülözés, a szegénység, a háború és az éhség időszakára.
Anyja állandóan szidta. Húga később úgy emlékezett vissza, hogy az életkörülmények nehézségei ellenére apjuk, Roman, kedves ember volt, míg anyjuk durva és könyörtelen volt velük, a gyerekeivel szemben.
Mikor a Szovjetunió belépett a második világháborúba, Csikatilo apját elvitte a Vörös Hadsereg, majd fogságba került miután egy csatában megsérült.The Killer Department, pp. 133-134 Csikatilo szemtanúja volt azoknak a rémtetteknek, amelyeket a nácik követtek el Ukrajnában 1941 és 1944 között. Borzalommal mesélt az átélt és látott bombázásokról, a gyújtogatásokról és lövöldözésekről,Comrade Chikatilo, p. 113. amelyek elől anyjával vagy a pincébe vagy árkokba bújtak el.The Killer Department, p. 262 Egyszer pedig erőszakkal kényszerítették őket arra, hogy nézzék végig amint földig ég a házuk. Ebben az időszakban Csikatilo az anyjával aludt egy ágyban. Csikatilo az ágybavizelés krónikus gyerekbetegségében szenvedettThe Killer Department, p. 213. és anyja minden egyes alkalommal leszidta és megverte amikor éjszaka bevizelt.
1943-ban anyja egy lányt szült, Tatyjanát. Mivel apja 1941 óta nem került elő, ezért ő nem lehetett a gyerek apja. Nagy valószínűséggel a gyermek egy német katona által elkövetett erőszaktevés eredményeként született.
1944-ben Csikatilo elkezdte az iskolát. Ahogy később visszaemlékezett, annak ellenére, hogy szerény és lelkes gyerek volt, fizikailag gyengének számított, rendszeresen otthon készített ruhákban járt iskolába, majd 1946-tól, a háború utáni pusztító éhínség által okozott éhség miatt gyakran elájult mind otthon mind az iskolában. Hamar a többiek gúnyolódásának tárgya lett,The Killer Department, pp. 214–215 mind kinézete mind félénk természete miatt.
Csikatilo rendszeresen memorizálta az adatokat és gyakran tanult otthon, azért hogy növelje önbecsülését illetve az iskolában tanulást akadályozta rövidlátása is, mivel nem látta rendesen a táblát.The Killer Department, p. 261 Tanárai szerint kiváló diák volt, gyakran dicsérték meg.
Serdülőkor Csikatilo mintadiák volt és lelkes kommunista. 14 évesen megbízták az iskolai újság szerkesztőjének,Comrade Chikatilo, p. 146. majd két évvel később a Komszomol vezetőjének is. Sok kommunista irodalmat olvasott, később övé lett a feladat, hogy szervezze meg az utcai felvonulásokat.The Killer Department, p. 263 Később azt állította, hogy nehezen tanult, mivel gyakran fejfájás gyötörte és a memóriája sem volt túl jó, ennek ellenére ő volt az egyetlen diák a kolhozból, akinek sikerült letennie az utolsó évi vizsgákat 1954-ben.
Pubertáskor elején felfedezte, hogy krónikus impotenciában szenved, mely tovább rontott az önbizalmán és a szociális viselkedésén. Szégyenlős volt a lányok társaságában;The Killer Department, p. 264 17 évesen lett először szerelmes, a lány neve Lilja Bariseva volt és az iskolaújság révén ismerkedtek meg,Comrade Chikatilo, p. 147. de annyira ideges és zavart volt a lány társaságában, hogy sosem kért tőle randevút. Ugyanebben az évben húgának egyik 11 éves barátnőjét leteperte a földre és ejakulált miközben a lány vergődött a karjaiban.The Killer Department, p. 216
Az érettségit követően, Csikatilo jelentkezett egy ösztöndíjra a Moszkvai Állami Egyetemre, de hiába tett sikeres felvételi vizsgát eredménye nem volt elég,The Killer Department, p. 217 hogy bekerüljön. Csikatilo arra gondolt, hogy biztosan apja háborús tevékenysége miatt utasították el a felvételét (apját a fogsága alatt árulónak bélyegezték), de az igazság az, hogy a többi tanuló eredményesebben tette le a felvételi vizsgát, mint ő.The Red Ripper, pp. 18-19 Nem jelentkezett másik egyetemre, ehelyett Kurszkba utazott és három hónapig fizikai munkásként dolgozott, majd beiratkozott egy szakiskolába, ahol rádiótechnikusnak tanult. Ugyanebben az évben, 1955-ben, alakult ki első komoly kapcsolata egy nála két évvel fiatalabb helyi lánnyal. Három alkalommal megpróbáltak szeretkezni, de Csikatilo egyetlen alkalommal sem volt képes az erekcióra.Comrade Chikatilo, p. 153. A lány végül 18 hónap után szakított vele.
Katonai szolgálat A kétéves szakiskola elvégzése után Csikatilót az Urálban lévő városba, Nyizsnyij Tagilba küldték, hogy egy hosszútávú projekten dolgozzon.The Red Ripper, p. 19 Két évig dolgozott itt, majd 1957-ben bevonult a fegyveres erőkhöz.
A hároméves kötelező katonai szolgálatot 1957 és 1960 között töltötte le a KGB Határőrségnél.The Red Ripper, p. 201957-től 1991-ig a szovjet határőrség a KGB-nek volt alárendelve, ezért a nevében is szerepelt a KGB. Először Közép-Ázsiában, majd egy híradó egységnél Berlinben. Nem volt rá panasz és 1960-ban, röviddel a leszerelése előtt belépett a Szovjetunió Kommunista Pártjába.The Killer Department, p. 218
Leszerelés után hazatért szülőfalujába és a szüleivel élt. Itt megismerkedett egy fiatal elvált asszonnyal, kapcsolatuk három hónapig tartott. A kapcsolatuknak a többszörös, sikertelen együttlétek miatt lett vége, mikor az asszony az ismerőseitől szeretett volna tanácsot kérni, mit csináljon Csikatilo, hogy merevedése legyen. Ennek eredményeképpen sok mindenki előtt kiderült Csikatilo impotenciája. Egy kihallgatásán, 1993-ban erre az esetre utalva kijelentette: „A lányok a hátam mögé léptek és azt suttogták, hogy impotens vagyok. Nagyon szégyelltem magam. Megpróbáltam felkötni magam. Anyám és pár fiatal szomszéd szedett ki a hurokból... El kellett menekülnöm onnan, a szülőföldemről.”
Rosztov-na-Donu Pár hónappal később Csikatilo munkát kapott egy Rosztov-na-Donu melletti Rogyionovo-Nyeszvetajszkaja nevű településen, mint távközlési mérnök és egy kis lakást bérelt a munkahelye közelében. Ugyanebben az évben húga, Tatyjana, elvégezte az iskolát és odaköltözött Csikatilóhoz (nem sokkal ezután szüleik is ugyanabba a körzetbe költöztek át).Comrade Chikatilo, p. 157. Tatyjana 6 hónapig lakott együtt Csikatilóval, majd összeházasodott egy helyi fiatalemberrel és elköltözött az anyósáékhoz. Nem talált semmi kivetnivalót bátyja életvitelében, csak azt, hogy nagyon félénk a nőkkel szembenThe Red Ripper, pp. 24–25 és ezért elhatározta, hogy segít Csikatilónak társat találni és családot alapítani.
Házasság Csikatilo 1963-ban összeházasodott Feodoszija Szemenovával (lánykori neve Odnacseva), akinek a húga mutatta be korábban. Annak ellenére hogy vonzódott Feodoszijához, Csikatilo úgy vélte, hogy házasságuk esetében nem egymást választották ki, hanem a nász a húga és annak férje tevékenysége révén jött össze.The Killer Department, p. 219
Csikatilo később elmondta, hogy a szexuális életük minimális volt és mikor felfedte a felesége előtt, hogy képtelen az erekcióra, megegyeztek abban, hogy a férfi a felesége testén kívül ejakulál és az asszony pedig az ujjai segítségével juttatja be férje spermáját a vaginájába.The Killer Department p. 266 1965-ben megszületett lányuk, Ljudmila, majd 4 évvel később fiuk, Jurij.
Tanárként 1970-ben Csikatilo sikeresen elvégezte a Rosztovi Állami Egyetem Filológia Karán az orosz nyelv és irodalom szakát levelezős tagozaton.The Red Ripper, p. 29 Előtte, 1965-től, az SZKP járási bizottságától kapott egy állást, amelyben a helyi sporttevékenységek szervezése lett a feladata.Comrade Chikatilo, p. 160. Egy évig maradt ebben a pozícióban, mielőtt megkezdte volna orosz nyelv és irodalom tanári karrierjét Novosahtyinszkban.The Killer Department, p. 221
Csikatilo nem volt jó tanár: habár a szükséges tudás birtokában volt, képtelen volt fegyelmet tartani az osztályában és rendszeresen a diákok gúnyolódásának középpontjába került,The Red Ripper, p. 30 akik, ahogy mondta, kihasználták a szerény természetét.
Nem bizonyítható, de kizárni sem lehet azt a feltételezést, hogy a gyermekgyilkosság és orgazmus összefüggéséről orosz irodalmi tanulmányai során szerzett tudomást vagy megerősítést. Dosztojevszkij Feljegyzések a holtak házából c. regényének (1862) harmadik (Első benyomások című) fejezetében olvasható ez a megdöbbentő mondat: „Azt is rebesgették, hogy régebben nagy előszeretettel gyilkolt kisgyermekeket, csupán kedvtelésből; kicsalja valami megfelelő helyre a gyereket, először ijesztgeti, kínozza, s mikor már eleget gyönyörködött a szegény kis áldozat félelmében és remegésében, lassan, módjával és nagy gyönyörrel meggyilkolja.”
Szexuális zaklatások 1973 májusában Csikatilo szexuálisan zaklatta egyik tanulóját: egy 15 éves lány közelébe úszott, majd tapogatni kezdte a mellét és a szeméremdombját, de nem büntették meg emiatt.The Red Ripper, p. 32 Egy hónappal később egy másik diákot zaklatott az osztályteremben. Az iskolaigazgató a diákok panaszai miatt berendelte Csikatilót egy hivatalos találkozóra, ahol közölték vele, vagy felmond magától vagy elbocsátják. Csikatilo végül otthagyta az állást, majd Novoshahtyinszk szakmunkásképző iskolájában helyezkedett el oktatóként. 1978-ban létszámcsökkentés miatt innen is el kellett mennie, végül egy újabb tanári pozíciót talált Sahtiban.The Killer Department, p. 223
Csikatilo tanári karrierje végül 1981 márciusában ért véget, miután számos molesztálási panasz érkezett mindkét nembeli diákoktól.The Red Ripper, p. 252 Még ugyanebben a hónapban beszerzőként kezdett dolgozni egy rosztovi székhelyű építőanyag gyárban.The Killer Department, p. 228 Ebben a munkakörben Csikatilónak gyakran kellett utaznia a Szovjetunióban, egyrészről, hogy nyersanyagokat szerezzen be, másrészt pedig hogy szerződésekről tárgyaljon.
Az első gyilkosságok Jelena Zakotnova 1978 szeptemberében Csikatilo Sahtiba költözött, ahol elkövette az első dokumentált gyilkosságát. December 22-én a 9 éves Jelena Zakotnovát egy öreg házba csalogatta, amelyet titokban megvett. Megpróbálta a lányt megerőszakolni, de erekció hiánya miatt nem sikerült neki. A lány küzdött, Csikatilo pedig fojtogatta majd háromszor megszúrta a hasán, és miközben szurkált ejakulált. Letartóztatása után, Csikatilo elmondta hogy a lány miután megszurkálta – „mondott valamit nagyon rekedten” – , erre ő addig fojtogatta, amíg a lány el nem ájult, majd testét a közeli folyóba dobta.The Red Ripper, p. 43 A lányt két nappal később találták meg.