A Magyar Ügetőderby (1884-től 1891-ig, mint Nagy Tenyészverseny) a szakág legrangosabb versenyeként számon tartott lóverseny, amit legelőször 1884-ben rendeztek meg. A tradicionális galopp Magyar Derby megrendezése előtt 37 évvel, az ügető szakmában a tenyészverseny kifejezést használták, csak a jelzővé alakult derby kifejezést vették át a szervezők. Ezt a versenyt nem kötik évszázados szabályok, többek között a versenytáv is a kor elvárásainak megfelelően, időről időre változik. 2014. augusztus 3-án rendezték meg a 100. Magyar Ügetőderbyt, ahol egyszerre jelent meg az összes Ügetőderby győztes hajtó. Ezen a napon egy különleges szupersprint futamot is rendeztek, amely korábban még nem került megrendezésre.

250px|bélyegkép|right|Memento I.A műemlék, egykori Kerepesi úti főbejárat 250px|bélyegkép|jobbra|Memento II.Az ügető hajtó. Szorcsik Lajos alkotása 250px|bélyegkép|A korábbi évek győztes hajtóiJobbról balra, álló sor: Veljko Mazsity, Dénes Áron, Fábián Zsolt, Marschall István (kissé takarva), Tóth László, Büki Gábor, Csordás Emil; első sor: Vicen Pál, Szabó Krisztina, Váradi Róbert, Kumor Péter, Fazekas Imre, Fischer István.

Története 1890-ig a négyéves lovak, háromezer méteres távon versenyeztek. Az első versenyt 1884 május 24.-én Nagy Tenyészverseny néven rendezték, a győztes az Anda nevű ló lett. A versenyeket nem kísérte túl nagy érdeklődés ezekben az években, így történhetett, hogy 1891-ben Barbarossa versenytárs nélkül maradt.Magyar Turf LXIX. évfolyam 50. (34.) centenáriumi, ünnepi szám - Hesp József: A 100. Magyar Ügetőderby Közel másfél évtizedes kihagyás után, a Budapesti Ügetőverseny Egyesület aktív tevékenysége révén, 1906-ban már az Erzsébet királyné úti pályán rendezték meg a versenyt, a korábbival azonos szabályokkal. Három derby megrendezése után hosszú szünet következett. Ennek oka az volt, hogy a galopp szakághoz hasonlóan itt is megállapodás született, miszerint az Osztrák-Magyar Monarchiában, Bécsben rendezik meg ezt a versenyt. A magyar ügető két legfontosabb versenye hosszú évtizedekig az 1905-ben illetve 1906-ban alapított Nemzeti Díj és Hungária Díj volt. A monarchia széthullása után 1924-re érett meg a helyzet önálló derby rendezésére, ahol bécsi mintára 3250 méter volt a táv. A következő évben a BÜE a fejlődés érdekében kisebb versenyeket finanszírozott. 1927-től napjainkig, csak a háború miatt maradt el az 1945-ös verseny.

1930-ban háromezer-kétszáz méterre rövidült a pálya. 1933-ban először adott otthont a derby-nek a Kerepesi úti új ügetőpálya. A háború miatt csak 1945-ben maradt el a verseny, ezt követően azonban minden év kiemelkedő eseményévé vált az ügetőderby. 1950-ben kétezer-hatszáz méterre módosult a táv és csak a hároméves lovak kiváltsága lett a derby-n való indulás. A verseny távja még kétszer változott. 1990-ben ötszáz, 2004-ben a Kincsem Parkba költözéskor, további kétszáz méterrel módosult a rajt és a cél közötti távolság. Az autóstartos versenyben induló lovak maximális létszámát tizennégyben határozták meg.

2016-ban ismét jelentősen módosult a versenykiírás. 1944 óta először a négyéves lovak indulhattak a versenyen. Ennek megfelelően a 2015-ös mezőny jelentős része ismét bizonyíthatott. Az idősebb korosztály képességeinek megfelelően a versenytáv is módosult 1900-ról 2500 méterre.

Ügetőderbyk kezdete Európában 1884 – Ausztria (4 éveseknek) 1884 – Magyarország (4 éveseknek 1884–1943, 3 éveseknek 1944–) 1892 – Oroszország (3 éveseknek 1892–1898, 4 éveseknek 1899–) 1895 – Németország (3 éveseknek) 1898 – Dánia (4 éveseknek) 1923 – Jugoszlávia (4 éveseknek) most Szerb Derby 1926 – Olaszország (3 éveseknek) 1928 – Svédország (4 éveseknek) 1932 – Norvégia (4 éveseknek) 1942 – Hollandia (3 éveseknek) 1953 – Csehszlovákia / Csehország (4 éveseknek, 1994 óta nemzetközi) 1970 – Finnország (4 éveseknek) 1991 – Szlovénia (4 éveseknek) 1993 – Szlovákia (4 éveseknek, nemzetközi) 2009 óta nem rendezik meg.

Győztesek # Év Győztes ló NemzetiségA tenyésztő nemzetisége Hajtó Tenyésztő Táv (m) Idő Indult lovak 1 1884 Andal Hutschenreiter Antal Esterházy Miklós, Tatai ménes 3000 1.48,3 4 2 1885 Dami Hutschenreiter Antal Üchtritz Zsigmond, Bogdányi ménes 3000 1.45,3 5 3 1886 Rastelbinder Hutschenreiter Antal Üchtritz Zsigmond, Bogdányi ménes 3000 1.58,7 4 4 1887 Regedal Hutschenreiter Antal Esterházy Miklós, Tatai ménes 3000 2.01,3 2 5 1888 Harry G. Harry Giddings Harry Giddings, Ausztria 3000 1.39,3 6 6 1889 Ajándék Hutschenreiter Antal Esterházy Miklós, Tatai ménes 3000 1.57,3 3 7 1890 Paris Johann Rauch Wawrick Ferenc, Ausztria 3000 2.07,5 2 8 1891 Barbarossa Hanzi Schmidt Esterházy Miklós, Tatai ménes 3000 2.10,4 1 colspan="9" 9 1906 Levente MacDowell Emresz Károly, Bánhalmai ménes 3000 1.28,9 5 10 1907 Ceres Dan Keefe Potocki András, Wolai ménes, Ausztria 3000 1.31,5 6 11 1908 Willy C. U. Pennock Wanko Lipót, Ausztria 3000 1.31,1 6 colspan="9" 12 1924 Coriolanus John Raymer F. Klaudy, Ausztria 3250 1.27,9 6 colspan="9" 13 1926 H. Leon Ira Ryerson Dr. Gárdony Pál, Pusztaberényi ménes 3250 1.31,2 5 14 1927 Allegro Luigi Cassolini Dr. Balassa György, Battai ménes 3250 1.28,4 6 15 1928 Celia Maszár Ferenc Deutsch Pál, Jobbágyi ménes 3250 1.30,9 6 16 1929 Charlotte Maszár Izodor Kirnbauer Hugó, Körmendi ménes 3250 1.34,7 9 17 1930 Colorado Zealous Drago Hafner Salgó Lajos, Homoki ménes 3200 1.30,2 6 18 1931 Elly Fritz Irsiegler Kirnbauer Hugó, Körmendi ménes 3200 1.28,5 3 19 1932 Nevedian Feiser Sándor II. Dr. Gárdony Pál, Pusztaberényi ménes 3200 1.29,0 8 20 1933 Primavera George Wiltshireismeretlen, Ausztria 3200 1.27,0 4 21 1934 Tenore lánya Kovács János II. Sümeg Hugó, Gyarmati ménes 3200 1.30,3 5 22 1935 Ráma George Wiltshire Dr. Gárdony Pál, Pusztaberényi ménes 3200 1.27,9 6 23 1936 Ipoly Feiser Sándor II. Sümeg Hugó, Gyarmati ménes 3200 1.27,9 8 24 1937 Elmés George Wiltshire Sümeg Hugó, Gyarmati ménes 3200 1.29,0 6 25 1938 Levente Zwillinger József Kimbauer Hugó, Körmendi ménes 3200 1.29,6 8 26 1939 Dávid John Raymer Orosz Sándor, Székelyi ménes 3200 1.28,9 5 27 1940 G. H. Robinson Kovács János II. Wampetich Károly, Lőrinci ménes 3200 1.30,9 9 28 1941 Csalóka Kovács János II. Szalachy Béla, Sződvárdombi ménes 3200 1.28,9 7 29 1942 Ujvidék George Wiltshire Eszenyi Ernő, Tornyospálcai ménes 3200 1.30,3 8 30 1943 Dudás Jónás Lajos Mezőgazdasági Ipar Rt., Toponár 3200 1.27,8 8 31 1944 Zombor Fityó Antal Kunffy Lajos, Fácánkerti ménes 3200 1.28,1 13 colspan="9" 32 1946 Koppány Kovács János II. Dóra Pál, Dunapenteli ménes 2600 1.29,0 6 33 1947 Fantom Marschall József Nemzeti Földművelő Rt., Újberek 2600 1.31,9 11 34 1948 Lobogó Kovács István Cukrász Aladár, Budapest 2600 1.31,1 4 35 1949 Margaret Glass Marschall József Henry H. Knight, Nicholasville, USA 2600 1.29,6 7 36 1950 Rekorder Marschall József Henry H. Knight, Nicholasville, USA 2600 1.23,4 4 37 1951 Sophie Song Marschall Róbert Max M. Vas és J.F. Edwards, USA 2600 1.31,6 5 38 1952 Leányka fia Kovács János II. Evetovics Ferenc, Budapest 2600 1.28,4 6 39 1953 Aba Gönczi Ernő Pusztaberényi ménes 2600 1.29,5 5 40 1954 Bizalmas Kovács Mihály Pusztaberényi ménes 2600 1.28,1 5 41 1955 Csapodár Kőszegi Pál Rádiházi ménes 2600 1.28,5 7 42 1956 Dakota Kovács János Pusztaberényi ménes 2600 1.29,0 11 43 1957 Eros Ferge László Rádiházi ménes 2600 1.28,3 7 44 1958 Faust Jónás Lajos Pusztaberényi ménes 2600 1.28,1 8 45 1959 Gházi Kovács János II. Somogysárdi ménes 2600 1.26,2 7 46 1960 Hókás Konta Dezső Somogysárdi ménes 2600 1.27,2 7 47 1961Ipse Mezőfi Gyula Rádiházi ménes 2600 1.27,3 7 48 1962Jo-jo Gönczi Ernő Rádiházi ménes 2600 1.27,9 10 49 1963Kabala Konta Dezső Rádiházi ménes 2600 1.25,5 7 50 1964Lőwér Konta Dezső Pusztaberényi ménes 2600 1.28,2 7 51 1965Marcelo Szabó Istvánismeretlen, Olaszország 2600 1.28,0 7 52 1966Normafa Németh László Mezőhegyesi ménes 2600 1.26,5 7 53 1967Orlando Marschall József Somogysárdi ménes 2600 1.29,7 10 54 1968Pán Marschall József Mezőhegyesi ménes 2600 1.26,3 7 55 1969Rocco Istók Ferenc Somogysárdi ménes 2600 1.26,8 7 56 1970Super Hanover Menyhért Ferenc Somogysárdi ménes 2600 1.26,2 7 57 1971Tóbiás Istók Ferenc Somogysárdi ménes 2600 1.24,6 7 58 1972Unalmas Kajári Vince Somogysárdi ménes 2600 1.27,1 7 59 1973Vak Bottyán Marschall József Mezőhegyesi ménes 2600 1.27,6 10 60 1974Zöldfülű Varsányi Ottó Mezőhegyesi ménes 2600 1.26,5 9 61 1975Api Menyhért Ferenc Somogysárdi ménes 2600 1.24,1 9 62 1976Bárnő Soós Imre Mezőhegyesi ménes 2600 1.26,3 11 63 1977Csínom Palkó Fischer István Mezőhegyesi ménes 2600 1.24,6 11 64 1978Dicső Papp Albert Mezőhegyesi ménes 2600 1.24,4 11 65 1979 Etüd Vilcsek Ferenc Rádiházi ménes 2600 1.25,8 16 66 1980Föl-le Ferge László Mezőhegyesi ménes 2600 1.26,5 8 67 1981Gábor Gál János Mezőhegyesi ménes 2600 1.23,1 8 68 1982Hot-dog Ferge László Mezőhegyesi ménes 2600 1.25,6 8 69 1983Ifiúr Ferge László Mezőhegyesi ménes 2600 1.24,6 10 70 1984Jágó Eszes Mátyás Somogysárdi ménes 2600 1.25,2 10 71 1985Komornyik Eszes Mátyás Határőr Mgtsz., Babócsa 2600 1.25,3 11 72 1986Lázálom Istók Ferenc Mezőhegyesi ménes 2600 1.25,8 10 73 1987Mount Paulovicz János II. Orosházi ménes 2600 1.26,7 14 74 1988 Nemecsek Eszes Mátyás Határőr Mgtsz., Babócsa 2600 1.25,2 1275 1989 Ölyv Hofgart József Somogysárdi ménes 2600 1.25,3 13 76 1990 Póz Paulovicz János II. Somogysárdi ménes 2600 1.26,2 14 77 1991 Rianó Dusan Blazsin Határőr Mgtsz., Babócsa 2100 1.23,5 13 78 1992 Sugár Fábián Zsolt Rádiházi ménes 2100 1.22,0 14 79 1993 Claudio Ms. Marschall István Hansson Stig. Mölelberga Stuteri, Svédország 2100 1.22,5 16 80 1994 Up Star Büki Gábor Gyimesi Anikó, Budapest 2100 1.22,7 12 81 1995 Williams Kumor Péter Új Élet Mgtsz., Orosháza 2100 1.20,4 12 82 1996 Zsoltány Marschall István Somogysárdi ménes 2100 1.20,9 12 83 1997 Anikó Star Árkos Péter Tamax Gmk., Budapest 2100 1.21,0 12 84 1998 Belami ifj. Bisbac Dániel am.Amatőr hajtó Marschall István, Kakucs 2100 1.18,8 12 85 1999 Csábos Dénes Áron MÁM Rt., Mezőhegyes 2100 1.19,5 12 86 2000 Detroit Fazekas Imre Kabala Ménes Kft., RádiházaKorábban: Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Tangazdasága 2100 1.20,5 1287 2001 Elegant Yankee Dénes Áron Fekete László, Budapest 2100 1.19,0 12 88 2002 Freya Vicen Pál Kabala Ménes Kft., Rádiháza 2100 1.20,9 12 89 2003 Grál-lovag Csordás Emil Kabala Ménes Kft., Rádiháza 2100 1.20,6 11 90 2004 Hitelező Szabó Krisztina am. Kabala Ménes Kft., Rádiháza 1900 1.17,6 14 91 2005 Illetmény Tóth László Kabala Ménes Kft., Rádiháza 1900 1.17,2 13 92 2006 Jungfrau Fazekas Imre Hozam Rt., Szolnok 1900 1.18,3 11 93 2007 Kentish Boy Fazekas Imre Kabala Ménes Kft., Rádiháza 1900 1.17,8 13 942008 London Dénes Áron Kabala Ménes Kft., Rádiháza 1900 1.17,5 12 95 2009 Merengő Várhidi Róbert Bagó Lajos, Budapest 1900 1.16,2 11 96 2010 Naná Fazekas Imre Kaszás Gergő, Budapest 1900 1.15,7 9 97 2011 Oguz Fazekas Imre Kabala Ménes Kft., Rádiháza 1900 1.18,8 12 98 2012 Paperboy Veljko Mazsity Kabala Ménes Kft., Rádiháza 1900 1.20,4 7 99 2013 Radium Boy Veljko Mazsity Kabala Ménes Kft., Rádiháza 1900 1.17,2 10 100 2014 Szerelmes R. Juhász Balázs Kabala Ménes Kft., Rádiháza 1900 1.17,2 10 101 2015 Tonnyó Kolozsi László Kulik Ferenc, Orosháza 1900 1.16,6 9 102 2016 Time To Say Goodbye Márton Lajos AMMA Lóverseny Kft. 2500 1.18,9 11 103 2017 Úrilány R. Veljko Mazsity Hico Versenyistálló Bt. 2500 1.17,4 13 104 2018 Veronica Fling Veljko Mazsity Kabala Ménes Kft., Rádiháza 2500 1.18,2 9 105 2019 Zsenerőz Mitja Slavic Kabala Ménes Kft., Rádiháza 2500 1.18,012 106 2020 Atomanti M Goran Zolnaji Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. 2500 1:21,710 107 2021 Borutka Lakatos Csaba Illetmény Kft., Kiskunmajsa 2500 1:17,612 108 2022 Csak a szél Fazekas Imre Nauru Bt. 2500 12 109 2023 Devoted Csordás Emil Pekker György, Budapest 2500 1:17,712 110 2024 Enjoy Fazekas Imre Prolongo Import-Export Kft 2500 1:15,011 111 2025 Freya T Boko Michael Nimczyk Boko Stables HBV & Milan Tisma, Szerbia 2500 1:15,19 112 2026 Ginevra Fazekas Imre Nauru Bt 2500 1:19.49