Deé Nagy Anikó (Marosvásárhely, 1939. október 10. – Eger, 2026. szeptember 7.) bibliográfus, könyvtáros, könyvtártörténeti kutató. bélyegkép|jobbra|Teleki Téka
Pályafutása Elemi és középiskoláit Marosvásárhelyen, egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Filológia német–magyar szakán végezte, doktorátust 1975-ben ugyanott szerzett. 1963 és 1964 között férjét követve általános iskolai tanár volt Pókán (Maros megye). 1965-től a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár bibliográfusaként, 1981-től 1999-ig (nyugdíjazásáig) könyvtárvezetőként dolgozott.
1994-ben Monoki István-díjat kapott az EMKE részéről, 2000-ben Szinnyei József-díjjal tüntette ki a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Ugyancsak 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia köztestülete tagjává fogadta, mint a külhoni magyar tudományosság jeles képviselőjét.
2009-ben az Erdélyi Múzeum Egyesület Mikó Imre-emlékérmet adományozott az EME-ben kifejtett tudományos tevékenységéért. 2009 októberében, hetvenedik születésnapján a szakma a Könyvek által a világ... című könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmánykötettel köszöntötte. A kötetben a régi könyvvel foglalkozó magyarországi és erdélyi szakemberek tanulmányait olvashatjuk. 2005-től Egerben élt.
Jelentősebb munkái Teleki Sámuel és a Teleki-téka; levélvál., bev., jegyz. Deé Nagy Anikó; Kriterion, Bukarest, 1976 (Téka) A könyvtáralapító Teleki Sámuel (Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1997) A marosvásárhelyi Teleki–Bolyai könyvtár ex librisei (Balassi Kiadó, Budapest – Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2001) Emlékkönyv a Teleki Téka alapításának 200. évfordulójára 1802–2002; Teleki Téka Alapítvány – Mentor Kiadó, Basel–Marosvásárhely, 2002 (közös szerk. Sebestyén-Spielmann Mihály, Vakarcs Szilárd) Gondolatok a marosvásárhelyi Teleki Tékából. Tanulmányok, előadások, cikkek; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2007 (Bibliotheca Transsylvanica) Én Istenem, hová leszünk?... Húsz éves az Erdély Művészetéért Alapítvány; szerk. Deé Nagy Anikó, Demeter Ervin; Erdély Művészetéért Alapítvány–Vármegye Galéria, Bp., 2008 Laus Libri. Nyomdász- és kiadójelvények a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár 15-16 századi kiadványaiban (Mentor Kiadó-Pro Print Könyvkiadó, Marosvásárhely-Csíkszereda, 2011) Báró hadadi Wesselényi Kata, a hitben élő református nagyasszony (Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2017) Gróf iktári Bethlen Zsuzsanna és szakácskönyve; Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2019 (közös szerk. László Lóránt) Teleki Sámuel peregrinációs naplója (Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2020)
Jegyzetek
Források Révai új lexikona V. (Cza–D). Főszerk.: Kollega Tarsoly István. Szekszárd, 2000, Babits. 264. o.
Könyvek által a világ... Tanulmányok Deé Nagy Anikó tiszteletére; szerk. Bányai Réka, Spielmann-Sebestyén Mihály; Teleki Téka Alapítvány, Marosvásárhely, 200 Sebestyén Mihály: Búcsú Déé Nagy Anikótól, Népújság, 2026. szeptember 9. Online hozzáférés
További információk Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2003 Negyvenöt év könyvek között - interjú Deé Nagy Anikóval, 2010. május
Kategória:1939-ben született személyek Kategória:2026-ban elhunyt személyek Kategória:Romániai magyar bibliográfusok Kategória:Romániai magyar pedagógusok Kategória:Magyar nők Kategória:Szinnyei József-díjasok Kategória:Marosvásárhelyiek Kategória:Romániából Magyarországra áttelepült magyarok